Jól halad a Takarék Csoport a célja, 2021-re 20-30 milliárd forintos csoportszintű nyereség elérése felé - nyilatkozta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak. Május 1-jével létrejön az új Takarékbank, a Takarék Csoport kereskedelmi bankja, amely első lépésben a B3 Takarék Szövetkezet, a Mohácsi Takarék Bank, a Pannon Takarék Bank teljes és a központi bank vállalati üzleti állományait egyesíti, év végére pedig a teljes összeolvadás lejátszódik.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója és a Takarék Jelzálogbank elnöke az alábbiakról is beszélt az interjúban:
  • a mérlegzárás még előttük áll, de a pénzügyi eredmények mind a megelőző évieket, mind a várakozásaikat felülmúlták, és jó úton haladnak 2021-es céljuk felé,
  • a Takarékbank közel 8 milliárd forintos, a tőzsdén lévő Takarék Jelzálogbank IFRS szerint 6,6 milliárd forintos, a Takarék Kereskedelmi Bank magyar számviteli szabályok szerint 1,8 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta 2018-at.

Heteken belül elindul az új Takarékbank


  • A vállalati hitelezésben a piaci átlagot jóval meghaladó, 30% körüli bővülést valósítottak meg, 1 százalékponttal növelve piaci részesedésüket,
  • a lakossági jelzáloghitelezésben 35%-kal 95 milliárd forintra emelték az új kihelyezések összegét, így 480 milliárd forintos lakossági állománnyal zárták a tavalyi évet,
  • az egyesülési folyamat az év végégére lényegében lezárul, május 1-jével létrejön az új Takarékbank, a Takarék Csoport kereskedelmi bankja, amely első lépésben a B3 Takarék Szövetkezet, a Mohácsi Takarék Bank, a Pannon Takarék Bank teljes és a központi bank vállalati üzleti állományait egyesíti. Az év második felében történtik meg a Takarék Kereskedelmi Bank és a 11, ma még jogilag különálló takarékszövetkezet beolvasztása,
  • a csoport központi bankja, a Takarékbank a jövőben MTB Zrt. néven működik majd tovább,
  • azok a takarékszövetkezeti részjegyesek, akik az egyesüléseket követően tulajdonosok szeretnének maradni az új Takarék bankban, részjegyeiket részvényekre válthatják át kedvező feltételek mellett, és az új kereskedelmi bank tulajdonosaiként osztalékra is számíthatnak,
  • ha nem akarnak tulajdonosok maradni, akkor részjegyeiket névértéken visszaválthatják, vagy belépnek a Takarék Csoporton belül létrejövő központi szövetkezetbe, a Takarék Egyesült Szövetkezetbe, amely a Takarékbank egyik tulajdonosaként közösségi intézményként működik majd,
  • ami az értékesítési hálózatot illeti, 15 kilométeres körzetben lesz elérhető egységük, és májusra már 15 Takarék-busz járja majd az ország kistepelüléseit (az első buszuk már 80 ezer kilométert tett meg), és kedvező a Takarék-okospont fogadtatása is.

Heteken belül elindul az új Takarékbank


A Budapest Bank esetleges megvásárlásával kapcsolatos felvetésre Vida József a korábbiakhoz hasonló választ adott:
Ahogy mondani szokták, minden eladó lányt meg kell nézni, de még rengeteg dolgot nem tudunk. Nem ismerjük az értékesítés pontos feltételeit, és azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a Budapest Bank mennyire illene bele a Takarék Csoport növekedési stratégiájába.