Gazdaság

Hatéves, járulékfelező tervet jelentett be Varga

Portfolio
2017-től 4 százalékponttal csökkenhet a munkaadói járulék, majd ez 2018-ban további 2 százalékponttal csökkenhetne - mondta pénteken Varga Mihály a munkaadók és a munkavállalók képviseleteivel való egyeztetés után. Ez még csak a kormány javaslata, az egyeztetések folytatódnak.

A kormány úgy látja, hogy olyan helyzet állt elő, amikor lehet egy kicsit bátrabban tervezni, hiszen a növekedés adott, az államkassza helyzete stabil, ami lehetőséget ad ahhoz, hogy a következő másfél-két évre megtervezzük a folyamatokat

mondta rövid sajtótájékoztatóján a tárgyalások után Varga Mihály.

A miniszter kiemelte, hogy az elmúlt években látott béremelkedésnek a következő időszakban folytatódnia kell, a kormány számításai szerint

a következő hat évben reálértéken akár 40 százalékos emelkedést is jelenthet.

Első lépésben a kormány azt javasolja, hogy a 2017-es 4 százalékpontos járulékcsökkenés után 2018-ban további 2 százalékponttal mérséklődjön a teher. Ha ezután megvalósul az éves 6 százalékos reálbér-emelkedés, akkor a következő négy évben további 2-2 százalékpontos csökkentésre lehet tér, vagyis a teljes program 2022-ig tarthat.

Vagyis hat év alatt összesen 14 százalékponttal csökkenhet a jelenleg 27%-os szociális hozzájárulási adó.

A miniszter arról is beszélt, hogy az egyeztetéseken a kormány azt javasolta, hogy a minimálbér 2017-ben 15%-kal növekedjen, míg a szakmai bérminimum 25%-kal legyen magasabb. Ez azt jelentené, hogy bruttó minimálbér 128 ezer forintra emelkedhet a jelenlegi 111 ezerről, míg a szakmai bérminimum 129 ezer forintról 161 ezerre emelkedhet a tervek szerint. Ha ez megvalósul, akkor 2018-ban a minimálbér további 8%-kal 138 ezer forintra, míg a bérminimum 12%-kal mintegy 180 ezer forintra emelkedhet, ha a munkaadók és a munkavállalók is elfogadják a kormány terveit. Természetesen ezek egyelőre csak tervek, az egyeztetések folytatódnak. Varga kiemelte, hogy a kormány legfőbb törekvése az, hogy most egy többéves megállapodást hozzon tető alá.

A mi javaslatunkat meghaladó mértékű béremelési javaslatot tett a kormány, ennek örülünk

- reagált a miniszter szavaira Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. Ennek alapján valószínűleg nem lesz gond a megállapodással a szakszervezetek részéről.

Az érdekképviseletek korábban egységesen kétlépcsős minimálbér-emelésre tettek javaslatot, azt szerették volna, hogy előbb 10,5, majd további 12 százalékkal emelkedjen a minimális bér. Ehhez képest a kormány ajánlata valóban nagyvonalúnak mondható.
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Lánchíd