Gazdaság

Jön-e a működőtőke Magyarországra?

Portfolio
Néhány milliárd euró működőtőke a válság ellenére minden évben érkezik Magyarországra - látszólag. Valójában az országon csak keresztülutazó pénzek, illetve a banki feltőkésítések nélkül ennél jóval szerényebb az eredmény. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy a közvetlen tőkebefektetések ki- és beáramlásának egyenlegéből nemigen gyarapszik a hazai tőkeállomány.
Tudja valaki, hogyan változott az ország tőkevonzó képessége az elmúlt években? Vagy hogy mennyi közvetlen tőkebefektetés érkezett az országba az elmúlt két évben? A kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz, mint hinnénk, de azért érdemes kutakodni. Annál is inkább, mert a gyakran még a kormány is olyan számokat közöl, ami legfeljebb csak elméletileg fedi a valóságot. Tavaly például majd' 11 milliárd eurós tőkebeáramlásról adott hírt a Nemzetgazdasági Minisztérium, az idén a 2,3 milliárd eurónak is örült. Csakhogy ezek a 2012-13-ra vonatkozó számok nem azok, amit figyelnünk kellene, ha a tőkebeáramlásra vagyunk kíváncsiak.

A kiindulási alapként szolgáló információkat a fizetési mérleg statisztikából szedhetjük össze. Ezen belül a pénzügyi mérleg tartalmazza azokat a közvetlen tőkebefektetéseket (FDI), amelyek hazánkba érkeznek, illetve innen külföldre távoznak. A "Közvetlen tőkebefektetések Magyarországon" sor ismerős számokat tartalmaz: 2012-re 10,85 milliárd, tavalyra 2,3 milliárd eurós beáramlást jelez. A tavalyelőtti szám különösen kiugró, hiszen még a válság előtti időszak 3-6 milliárd eurós sávjából is kilóg.

Jön-e a működőtőke Magyarországra?
A "turpisság" gyorsan kiderült, a beáramló tőke jó része átfolyó jellegű volt, vagyis be- és a kiáramlásként is jelentkezett. (Tipikusan ilyen ügylet, amikor egy külföldi anyavállalat a magyarországi leányvállalaton keresztül, azt tőkéhez juttatva vásárol meg egy külföldi céget.) A legegyszerűbb megoldásnak a probléma kiszűrésére az tűnik, ha a "közvetlen tőkebefektetések Magyarországon" sor adataiból kivonjuk a "közvetlen tőkebefektetések külföldön" értékeit. Ez a mutató tulajdonképpen kifejezi, hogy az adott évben a határon átnyúló tőkemozgások eredője miként hat a hazai tőkeállományra, és abból a szempontból is előnyös, hogy erre vannak nemzetközileg összevethető adatok.

Ahogy az alábbi ábra is mutatja, így már egészen más kép tárul elénk. Eszerint a tavalyelőtti év (bár nem érte el a válság előtti nettó tőkebeáramlási szintet) egész jó eredménnyel zárult, bár természetesen a 2 milliárd eurós egyenleg messze van a propagált 10,8 milliárdtól. A 2013-as év viszont a maga szerény 615 millió eurós szaldójával 2009 óta a második legkisebb.

Jön-e a működőtőke Magyarországra?
...és akkor még ott vannak a bankok

A fent bemutatott szám azt ugyan jól tükrözi, hogy a közvetlen befektetésekhez kötődő tőkemozgások egyenlege milyen, ám a "tőkevonzó képességünk" szempontjából több fontos tényezővel is korrigálni érdemes. Az ugyanis nem "igazságos", hogy a Magyarországról távozó működőtőkét automatikusan a tőkevonzó képességünk romlásának tekintjük. Ha például egy hazai nagyvállalat kinövi a saját belső piacát, akkor természetes, hogy külföldi terjeszkedésbe kezd. Ezért ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a külföld számára mennyire vagyunk csábító befektetési terep, akkor a beáramlásból csak az átfolyó tételeket, és bizonyos vállalati eszközportfólió átrendezéseket kell levonni, mert ezek bruttósítják feleslegesen a tőkemozgás ki- és beáramlás szárát.

Szerencsére a Magyar Nemzeti Bank 2008-ig visszamenőleg közöl ilyen adatokat, ezt mutatja az alábbi táblázat. Mint látható, ez alapján azért valamivel szebb kép bontakozik ki előttünk. 2012-ben csaknem 4 milliárd euró, tavaly pedig 1,78 milliárd euró volt az olyan tőkebeáramlás, amit valóban a gazdaságban hasznosuló forrásnak tekinthetünk.

Jön-e a működőtőke Magyarországra?
A dolgot azonban lehet még tovább finomítani. Az így kapott összegnek ugyanis egy nem elhanyagolható része a válság óta a banki tőkepótlás, vagyis hogy a veszteséges bankrendszer a működés fenntartása érdekében (mintegy kényszerűségből) évről évre jelentős tőkét szív be az anyabankoktól. Ennek a folyamatnak a témánk szempontjából történő értelmezése nehézkes, de azt azért nem nehéz belátni, hogy ez egy egészen sajátos "tőkevonzás", így érdemes megnézni, enélkül milyen egyenlegünk alakul ki. (Ehhez azt tesszük, hogy a jegybanki statisztikából az FDI forgalmak követelés-tartozás táblázatából kivesszük az "egyéb monetáris intézmények" szektor tartozásait. Ez ugyan nem pontosan a banki tőkepótlást tartalmazza, de zömében igen.) Íme az eredmény:

Jön-e a működőtőke Magyarországra?
Mint látszik, a tavalyi tisztított FDI-beáramlás nem igazán jobb, mint a válság legsötétebb éveiben volt, vagyis a tőkevonzó képességünk egyelőre nem túlságosan erős. Sőt, sajnos tudunk ennél csúnyább számot is mutatni. Ha visszatérünk ahhoz a korábbi megközelítéshez, hogy a tranzakciókból fakadó tőkeállomány-változást az fejezi ki a leginkább, ha a "közvetlen tőkebefektetések Magyarországon" sor adataiból kivonjuk a "közvetlen tőkebefektetések külföldön" értékeit, és ezt a "nettó FDI" értéket korrigáljuk a banki tőkebeáramlással, akkor az alábbi idősorhoz jutunk:

Jön-e a működőtőke Magyarországra?
Mivel ez hosszabb idősorban is rendelkezésre áll, ezért megállapíthatjuk, hogy a válság óta (a bankszektor ügyleteit leszámítva) a nettó tőkebeáramlás érdemben alacsonyabb, mint a megelőző években. Sőt, tavaly összességében csak a "banki tranzakciókkal" együtt volt "pluszos" az egyenleg: mint a fenti ábrán látható, anélkül Magyarországot több működőtőke hagyta el, mint amennyi ide érkezett.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
repulo nyaralás