vietnám

Ezt nem ússzuk meg: durván elszáll a kávé ára

Ezt nem ússzuk meg: durván elszáll a kávé ára

Több tényező miatt is drágulhat a következő években a kávé ára, az első drágulási hullámot már idén megérezhetjük, amellyel azonban nem lesz vége az áremelkedésnek – véli a Dallmayr ügyvezetője. A 300 éves múltra visszatekintő cégnél úgy látják: a klímaváltozás, az ebből fakadó félelem és az árupiaci spekuláció egyaránt felfelé hajtja a naponta több milliárd ember által fogyasztott ital árát. Már 2022-ben borítékolható az átlag 20 százalékos áremelkedés, a drága kávé pedig várhatóan a mindennapok része lesz még évekig.

Meghalt a bin Ládennel végző legendás alakulat első parancsnoka

Meghalt a bin Ládennel végző legendás alakulat első parancsnoka

Családja szerint karácsony napján, 81 éves korában halt meg Richard „Dick” Marcinko, aki a haditengerészet SEAL Team 6 nevű csapatának első parancsnoka volt. 2011-ben az elitkommandó magasan képzett harcosai ölték meg Oszama bin Ládent - írja az NBC.

Védelmi megállapodást kötött Japán Vietnámmal

Védelmi megállapodást kötött Japán Vietnámmal

Új szintre emelték a Japán és Vietnam közötti védelmi együttműködési partnerséget egy szombaton Hanoiban aláírt megállapodással, amelynek értelmében Japán ezentúl védelmi berendezéseket és technológiákat adhat át Vietnamnak - közölte Kisi Nobuo japán védelmi miniszter. Közben szombaton a vietnami fővárosban tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszter is, aki vietnami tárgyalópartnereivel megerősítette, hogy fokozni akarják az egységet és az együttműködést a kétoldalú kapcsolatokban.

Délkelet-Ázsia: short lehetőség az emelkedő globális részvénypiacokon?

Délkelet-Ázsia: short lehetőség az emelkedő globális részvénypiacokon?

Bőven alulteljesítőek Dél-Kelet Ázsiában a részvénypiacok többsége, ami mögött makrogazdasági és piaci okokat is találni. A technikai elemzés segítségével megnéztük, hogy mely országokban van relatív erő, és melyekben nincs, így akár a lefelé vezetők között egy globális piacon is tudnak ígéretes short pozícióval kecsegtetni.

Tömegével vásárolják a budapesti lakásokat a kínaiak és vietnámiak - Így alakult a külföldi lakásvásárlók száma

Tömegével vásárolják a budapesti lakásokat a kínaiak és vietnámiak - Így alakult a külföldi lakásvásárlók száma

2019-ben mintegy 7 ezer lakást vásároltak meg külföldi állampolgárok Magyarországon, 4,5%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vevők összetétele többé-kevésbé a korábbi évekhez hasonlóan alakult. A legtöbben Németországból vásároltak, míg őket szorosan a kínai vevők követték, a legnagyobb növekedés azonban a vietnámi vásárlók körében volt mérhető - derül ki a KSH felméréséből.

Mennyire ütős a nagy üzlet, amelyet az EU épp nyélbe ütött?

Mennyire ütős a nagy üzlet, amelyet az EU épp nyélbe ütött?

Életbe lépett az Európai Unió és Vietnam közötti szabadkereskedelmi megállapodás, amely lépcsőzetesen felszámolja a vámok 99%-át, és elhárítja az akadályokat a beruházások útjából. Az ázsiai ország nem tartozik az EU legfontosabb kereskedelmi partnerei közé, és mi sem játszunk kiemelkedő szerepet Vietnam külkereskedelmében, ennek ellenére valóban nagy jelentősége van a tető alá hozott egyezménynek. A hasonló szabadkereskedelmi egyezményeket egyébként az EU szinte futószalagon szállítja, a délkelet-ázsiai térség viszont Kína növekvő súlya miatt felértékelődött.

Vietnam egy 1,1 milliós város teljes lakosságát tesztelni fogja

Vietnam egy 1,1 milliós város teljes lakosságát tesztelni fogja

A teljes lakosság - mintegy 1,1 millió ember - tesztelésére készülnek a vietnami Da Nang városban, miután országszerte 40 új olyan koronavírus-fertőzést észleltek, amely közvetlenül a turisták körében igen kedvelt tengerparti városhoz köthető - jelentette be szombaton az egészségügyi minisztérium.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.