2019 februárjában az építőipari termelés volumene 48,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A növekedési ütem a korábbi, szintén meglepetéseket hozó hónapokhoz képest is óriási.

Az építőipar a 2016-os fékezés óta gyorsuló ütemben növekszik. A 2015-ös kibocsátási szinthez képest (ez volt az előző uniós költségvetési ciklus csúcsa) már 70%-kal jár magasabban a termelés volumene.

Elképesztő tempóra kapcsolt az építőipar


Az ágazat minden szegmense dinamikusan bővül. Éves alapon az épületek 39,4, az egyéb építmények főcsoportja 65,4%-kal növekedett. A KSH közlése szerint az épületeknél ipari, lakó- és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út- és vasútépítések eredményezték a növekedést. Miközben 2018-ban inkább az EU-forrásokhoz kötődő állami infrastruktúrafejlesztések húzták jobban az ágazatot, az utóbbi hónapokban a magánberuházások aktivizálódtak, ezt mutatja a főcsoport szerinti bontás:

Elképesztő tempóra kapcsolt az építőipar


A növekedés szerkezetében megfigyelhető változás azért is biztató, mert arra utal, hogy az uniós források közelgő elfogyása után is maradhat erő az ágazatban. Mindenesetre a rendelésállományok alakulása egyelőre még lassulást ígér, hiszen hiába a sok megkötött új szerződés, a sok kifutóban lévő projekt miatt a teljes rendelésállomány nem emelkedik tovább historikus csúcsáról.

Elképesztő tempóra kapcsolt az építőipar

Részletekért kattints ide!

A megkötött új szerződések volumene 22,1%-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 178,3%-kal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 40,8%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál (utóbbi az EU-projektek már említett apadásának a következménye). Az azért említésre méltó, hogy az épületek körében is több állami megrendelés fut: a nagy értékű ipari beruházások mellett kulturális és sportlétesítmények kivitelezésére kötöttek szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállományának volumene 2,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 53,2%-kal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 10,6%-kal kisebb volt, mint 2018. február végén.

Elképesztő tempóra kapcsolt az építőipar