2008. október 15-én 20,4 forintot zuhant napon belül a forint az euróval szemben, ami 7,5%-os mozgást jelentett és minden idők legnagyobb egynapi forintzuhanásaként jegyezhettük fel. Ma reggel 4 óra leforgása alatt dupla ekkora szakadást szenvedett el a líra úgy, hogy már az előző hetekben is csúnya mélyrepülésen volt túl.
Alfa Trader - több mint devizakereskedés. Kérje demószámláját még ma!

Hasonlóságok és különbségek


Magyarország és Törökország között most jelentős gazdasági különbségek vannak, a két ország stabilitási szempontból nem említhető egy lapon. Ezt tükrözi az is, hogy a forint ma is csak korlátozottan gyengült.

2018.08.10 11:45 Ijesztő zuhanást mutat a líra, ez már a forintnak is fáj
A mostani török és a 2008-as magyar helyzet viszont már igenis vizsgálható együtt. Akkor a pénz- és tőkepiaci válság az első országok között csapta arcul Magyarországot a magas ikerdeficitje (ez most igaz a törökökre is), a magas állam- és nemzetgazdasági adóssága (devizahitelek, ebből sok van a törököknek is), és az alacsony jegybanki tartalékai miatt (erre most a törököket is figyelmeztette az IMF). Ezek együttesen a befagyó állampapírpiac miatt rövid távon az IMF és az EU mentőcsomagjához vezették Magyarországot. Most pedig egyre többen pedzegetik, hogy a törökök is efelé araszolnak.

Az akkori turbulens magyar időszak egyik kiemelkedő napja volt 2008. október 15., amikor napon belül 20,4 forintot zuhant a forint az euróval szemben 251 körülről 271 fölé. Ez akkor napon belül mintegy 7,5%-os mozgást jelentett és minden idők legnagyobb napon belüli forintzuhanásaként jegyezhettük fel. Aznap egyébként az előző napi záróértékhez képest 15,6 forintos volt a magyar fizetőeszköz esése, ami akkor közel 6%-ot jelentett. Ez is minden idők legnagyobb egynapi forintesése volt, most viszont már közel ennyit esett tegnap is a líra, ma pedig további 6-7%-os szakadásnál jár.

Dupla akkorát zuhant pár óra alatt a líra, mint amit valaha átélt a forint


Ma reggel 4 óra leforgása alatt dupla ekkora szakadást szenvedett el a líra úgy, hogy már az előző hetekben is csúnya mélyrepülésen volt túl. Ma hajnalban még 5,56 körül járt a líra árfolyama a dollárral szemben, majd ahogy a piacon egyre többen szembesültek Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap késő esti beszédének üzenetével ("Ne feledjétek, nekik van dollárjuk, az emberek és Allah viszont velünk vannak."), és azzal, hogy nem csitul az Egyesült Államok és Törökország között a politikai feszültség sem, úgy kezdte egyre gyorsabban közelíteni az árfolyam a kerek 6,00-os szintet. Aztán ezt is áthaladta az árfolyam, ahol tömegesen kezdtek aktiválódni a líra vételi pozíciók stopjai, ami még tovább lökte a mélyre a lírát.

Állítólag japán befektetők itt, 6,00 feletti árfolyamnál kezdték tömegesen zárni líravételi pozícióikat, az alacsony forgalmú reggeli kereskedés során egészen 6,4915-ig felszúrt az árfolyam.


Dupla akkorát zuhant pár óra alatt a líra, mint amit valaha átélt a forint


A nulla kamatkörnyezetű Japánból nézve a 17,75%-os török alapkamat egészen vonzó befektetés, kivéve, ha a líra rövid idő alatt nagyobbat szakad, mint az egész évben megkereshető alapkamat. Pár óra leforgása alatt ugyanis a líra mintegy 15%-ot szakadt. Aztán persze gyorsan vissza is jutott kissé 6,00 alá és azóta is ott ingadozik, de elnézve az előző napok-hetek teljesítményét, főleg Magyarországról szemlélve még mindig extrém mértékű líragyengülésről van szó. És lehet, hogy a törökök is tényleg az IMF felé haladnak, ha még tovább halogatják a szükséges drasztikus gazdaságpolitikai váltást, aminek hátteréről minapi cikkünkben, még 5,3-5,4 körüli árfolyamnál írtunk.

2018.08.08 16:02 A szemünk láttára verik szét Törökországot - Nagyon nagy bajban vannak Erdoganék
Címlapkép forrása: OZAN KOSE / AFP