Múlt heti erősödésével eltávolodott a forint a kritikus 330 körüli történelmi mélypontjától, a hétfői napot is 325 alatt kezdi a magyar deviza. A következő hetekben is a jegybankok politikájával kapcsolatos várakozások mozgathatják a hangulatot a nemzetközi piacon, ez pedig a forintra is hatással lehet.
Alfa Trader - több mint devizakereskedés. Kérje demószámláját még ma!

Hétfő reggel 324,6 körül járt a forint az euróval szemben, ez szinte hajszálra megegyezett a péntek esti árfolyammal. A magyar deviza a múlt hét második felében tudott érezhetően erősödni, így eltávolodott a tavaly nyáron látott 330,8-as mélypontjától. A következő napokban elsősorban a szerdán megjelenő GDP-adat mozgathatja a hangulatot, bár nem valószínű, hogy komoly hatással lenne a forint árfolyamára. A dollárral szemben most 289,5 körül járunk, míg az angol font 348,84 forintba kerül.

Tartja magát 325 alatt a forint - Eltűnt a mélypont réme?


Egyelőre a régióban sincs nagy mozgás, a lengyel zloty stagnálással, a cseh korona pedig 0,1 százalékos erősödéssel kezdte a napot az euróval szemben. A feltörekvő piacokon eközben a török líra 0,6 százalékos gyengüléssel kezdte a napot az euróval szemben, míg a dél-afrikai rand 0,2 százalékot veszített.

Az euró-dollár árfolyamban az utóbbi időszakban alig látni jelentősebb mozgást, 1,12 körül stagnál a jegyzés ma reggel is, ami minimális euróerősödést jelent péntekhez képest. A következő hetekben várhatóan továbbra is a nagy jegybankok politikájával kapcsolatos várakozások határozzák majd meg a hangulatot, szeptemberben előbb az EKB, majd pár nappal később a Fed jelenthet be további lazítást a szakemberek szerint. Vagyis egyelőre kivárás jellemzi a piacokat a következő hetekben. A japán jen a múlt héten érezhetően erősödött miután romlott a hangulat a piacokon, így felértékelődött menedékdeviza szerepe. Hétfő reggelre további 0,3 százalékos javulást látunk, miközben az angol font 0,2 százalékkal erősödött.

Tartja magát 325 alatt a forint - Eltűnt a mélypont réme?