Előfizetői tartalom

Csúcsra járatják az OTP-t, itt az új rekordprofit

105 milliárd forint, ennyi profitot termelt az OTP egyetlen negyedév alatt, ami természetesen új rekord. Ahhoz, hogy a bevétel és a profit új csúcsra menjen, kellettek a már megvett bankok, így a bolgár Expressbank és az albán SocGen számai is, de organikusan is szépen nő az OTP, hízik a hitel- és betétállomány. A rekorderedmény elérését segítette a forint gyengülése, a Mol-OTP saját részvény csereügylet pozitív hatása, és az, hogy részben a magyarországi céltartalék-visszaírás miatt a kockázati költségek továbbra is nagyon alacsony szinten állnak, de a 105 milliárd forintos profit úgy jött ki, hogy egy romániai goodwill leírás és a szerb devizahitel-konverzió miatti veszteség is terhelte az eredményt. Mindent egybevetve nagyon erős volt a második negyedév az OTP-nél, ráadásul az elemzői várakozásokat is alaposan túlteljesítette a bank, ennek fényében pozitív árfolyamreakció lenne indokolt.

Jóval a várakozások felettMinden fontosabb soron jobb lett a várakozásokhoz képest az OTP idei második negyedéves eredménye, a bevételek 4, a működési eredmény 9, az adózott eredmény pedig 10 százalékkal lett magasabb, mint az elemzői várakozások átlaga. Profitsoron a felülteljesítésben benne van, hogy a kockázati költségek jóval a várt alatt alakultak. A bankcsoport...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés