Szombaton lesz tíz éve, hogy a Lehman Brothers csődöt jelentett, ami a 2008-as pénzügyi válság ikonikus pillanata volt. A folyamat elindítója az ingatlanpiaci buborék kipukkadása volt, de menet közben volt több olyan pillanat, amikor még enyhíteni lehetett volna a károkat, de nem akarták vagy nem ismerték fel a veszélyt. A válság kitörésének tanulságait sokan megírják a napokban, mi most néhány olyan apró mozzanatot idézünk fel, melyek akár meg is fordíthatták volna a dolgok menetét. Ezekből látszik, milyen apróságokon múlt a Lehman csődje, ezekre az apró momentumokra vélhetőleg sokkal kevesebben emlékeznek tíz év távlatából.

2008. szeptember 15-én hétfőn amerikai idő szerint hajnalban jelentett csődöt a Lehman Brothers, mely az Egyesült Államok negyedik legnagyobb befektetési bankja volt több mint 600 milliárd dolláros mérleggel. A cég problémáit alapvetően az okozta, hogy éveken át tartó emelkedés után hirtelen 2006-2007-ben csökkenni kezdtek az ingatlanárak. A Lehman viszont ki volt tömve kockázatos jelzáloghitelekkel és bonyolult pénzügyi termékekkel, melyek egyre komolyabb veszteséget okoztak a társaságnak. Emiatt 2008 elejétől szeptemberig már 25 dollárról két dollár alá esett a részvények árfolyama. Ugyanakkor egészen az utolsó pillanatig nem lehetett biztosra venni a csődöt, több menekülőút is állhatott volna a bank előtt.


A Lehman Brothers részvényeinek árfolyama (Forrás: tradingview.com)

Évekig kozmetikázta a számokat a Lehman


Utólag nézve a Lehman esete hasonlít Görögországéhoz, mely évekig manipulálta az állami gazdálkodás számait. Két évvel a csőd után egy vizsgálat derítette ki, hogy a befektetési bank minden negyedév végén manipulálta hivatalos adatait, hogy a valósnál kevésbé kockázatosnak tüntesse fel az eszközportfólióját. A Repo 105 névre keresztelt módszerrel bizonyos kockázatos értékpapírok minden negyedév végén átmenetileg kikerültek a pénzintézet mérlegéből, hogy a kötelező időközi beszámolókban eltüntessék ezeket a kockázatokat.

A későbbi szakértői jelentés szerint először 2001-ben alkalmazhatta a trükköt a Lehman. A cég egészen odáig ment, hogy egy idő után nem találtak amerikai könyvelő céget, mely hajlandó lett volna véleményével hitelesíteni a beszámolóikat, ezért a Repo 105 programot külön egy brit céggel ismertették el brit törvények és szabályok szerint.

Később visszaemlékezéseikben a Lehman vezetői droghoz hasonlították a Repo 105 ügyleteket, melyektől függővé vált a bank. A cég egy másik volt dolgozója könyvelési trükknek nevezte a korábbi gyakorlatot, ami szerinte elsősorban a mérleg rossz menedzselésének volt köszönhető.

A vizsgálatok szerint az is hozzájárult a Lehman sérülékenységéhez, hogy a Repo 105 egyre nagyobb méreteket öltött, éppen ezért sokáig nem is tudták, mekkora veszélyben van a bank a válság előtt. 2008 tavaszára aztán sokak számára nyilvánvalóvá váltak ezek a kockázatok, ezért például Henry Paulson akkori pénzügyminiszter a Bear Stearns márciusi bedőlésekor felszólította Richard (Dick) Fuldot, a Lehman elnök-vezérigazgatóját, hogy találjon vevőt a pénzintézetre.

Senki nem hitte, hogy hagyják bedőlni


A Bear Stearns bedőlése több szempontból is fontos momentum volt a Lehman Brothers későbbi csődjének kapcsán. Egyrészt akkor kezdett sokakban reális veszélyként megjelenni az, hogy csődbe mehet valamelyik nagy befektetési bank, másrészt viszont a márciusi események megnyugtatták a befektetőket.

A Bear Stearns esetében ugyanis a csődközeli helyzetből végül mégsem lett klasszikus csőd, hiszen a JP Morgan fillérekért felvásárolta a befektetési bankot. Ehhez viszont kellett az is, hogy az amerikai kormányzat és a Fed garanciát vállaljon a cég bizonyos eszközeire, anélkül ugyanis a JP Morgan számára is túl nagy kockázatot hordozott volna a tranzakció, mivel senki sem tudta biztosan, mennyire voltak kitömve toxikus eszközökkel a bankok. Emiatt viszont mindenki azt gondolta, hogy hasonló esetben más cégekkel is így járnak majd el a hatóságok, egyrészt segítenek vevőt találni, másrészt akár készek lesznek garanciát is vállalni.

Erin Callan 2008 nyaráig volt kilenc hónapon át a Lehman pénzügyi igazgatója, később szeptember végén a Fortune-nak azt mondta, hogy mindenki hitt abban, hogy a Fed a Lehmant is megmenti majd, senki nem gondolta, hogy bárkinek is érdekében állna hagyni csődbe menni a pénzintézetet.

Miért nem kellett senkinek a Lehman?


Vagyis a Lehman számára legkésőbb 2008 tavaszán világossá vált, hogy vevőt kell találnia, ha túl akarja élni a nehéz időszakot, másrészt viszont nem sürgette őket az idő, mivel abban bíztak, hogy legrosszabb esetben majd valamilyen állami segítséggel megmentik őket. Az aggódókat az is elaltatta, hogy a bank még 2008 első negyedévében is nyereséges tudott lenni, amikor a nagy pénzintézetek már mind milliárdos veszteségeket könyveltek el, ezzel a Lehman zsinórban 55 negyedévet zárt profittal. Aztán az utolsó két negyedévben összesen 6,7 milliárd dolláros veszteséget szenvedtek el.

Évekig folyó csalás, személyes bosszú: ennyin múlt a világ összeomlása?


Persze ennek ellenére igyekeztek folyamatosan vevőt találni a bankra, mivel a bennfenteseknél jobban senki nem tudta, hogy saját erőből valószínűleg nem fognak túlélni. Augusztus 22-én például 5%-os szárnyalással zárták a napot a Lehman-részvények a Wall Streeten, amivel egy hét alatt 16%-kal drágultak, mivel felröppentek az első hírek arról, hogy a Korea Development Bank (KDB) felvásárolhatja. Azonban hamar kiderült, hogy a koreai szabályozók és a bank partnerei nem tartják annyira jó ötletnek az akvizíciót, így elültek a hírek. Hivatalosan néhány nappal a csőd előtt, szeptember 9-én jelentették be, hogy felfüggesztik a tárgyalásokat, akkor egyetlen nap alatt 45%-ot zuhant a Lehman Brothers árfolyama. Ezt követően másnap megjelentek a cég második negyedéves eredményei, ami újabb hét százalékos esést hozott, szeptember 11-én pedig hivatalosan is elismerték, hogy rohammunkában keresnek vevőt a bankra, aznap 40%-ot veszített a részvény.

Az utolsó napokban tehát már felforrósodott a talaj a Lehman vezetésének talpa alatt. Két nappal a csőd előtt, szeptember 13-án szombaton Timothy Geithner, a New York-i Fed elnöke válságértekezletet hívott össze a Lehman Brothers jövőjével kapcsolatban, viszont érdekesség, hogy erre az ülésre már nem kapott meghívást Dick Fuld, a bank első embere, ami arra utal, hogy addigra eldöntött tény volt, hogy hagyják bedőlni a céget, csak a károkat próbálták felmérni és enyhíteni.

Közben a Lehman bejelentette, hogy tárgyalásban áll a Bank of Americával és a Barclay-szal egy esetleges felvásárlásról, sőt állítólag egy másik brit óriás, az HSBC is érdeklődött. Vagyis újabb két potenciális vevő tűnt fel a színen. Végül azonban a BofA vasárnap inkább a Merrill Lynch felvásárlása mellett döntött, a Barclays pedig azért nem zárhatta le az üzletet, mert a brit kormány és a pénzügyi felügyelet nem hagyta azt jóvá, pedig már sikerült megegyezésre jutni. A brit bank végül szintén vasárnap jelentette be, hogy a hétfői tőzsdenyitásig nem tudja megszerezni a részvényesek jóváhagyását. Állítólag a legtöbb vevőjelölt feltétele az lett volna, hogy a Bear Stearnshöz, illetve az állami kézbe vett Fannie Mae-Freddie Mac jelzálogóriásokhoz hasonlóan a kormány vállaljon valamilyen garanciát a Lehman eszközeire.

A kormányzat és a Fed azonban pénteken már világossá tette, hogy egyetlen cent adófizetői pénzt sem hajlandók áldozni a bank megmentésére. Attól tartottak ugyanis, hogy az olyan jelzés lenne a piac többi része számára, ami káros az egész iparág számára, mindenki arra alapozna, hogy végső esetben úgyis megmentik (moral hazard). Geithner azt mondta, hogy a pénzügyi szektornak kell megoldania a problémát, amire viszont a többi bank úgy érvelt, hogy a Lehman saját magát kormányozta nehéz helyzetbe, ezért nem érzik kötelességüknek, hogy megmentsék. Ez adta végül meg a kegyelemdöfést a Lehmannak, vasárnap estére kiderült, hogy a hétfői tőzsdenyitás lesz a végállomás.

Majdnem Buffett lett a megmentő


Az utolsó hónapokban a nagy befektetőkeresésben minden apró szalmaszálba próbált kapaszkodni a Lehman vezetése. Még Warren Buffetthez is elmentek, akiről köztudott volt, hogy nem okoz számára gondot néhány milliárd dollár előteremtése.

Elsőre úgy tűnt, hogy a milliárdos is nyitott a dologra, március végén tárgyalt is Dick Fulddal arról, hogy befektetne a bankba. Fuld azonban blöffölni próbált, pár nappal később felhívta a befektetőt, hogy nem fogadja el a feltételeit, addigra azonban a cég feltérképezése után már Buffett is eldöntötte, hogy lemond a Lehmanról.

A részletekről később a Bloomberg írt, úgy tudják, hogy Buffett cége, a Berkshire Hathaway elsőbbségi részvényeket akart venni, melyek 9 százalékos osztalékot garantáltak volna neki, és később 40,3 dolláros áron törzsrészvénnyé alakíthatók lettek volna. Ugyan ez költséges lett volna a Lehman számára, de egyrészt friss tőkéhez juthatott volna, másrészt maga mögött tudhatta volna a világ egyik legtekintélyesebb befektetőjét, ami fontos üzenet lehetett volna a piacok felé. Később Buffett a Goldmanhoz vitte pénzét, ahol még ennél is jobb feltételeket tudott kialkudni, 10 százalékos hozamot kapott 5 milliárd dollárnyi befektetésére.

Ráadásul a későbbi elemzések szerint Fuld elutasítása komoly üzenet volt a Fed felé, erősítette a moral hazarddal (erkölcsi kockázat) kapcsolatos véleményeket. Hiszen a jegybank felé azt üzente, hogy elutasítják Buffett tőkéjét, annyira bíznak a mentőövben.

Személyes bosszú vezetett a csődhöz?


Láthattuk már, hogy a csődben komoly szerepe volt Dick Fuldnak, aki 1993 óta volt a Lehman Brothers vezére miután a céget leválasztották az American Expressről.

A Lehman Brothers elnök-vezérigazgatójának az utolsó években szinte mindenkivel sikerült összerúgnia a port, Fuld láthatóan lett egyre frusztráltabb amiatt, hogy nem sikerült megmentőt találnia. A bankvezér elsősorban a shortosokat okolta a Lehman minden gondjáért, első számú ellensége David Einhorn hedge fund menedzser és a Goldman Sachs voltak. Szerinte a shortosoknak komoly szerepük volt a cég későbbi csődjében.

Évekig folyó csalás, személyes bosszú: ennyin múlt a világ összeomlása?


Richard Fuld 2008-ban (Forrás: KAREN BLEIER / AFP)


Fuld és a shortosok harca odáig fajult, hogy a Wall Street Journal későbbi információi szerint, ha 2008 nyarán sikerült volna a KDB-vel megegyezni, akkor a bank vezére a befolyó 5 milliárd dollár felét nem tőkeemelésre, hanem saját részvények visszavásárlására költötte volna, hogy ezzel is alávágjon Einhornéknak. Később a vezető ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a KDB ajánlotta fel, hogy a vételár 50%-áért részvényeket venne a piacon, ő pedig támogatta volna ezt.

