Rejtélyes mondatokat csempészett a kormány a héten induló nemzeti konzultáció szövegébe. Úgy tűnik, hogy a fiatalokat az új lakások CSOK-jához felvehető 3%-os lakáshitel mellett vagy helyett kamatmentes kölcsönnel támogatnák a gyermekvállalásban.

Kutatások szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint ahányat végül vállalni tudnak. A gyermekvállalás ideje is egyre későbbre tolódik. Sokak szerint ennek oka, hogy a fiatalok számára komoly anyagi kihívást jelent önálló életet kezdeni, és családot alapítani. A fiatalokat ezért jelentős összegű, akár 5-10 millió forintos kamatmentes életkezdési kölcsönnel kell segíteni abban, hogy ha szeretnének, akkor korábban is vállalhassanak gyermeket.
-olvasható a nemzeti konzultáció kérdőívén a Magyar Idők cikke alapján.

Az eddigi nemzeti konzultációk eredménye alapján borítékolható, hogy a válaszadók nagy többsége támogatni fogja ezt az elképzelést is. Már csak az a kérdés, az alábbiak közül melyik formában valósítja meg a kormány az ötletet:
  • a meglévő, CSOK-hoz kapcsolódó, és a kormány által a két gyermeket vállalókra is kiterjeszteni tervezett 3%-os kamatozású lakáshitel kamattámogatásának növelése úgy, hogy a CSOK-osok 0%-os kamatozású hitelhez jussanak, akár 10 millió forint erejéig,
  • a meglévő, nem CSOK-hoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek átalakítása úgy, hogy a kamattámogatás révén kamatmentesek (0%-os kamatozásúak) legyenek a gyermekvállalást tervező fiatalok által felvett lakáshitelek,
  • egy teljesen új lakáshitel-kamattámogatás bevezetése, pl. kifejezetten családalapítás előtt álló fiatalok számára, akár a CSOK-tól függetlenül.

Számításaink szerint egy 20 éves, 10 milliós lakáshitel esetében a 3%-os kamatozású lakáshitelhez képest havi csaknem 14 ezer forintot spórolnának meg az érintett fiatalok, ugyanis a 3%-os kamatozású hitel törlesztőrészlete ez esetben 55 500 forint, egy 0%-os lakáshitelé viszont 41 700 forint. Ez a különbség 20 év alatt több mint 3,3 millió forint lehet. A legkedvezőbb fix kamatozású piaci hitelekhez képest már jelentős, közel 24 ezer forintos lenne az érintettek havi törlesztőrészlet-megtakarítása, ami pedig 20 év alatt csaknem 5,8 millió forintot jelentene. Egyelőre azonban azt sem tudjuk, lakáscélú vagy pl. szabad felhasználású (gyermekvállaláshoz kötött) hitelről lenne szó.