Amerikai rakétákkal felszerelt norvég légvédelmi rendszer vásárlását tervezi az Orbán-kormány - tudta meg a 24.hu az amerikai külügyminiszteri látogatás napján megjelent cikkben, amely a több ezer milliárd forintosra tervezett haderőfejlesztési program egyik legdrágább darabja lehet. A lap másik cikke szerint a honvédelmi vezetés komolyan mérlegel egy amerikai vadászgép beszerzést is.

A lap emlékeztet rá, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter a napokban egy rádióinterjúban hozta nyilvánosságra, hogy hamarosan új rakétarendszerrel növelik a honvédség légvédelmi képességeit. A miniszter azt mondta, hogy a szerződést a tervek szerint az év első felében kötik meg, de a rendszer típusát nem árulta el.

A 24.hu úgy tudja: a honvédség egy amerikai rakétákkal felszerelt norvég légvédelmi rendszer mellett teheti le a voksát. Ez a NASAMS (Norwegian Advanced Surface to Air Missile System) rendszer lehet. Hozzáteszik: a nemzetközi hadiipari piacon is jelentősnek számító beszerzések mozgatórugója egy NATO-nak tett magyar vállalás: 2023-ra egy közepes, 2028-ra egy nehézdandárt küldünk az észak-atlanti katonai szervezet kötelékébe. A Zrínyi 2026 elnevezésű haderőfejlesztési program keretében ezért nagyarányú technikai fejlesztéseket indított a kormány. Amint a Portfolio részletesen beszámolt róla: az elmúlt hónapokban egymást követték a milliárdos beszerezésekről szóló hírek: veszünk német Leopard harckocsikat, csapatszállító repülőket, Airbus helikoptereket.

2019.02.02 06:15 Elképesztő csodafegyvereket és felszerelést kap a magyar hadsereg - Íme a 10 legütősebb fejlesztés
A most tervezett rakétavásárlási ügylet kapcsán olyan szárazföldi rakétakomplexumot kerestek az illetékesek a piacon, amely az ország egész területén képes felderíteni, nyomon követni és megsemmisíteni a légi célokat. Azaz a katonai szakzsargon szerint a teljes légvédelmi képességet hoznia kell a kiválasztott rendszernek.

A honvédelmi miniszter által ismertetett feltételek alapján a legnagyobb esélyesnek tűnő NASAMS alaprendszerét a norvég Kongsberg Defence Systems fejlesztette ki együttműködésben a világ egyik vezető gyártójával, a Raytheonnal, amely az AMRAAM rakétákat szállítja hozzá. Az amerikai cég gyártja a Gripen vadászgépeken használt légi és földi célok elleni rakétákat is. A lap megjegyzi: a holland és a spanyol hadsereg mellett az Egyesült Államok is a NASAMS-t használja és Washington légvédelmét szintén ez a rendszer biztosítja. A haditengerészeti és légvédelmi rendszerekre specializálódott Kongsberg DS többségi tulajdonosa a norvég állam és a cég rendelkezik magyar leányvállalattal is, és szállított már harcászati rádiókat a magyar honvédségnek.

A Gripen a 24.hu egy másik cikkében is felmerül, mégpedig abban a kontextusban, hogy lehet: mégsem veszi meg 2026-ban a magyar honvédség a lejáró lízingszerződés után a 12 darab negyedik generációs Gripent, mivel információi szerint a honvédelmi vezetés komolyan mérlegel egy ötödik generációs amerikai vadászgép beszerzést is. Ezeket így a Gripen-szerződés kifutásáig le is szállíthatja a gyártó, és az új repülők 2026-ra hadrendbe állhatnának. Ezzel a döntéssel további 30-35 évre oldanák meg a hazai légvédelmet, méghozzá a jelenleg elérhető legmodernebb technológiával, míg a Gripenek saját tulajdonba kerülése után még becslések szerint 10-15 évig lennének üzemeltethetők.

Címlapkép forrása: JACK GUEZ / AFP