verseny

Bojár Gábor: az állam demotiválja a vállalkozásokat Magyarországon

Bojár Gábor: az állam demotiválja a vállalkozásokat Magyarországon

Sok magyar vállalkozás sikertelensége mögött az húzódik, hogy az állam demotiválja a vállalkozásokat azzal, hogy pénzt osztogat nekik – mondta Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója a Pénzcentrumnak adott interjúban. A szakember szerint a vállalkozásoknak meg kell tanulniuk a világpiacon boldogulni, a vevőkből élni és rájuk figyelni, aki nem az állam. Bojár a magyar oktatás problémáiról is beszélt, szerinte a képzések minősége nagyon sokat romlott itthon. Bojár Gábor részletesebben is beszél a vagyonépítésről és befektetési lehetőségekről a Portfolio november 8-ai ingyenes lakossági rendezvényén. Részletek itt.

Az Országgyűlés elé kerül a GVH online szállásfoglalási jelentése

Az Országgyűlés elé kerül a GVH online szállásfoglalási jelentése

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) október 20-án, pénteken lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon. A nemzeti versenyhatóság jelentéstervezetében több javaslatot fogalmazott meg: többek között megtiltaná az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat, illetve javítana a szállásadók helyzetén a nyárihoz hasonló, tömeges piaci problémák hatékony kezelésében. Az érintett piaci szereplőknek 30 napjuk van a tervezet véleményezésére. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 2023. október 24-i, 10 órakor kezdődő ülésén napirendre veszi a GVH gyorsított ágazati vizsgálatának eredményeit és javaslatait - derül ki a GVH közleményéből.

Ilyen tévét vettél a Media Marktban? Jelentkezz, mert pénz jár vissza

Ilyen tévét vettél a Media Marktban? Jelentkezz, mert pénz jár vissza

Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négy televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. – ezt tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal a hatóság közleménye szerint. A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint 1000 érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet.

Beleszállnak a Boltba a taxisok, kiszorítanák a piacról az észt vállalatot

Beleszállnak a Boltba a taxisok, kiszorítanák a piacról az észt vállalatot

Egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaz az Országos Taxis Szövetség, ezért beadványt küldtek Budapest Főváros Önkormányzatának a Bolt védjegyhasználati gyakorlatával kapcsolatban – tudta meg az Index. Bár a javaslat nem kizárólag az észt vállalat ellen irányul, egyértelműen a piacról való kiszorítását célozza meg.

Ezt kell tenni, ha városi versenyzővel találkoznunk az úton

Ezt kell tenni, ha városi versenyzővel találkoznunk az úton

A városban a megengedett sebességhatárt akár kétszeresen is túllépő, agresszív vezetőkkel szemben a legjobb módszer, ha nem veszünk fel a kesztyűt, félreállunk és elengedjük őket – mondta a Portfolio Checklist keddi adásában Csörgő László, vezetéstechnikai szakértő, a DrivingCamp vezető trénere az Árpád hídon történt, halálos kimenetelű baleset kapcsán.

Miért nem védte meg a szalagkorlát az Árpád hídi biciklist?

Miért nem védte meg a szalagkorlát az Árpád hídi biciklist?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében az Árpád hídon történt július 1-i biciklis gázolás kapcsán beszéltünk Csörgő László vezetéstechnikai szakértővel, a Driving Camp vezető trénerével. A szakembert egyebek mellett arról kérdeztük, hogy a szalagkorlát miért nem védte meg a felé csapódó autótól a szerencsétlenül járt biciklist, valamint, hogy mit kell tenni, ha vezetünk, és gyorsulási versenynek leszünk a tanúi. Az adás második részében a franciaországi zavargások társadalmi-politikai hátteréről kérdeztük Robák Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi docensét, volt nagykövetet.

Elképesztő számok jöttek: simán lehet, hogy Donald Trump lesz a következő amerikai elnök

Elképesztő számok jöttek: simán lehet, hogy Donald Trump lesz a következő amerikai elnök

Még több mint egy év van a következő amerikai elnökválasztásig, de már gőzerővel dolgoznak a közvélemény-kutatók azon, hogy megpróbálják megjósolni, ki lesz a világ legnagyobb gazdasági, politikai és katonai erejének következő vezetője. Az összesített pollok nagyon érdekes prognózisokat mutatnak: bár a választás még tényleg messze van, jelenleg abszolút nem kizárható, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

Debrecen most valóban teljesen megtelt

Debrecen most valóban teljesen megtelt

Néhány napra teltházas volt Debrecen. Ez volt az egyik látványos pozitív hozadéka annak, hogy sorozatban harmadszor rendezhetett a magyar város utánpótlás kosárlabda-világbajnokságot, ezúttal a férfi U19-es tornát. A csapatok, a stábtagok, a külföldi szurkolók, a hazai kosárlabda-rajongók látványosan megmozdultak június 24. és július 2. között, és nem csak ők: a hazai szervezők, valamint a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) is kitett magáért. Jelen volt ugyanis több napon át Dirk Nowitzki NBA-csillag, és az esemény komolyságát csak fokozta, hogy a döntő előtti órákban sajtótájékoztatót is tartott a kosaras sztár, mint a FIBA igazgatóságának a tagja.

Mit kell nézni a Tour de France-on a totális szenvedésen túl?

Mit kell nézni a Tour de France-on a totális szenvedésen túl?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist különkiadása. Szombaton fél 1-kor kezdődik a 2023-as Tour de France biciklis körverseny, melynek keretében a versenyzők három héten, 21 szakaszon és 3404 km-en keresztül küzdenek egymással. Azért, hogy segítsünk értelmezni, hogy mi fog történni a versenyen, elhívtuk a Portfolio Checklist különkiadásába Szabó Bencét, az Eurosport szakkommentátor-újságíróját, akit más témák mellett a verseny jelentőségéről, felépítéséről és infrastruktúrájáról is kérdeztünk.

Versenyt hirdetett a Mastercard

Versenyt hirdetett a Mastercard

Tizennyolcadik alkalommal keresik a Mastercard - Év Bankja verseny keretében a legkiemelkedőbb pénzügyi szolgáltatókat, idén hét kategóriában mérik össze a pénzintézetek teljesítményét, illetve egy fődíjazottat is kiválasztanak - közölte a globális fizetéstechnológiai vállalat az MTI-vel.

6,5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza-tónál

Az elmúlt napokban ismét környezetvédelmi aktivisták hajóztak három napon keresztül a Tisza-tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán. A 12 lelkes pethajós csapat  összesen 200 részvevője naponta 400-500 zsák hulladékot szedett össze az ártéri erdőkből, a nádasokból és a tóparti hulladékszigetekről.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.