Előfizetői tartalom

Időzített bombán ül a nagyhatalom - Versenyt futnak az idővel a túlélésért

Portfolio
A hétfői adat után itt az újabb rossz hír Kínából: az állami nagyvállalatok mellett a kisebb feldolgozóipari vállalatok is egyre jobban szenvednek (részben) a kereskedelmi háború miatt, az aktivitást mérő feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke ugyanis a kritikus szint alá esett. Ez újabb bizonyíték arra, hogy óriási szüksége van a kínai gazdaságnak az idei évre tervezett költségvetési és monetáris lazításra, ezek nélkül ugyanis félő, hogy megroppanna a gazdaság a kereskedelmi háború súlya alatt. Lazítás ide, vagy oda, nem kizárt, hogy 2019-ben 30 éve nem látott mélypontra lassulhat a világ második legnagyobb gazdaságának növekedési üteme, ráadásul a kereskedelmi háború megnehezíti a kínai vezetők számára az ország alatt időzített bombaként ketyegő hitelezési buborék lassú leeresztését is. A kínaiak szenvedése persze jó hír Donald Trumpnak, aki kihasználhatja ezeket a gondokat, hogy minél jobb kereskedelmi megállapodást érjen el az Egyesült Államok számára.

Hétfőn tette közzé a Kínai Statisztikai Hivatal a decemberi beszerzésimenedzser-indexek előzetes értékét, amelyből kiderült, hogy a tavalyi év utolsó hónapjában 2016 júliusa óta először csökkent az aktivitás a kínai feldolgozóiparban, a bmi mutató ugyanis az 50 pontos kritikus szint alá esett.Kapcsolódó cikkünk2018.12.31Itt az újabb bizonyíték, hogy egyre nagyobb a baj...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés