válság

A válság az új normalitás? – Nehéz helyzetben a járműipar

A válság az új normalitás? – Nehéz helyzetben a járműipar

Csökkenő kereslet, dráguló finanszírozás, kiszámíthatatlan energiaárak – jelentős kihívásokkal kell szembenéznie a járműiparnak. Ugyanakkor 2023 várhatóan az óvatos fellendülés éve lesz – legalábbis az S&P Global Mobility által közzétett 2023-as autóipari előrejelzése szerint. A Portfolio és a MAGE május 17-én rendezi meg a Járműipar 2023 konferenciát, amelyen meghatározó járműipari szereplők és szakértők vitatják majd meg az iparágat érintő legégetőbb kérdéseket.

Van, aki szerint tévedtünk, hogy minden online lesz a járvány után

Van, aki szerint tévedtünk, hogy minden online lesz a járvány után

A pandémia miatt nehéz helyzetbe került rendezvényszervezői piac ismét növekvő pályára állt, az élő rendezvények visszatértek a hazai piacra, Magyarország ismét egyre több nemzetközi kongresszus helyszínét adja. Bebizonyosodott, hogy az élő rendezvényekre nagy szükség van, legyen szó kiállításról, kongresszusról, nagyvállalati rendezvényről. Az élő rendezvényeket kiváltó online megoldások mostanra visszaszorultak, tévedésnek bizonyult az az elgondolás, hogy a járványhelyzet után minden online lesz - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -Szolgáltatók Szövetsége (Maresz) elnöke, a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Mit várhatnak a hazai vállalkozók? Kiderül Szegeden, a Portfolio ingyenes rendezvényén

Mit várhatnak a hazai vállalkozók? Kiderül Szegeden, a Portfolio ingyenes rendezvényén

A vállalkozásoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változásokhoz, szinte napról-napra néznek szembe új kihívásokkal. Milyen pénzügyi lehetőségei vannak a kkv-knak és mire készüljenek? Milyen piacbővítési, versenyképesség-növelési és fejlesztési lehetőségek valósíthatók meg a térségben? Mit gondolnak a régió gazdasági helyzetéről a helyi vállalatvezetők és a szakpolitikai döntéshozók? A Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatának szegedi állomásán egy csokorba gyűjtjük a legfontosabb, kkv-kat érintő információkat. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Megszólalt Warren Buffett az Amerikára leselkedő válságról

Megszólalt Warren Buffett az Amerikára leselkedő válságról

A Berkshire Hathaway negyedéves eredménybeszámolóját követő éves közgyűlésen beszélt az Omahai Orákulumként közismert befektetőlegenda Warren Buffett. A 92 éves guru többek között a Janet Yellen pénzügyminiszter által megfogalmazott potenciális adósságplafon-válságról is kifejtette a véleményét.

Dráma a boltokban: a 2008-09-es válságnál is nagyobb bajban vannak a magyarok

Dráma a boltokban: a 2008-09-es válságnál is nagyobb bajban vannak a magyarok

A rekordmagasságba emelkedő infláció miatt zuhan a fizetések vásárlóereje Magyarországon. A KSH friss adatai alapján ennek hatására nagymértékben csökken a kiskereskedelmi forgalom. Márciusban már nagyobb volt az élelmiszerforgalom visszaesése éves alapon, mint a 2008-2009-es válság időszakában.

Milyen lehetőségei vannak a közép - és nyugat-dunántúli, győri vállalkozásoknak? Hamarosan kiderül

Milyen lehetőségei vannak a közép - és nyugat-dunántúli, győri vállalkozásoknak? Hamarosan kiderül

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar vállalkozások: a turbulens gazdasági és geopolitikai helyzetben folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatát, melynek következő állomása május 9-én Győrben lesz.

Nyugdíjválság: az EU egyik csúcsszervére ég a botrány

Nyugdíjválság: az EU egyik csúcsszervére ég a botrány

Súlyos válságban az Európai Parlament önkéntes nyugdíjalapja. Három lehetőség van arra, hogy a fizetésképtelenné vált befektetői alapot megmentsék, de vagy az adófizetők járnak rosszul, vagy a befizetők. Egyre nagyobb botrány bontakozik ki az ügyben.

Diófa: a jó híreket már beárazta a piac

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Diófa Alapkezelő írását olvashatják:

Invesco: több intézkedésre van szükség a globális bankszektorban

Invesco: több intézkedésre van szükség a globális bankszektorban

Több intézkedésre van szükség a globális bankszektorra vonatkozóan: bár az előző válságokban jóval több bank dőlt be, most arányaiban nagyobb vagyon felett rendelkező pénzintézetekkel voltak gondok. Bár a helyzet javulni látszik, de több intézkedésre van szükség, hiszen vannak még gyenge láncszemek a pénzügyi szektorban.

Most már hivatalos: elmaradt a mély válság és a recesszió Európában

Most már hivatalos: elmaradt a mély válság és a recesszió Európában

Az idei első negyedévben kismértékben nőtt az eurózóna gazdasága az előző év utolsó negyedévének stagnálása után. Ezzel kijelenthető, hogy a valutaövezetben az energiaválság nem okozott recessziót, Európa megúszta az energiaárak emelkedését a gazdaság lassulásával. Az eurózóna gazdaságának teljesítménye persze így sem jó, az év második felében pedig az EKB kamatemelései miatt ismét nyomás alá kerülhet a gazdaság.

Gyenge a német gazdaság, Olaszország viszont felpattant

Gyenge a német gazdaság, Olaszország viszont felpattant

A német gazdaság stagnált az idei első negyedévben az előző negyedév visszaesése után, miközben az olasz gazdaság a várt felett növekedett. Hamarosan megismerjük az eurózóna GDP-adatát is.

Kötelező európai uniós intézkedéseket követelnek a láthatatlan gyilkosok kiiktatására

Kötelező európai uniós intézkedéseket követelnek a láthatatlan gyilkosok kiiktatására

Hat európai ország, köztük Németország, Franciaország és Hollandia, arra ösztönzi az Európai Uniót (EU), hogy vezessen be kötelező erejű intézkedéseket az emberi szervezetben, a sarki tengeri jégben és a legmélyebb óceáni árkokban talált mikroműanyagok kibocsátásának megakadályozására. A láthatatlan gyilkosoknak is nevezett apró szennyezések elleni harc mellett az egész európai hulladékkezelés megreformálását is követelik szakértők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.