Bajban Trump: súlyos vizsgálat készülődik ellene
Az amerikai képviselőház demokrata elnöke magyar idő szerint szerda éjjel jelentette be, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy alkotmányos vádeljárást indítsanak Donald Trumppal szemben.
Az amerikai képviselőház demokrata elnöke magyar idő szerint szerda éjjel jelentette be, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy alkotmányos vádeljárást indítsanak Donald Trumppal szemben.
Csökkenéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban szeptemberben, az elemzők által vártnál lényegesen nagyobb mértékben.
Már nagyobb fintechhub London, mint New York, legalábbis a startupokat célzó tőke volumenét tekintve erősen úgy tűnik, sőt, a brit főváros forrásbevonások számát tekintve még San Franciscót is megelőzte.
Az IHS Markit amerikai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe nőtt az augusztusi 50,3-hoz képest, és elérte az 51-es szintet. Ezzel szemben viszont a szolgáltatószektor foglalkoztatottsága 2010 óta a legalacsonyabb szinten van.
A Fannie Mae és a Freddie Mac, az Egyesült Államok két legnagyobb jelzálog-finanszírozó társasága már nem fizeti be a költségvetésbe nyereségét, elkezdtek a privatizációra tartalékolni.
A hét elején jelennek meg az előzetes beszerzési menedzserindexek, melyekből kiderül, hogyan indul a nagy év végi hajrá a konjunktúra szempontjából. Itthon az MNB keddi kamatdöntésére lesz érdemes figyelni, a jegybank lépése és kommunikációja meghatározhatja a forint sorsát is.
Pozitív tartományban mozogtak a főbb amerikai indexek ma, de a hírre, miszerint az USA-ban lévő kínai delegáció mégsem látogatja meg a tervezett monatani farmokat, mínuszba fordultak a tőzsdék, és ott is ragadtak.
Az e-cigi körüli szabályozói bizonytalanságok miatt a Walmart úgy döntött, hogy nem értékesít több e-cigit amerikai üzletláncaiban – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy a kormány szankciókat vet ki az iráni jegybankra a szaúdi robbantás kapcsán – írja a Reuters. Trump elmondása szerint az amerikai hadsereg mindig készen áll a fegyveres konfliktusra.
Mérsékelt emelkedés volt látható a tengerentúli tőzsdéken a kereskedési nap túlnyomó részében, a Fed tegnapi kamatvágása után pozitív hangulatban zajlott a kereskedés, nap végére azonban stagnáltak az Index.
Az OECD csütörtökön kiadta újabb féléves jelentését, az Interim Economic Outlook September 2019-et. A nemzetközi szervezet várakozásai szerint a világgazdaság tovább lassul, a kínai-amerikai kereskedelmi háború és a Brexit továbbra is a legfontosabb globális kockázat. Kínát jobban érinti a vámháború, mint Amerikát és a rendezetlen, megállapodás nélküli Brexit hatására Nagy-Britannia recesszióba süllyedhet.
A világgazdasági válság óta az idei lehet az első év, amikor visszaesik a világkereskedelem. Számos tényező lassítja a globális gazdaság bővülését, amelynek hatására a feldolgozóipar már egyre több országban recesszióba került, így nem csoda, hogy a világkereskedelem zsugorodni kezdett. A visszaesés mértéke egyelőre nem jelentős, azonban a kereskedelmi háború, a Brexit, valamint a feltörekvő országok problémái egyaránt rontják a kilátásokat.
Donald Trump amerikai elnök "lényegesen" keményebb gazdasági szankciókat sürgetett Irán ellen szerdán. Később pontosította ennek részleteit.
Komoly átmeneti likviditási nehézségek léptek fel az amerikai bankközi piacon az elmúlt napokban, ami miatt a Fednek be is kellett avatkoznia. Egyelőre csak átmeneti készpénzhiányról beszélnek a piaci szereplők, de hosszabb távon orvosolnia kellene a problémát a jegybanknak.
Júliusban már a második egymást követő hónapban japán tulajdonban volt a legtöbb amerikai állampapír.
Új nemzetbiztonsági tanácsadót nevezett ki Donald Trump amerikai elnök Robert O'Brien személyében. A kinevezést Trump szerdán reggel a Twitter-üzenetében.
Jelentős szankciók kidolgozására utasította munkatársait Donald Trump Iránnal szemben. A Szaúd Arábiában, Abqaiq városában található olajfinomító létesítményt szeptember 14-én érte támadás, az Egyesült Államok Iránt sejti a támadások mögött.
Az amerikai-iráni feszültségek éleződésével ismét nőtt annak esélye, hogy akár fegyveres konfliktussá fajul a helyzet a két ország között. Egyelőre nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, ha viszont megvalósul, akkor akár 150 dolláros olajár és globális recesszió is jöhet – vélik a Danske Bank szakemberei.
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítettek a keddi kereskedés második felében, miután a hétvégi, szaúdi olajlétesítményeket ért támadás után a befektetői figyelem fokozatosan a Fed szerdai kamatdöntése felé fordulhatott. A magyar tőzsde mérsékelt eséssel zárta a hét második napját, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben.
A bűnszervezet két vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott.
Tizenöt tagállam a gázfűtés korlátozása mellé lépéseket vár Brüsszeltől.
Egyszeri hatások terhelték a számokat.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Nem tudhatjuk, mi lesz június után.
Fegyverszállítások miatt szankcionált az USA.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.