A shortállományok és a piaci pletykák tavasszal térdre tudták kényszeríteni a Bear Stearnst, ezeknek szerintem a Lehman csődjében is komoly szerepük volt

- foglalta össze Fuld a csőd után kongresszusi meghallgatásán, ahol a shortok nem megfelelő szabályozása miatt az amerikai értékpapírfelügyeletet (SEC) is bírálta.

Dick Fuld egyébként a beszámolók szerint elkötelezett volt a Lehman megmentése mellett, az utolsó napokat reggel hattól késő éjszakáig manhattani irodájában töltötte, hogy valamilyen megoldást találjon. Ez persze nem mentette fel az utókor ítéletével szemben, beválasztották például az amerikai történelem legrosszabb CEO-i közé, a Time magazin pedig a kilencedik helyre sorolta azon a 25-ös listán, mely a válság első számú felelőseit tartalmazta. Mellettük a CNN is a 2008-as pénzügyi válság tíz legfontosabb vádlottja közé ültette képzeletben a bankvezért, akinek beceneve a Wall Streeten egyszerűen csak Gorilla volt.

Végül Fuld sosem került börtönbe a válság miatt, bár 2008 őszén tizenegy másik Lehman-vezetővel együtt idézést kapott a bíróságra. A bankár a pénzügyi felelősségrevonást is elkerülte, hiszen 2008 novemberében a 14 millió dollárt érő floridai házát 100 dollárért a feleségének ajándékozta. 2009 tavaszán úgy tűnt, hogy visszatérhet a gyűlölt bankár, a Matrix Advisorsnál tűnt fel, majd 2010-ben a Legend Securities munkatársaként regisztrálták, ahonnan 2012 elején távozott.

Sokak szerint személyes bosszúnak is szerepe lehetett abban, hogy sem a kormány, se a Fed nem akart garanciát vállalni a Lehman eszközeire, ettől remélték, hogy majd megleckéztetik Fuldot. Ma már tudjuk, hogy ez mindenki számára drága lecke volt.


Hosszú, de érdekes és tanulságos mese volt a Lehman Brothers bedőlésének története. Röviden összefoglalva például az alábbi apróságokon múlt a bank csődje:

  • Évekig senkinek nem tűnt fel, hogy a cég hamisítja a számait, vagy ha feltűnt, akkor szemet hunytak felette.
  • A Bear Stearns bedőlése és kényszereledása után hagyták, hogy kialakuljon a moral hazard a bankrendszerben, vagyis túlságosan bízzanak az állami segítségben.
  • A kormányzat és a Fed az utolsó pillanatban is hajthatatlan volt, nem akartak adófizetői pénzt betolni a Lehman megmentéser érdekében. A csőd után pár nappal már nem voltak ennyire szemérmesek, több tízmilliárd dollárból mentették meg az AIG biztosítótársaságot.
  • A Barclays nem tudott kialkudni még pár napot a szóban megkötött felvásárlási ügylet jóváhagyására.
  • Dick Fuld, a Lehman CEO-ja blöffölni próbált Warren Buffett ellen, ami utólag kijelenthető, hogy nem volt jó ötlet.
  • Fuldnak annyi ellensége volt a Wall Streeten, a Fedben és a kormányzatban, hogy sokan akarták megleckéztetni, amire ideális alkalomnak tűnt a bank csődje.
  • Előzetesen senki nem hitte, hogy a Lehman bedőlése akkora bizalmi válságot robbant ki, amekkorát végül láttunk.


Persze a végén még egyszer érdemes hangsúlyozni, hogy mindezek nem mentik fel a Lehman vezetését az évekig tartó felelőtlen gazdálkodás alól, az alól, hogy túl sok kockázatot vállaltak a toxikus eszközökkel és a jelzáloglevelekkel, illetve az alól, hogy évekig meghamisították a pénzügyi beszámolókat. Viszont a jelek szerint több olyan pillanat is volt, amikor talán megállítható lett volna az összeomlás és csökkenthető lett volna a későbbi pánik mértéke.


A címlapkép forrása: BEN STANSALL / AFP