Saját részvényeket vásárolt a PannErgy
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül október 4. és október 10. között 4 700 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül október 4. és október 10. között 4 700 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Az OTP tájékoztatása szerint a társaság pénteken 3 075 darab saját részvényt értékesített az OTP Bank javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.
Tavaly hatalmasat emelkedtek a kannabisz-részvények, a befektetők rávetették magukat a marihuána-szektor részvényeire. A kezdeti eufória lecsengése után a piaci szereplők a szektor fundamentumai mellett már a lehetséges kockázatokra is odafigyeltek, a kannabisz-papírok szárnyalása után jelentős lejtmenet következett, a kanadai kannabisz-részvények az év második felében hatalmasat estek.
Az egyre növekvő utasforgalom kiszolgálására új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren - jelentette be a város polgármestere pénteken, amikor üdvözölte az idei 500 ezredik utast, Fekete Dániel középiskolást, aki a Wizz Air járatával Milánóba utazott.
Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon, a beruházás értéke 50 millió dollár (16 milliárd forint) - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Az SAP erős harmadik negyedéves számokat tett közzé, az előzetes adatok alapján nagyot nőttek a cég felhő alapú megrendelései. Az SAP emellett bejelentette, hogy távozik posztjáról a társaság vezérigazgatója, Bill McDermott helyét a társvezérigazgatói pozícióban a vállalat igazgatótanácsának két tagja veszi át.
A Rába csütörtökön tette közzé a társaság osztalékpolitikáját. A közzététel szerint a cél minimum a 3 éves magyar állampapír hozama + 0,5 százalék, a maximum az éves auditált konszolidált teljes átfogó eredmény 20 százaléka, illetve a mindenkori magyar 10 éves államkötvény hozama + 1 százalék közül a kisebb.
Varsói irodaház tulajdonjogát szerezte meg a Finext leányvállalata.
Újabb magyar vállalat, az LP Portfolio minősítését végezte el a Scope Ratings.
Vezérigazgatót keres a Renault, a Reuters arról ír, hogy a francia autógyártó új vezérigazgatójáról szóló javaslatot a cég igazgatótanácsának október 18-i ülésén terjeszthetik majd elő.
Az európai tőzsdéken jó a hangulat szerdán, a magyar tőzsde is emelkedik, azonban az Opus 9 százalékkal került lejjebb, emellett a 4iG, az Appeninn, és a CIG Pannónia részvényei is esett.
Szerdán tette közzé harmadik negyedéves számait a Levi Strauss, a cég vezére szerint a farmerek ismét egyre népszerűbbek, azonban a társaság egyre zsúfoltabb piacon navigál. Az ikonikus farmergyártó bevétele és profitja is felülteljesítette az elemzői várakozásokat a harmadik negyedévben.
Az Őrmester október elsején napján határozatlan idejű, megbízási szerződést kötött a Borg Warner Hungary Kft -vel.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül szeptember 27. és október 3. között 5 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Közel másfél éves előkészítő munka után újabb szerződést kötött az OTT-One a kolumbiai Védelmi Minisztérium tulajdonában lévő Codaltec társasággal. Az OTT-One tavaly tavasszal lépett először együttműködésre a kolumbiai társasággal innovációs fejlesztési tevékenység végzése és kivitelezése céljából. Az újabb együttműködés eredményeként az OTT-One tovább erősítheti tevékenységét a védelmi ipar területén.
A Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban pénteken átadták a német Bürkle cég gépgyártó üzemét.
Az Appeninn mai tájékoztatása szerint a társaság november 5-én rendkívüli közgyűlést tart majd.
Az OTP pénteki tájékoztatása szerint a társaság csütörtökön 5 560 darab OTP-részvényt értékesített a cég javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.
A H&M közzétette harmadik negyedéves számait, a világ második legnagyobb ruházati kiskereskedelmi cégének nyári kollekcióit jól fogadták a vásárlók, a cég eladásai kétszámjegyű ütemben nőttek, míg a profit meghaladta az elemzők várakozásait. A befektetők jól fogadták a gyorsjelentést, a H&M árfolyama nagyot emelkedett ma délelőtt.
Nagyot estek szerdán a világ vezető részvényindexei, a növekedési kilátások romlásával kapcsolatos félelmek erősödése alaposan elrontotta a hangulatot, az európai bankpapírok mellett többek között az autóipari részvények is nagyot estek.
Helikopterbalesetben vesztette életét az iráni elnök.
Történelmi mélyponton a számok.
Ez állhat a döntés mögött.
Közzétette számait a légitársaság.
Most kicsit beleláthatunk a Fed fejébe.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.