A Magyar Idők szerint idén már búcsút mondhat a 400 túlórának az, akivel nem íratták alá az erre vonatkozó szerződést. Mielőtt azonban nagyon elszomorodnának a túlórázni vágyó magyarok, most megnyugtatjuk őket! Így is összejöhet a heti 6 nap munka az év hátralévő részére.

"Elvi lehetősége sincs már meg a 400 óra túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést" - írta mai cikkében a Magyar Idők, ami futótűzként terjed a sajtóban.

Nekünk háromszor kellett elolvasnunk a mondatot, hogy elhiggyük, ez valóban megjelent.

Nos, a rabszolgatörvény néven elhíresült Munka Törvénykönyvének módosítása lehetőséget ad arra, hogy évente 400 túlórát dolgoztassanak le (250 elrendelhető és 150 beleegyezés alapján) a munkavállalókkal és 36 hónapos munkaidőkeretet alkalmazzanak. Ezzel gyakorlatilag beiktatható heti egy plusz munkanap.

Teljesen mindegy, hogy januárban, februárban, márciusban, vagy mikor írják alá a munkavállalók a túlórára vonatkozó szerződést, az év hátralévő részében ugyanúgy el tudják rendelni számukra az új szabályozásból következő heti egy munkanapnak megfelelő túlóramennyiséget. Pontosan azért, mert arányosan rendelhető el a túlóra.

Ha ez nem így lenne, akkor pl. az év második félévtől bevezetett 400-as (+150-es) túlórakeret már nem heti hat, hanem hét nap munkavégzést tenne lehetővé. Vagy mondunk meredekebbet. Ha pl. az év utolsó hónapjától lenne érvényes egy cégnél a 400 túlóra, akkor haza se kellene menniük az embereknek. Ezt azonban még a híresen rugalmas - és januártól a munkaadók számára még nagyobb rugalmasságot jelentő - magyar szabályozás sem engedi.

Szóval, senki se aggódjon, hogy nem fog tudni 400-at túlórázni már az idei évben, az "arányosan" 400 menni fog, vagyis a heti plusz egy munkanap könnyen meglehet!



Pongyola szabályozás

Egyébként, munkajogi szakértők szerint az Mt-módosítás "pongyolán" van megírva, de a törvény "szellemiségéből" az következik, hogy csak arányosan rendelhető el a plusz túlóra. Egy munkajogász szerint: "érdekessége az Mt. módosításnak, hogy nem tartalmaz arra vonatkozó egyértelmű rendelkezést, hogy évközben megkötött önkéntes túlóra megállapodás alapján lehet-e 150 óráról megállapodni vagy csak időarányos órákról. Tehát ha júniusban köt a munkáltató megállapodást a munkavállalóval, nem világos, hogy legfeljebb 75 óra önkéntes túlórában vagy 150 óra önkéntes túlórában állapodhat meg? Az Mt. módosítás nem tartalmaz tiltást arra vonatkozóan, hogy évközi megállapodás esetén akár a 150 óráról is megállapodjanak a felek, extrém esetben december hónapban megállapodjanak 150 óráról (természetesen betartva az Mt. munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó egyéb garanciális szabályait), azonban szerintem évközbeni megállapodás esetén az Mt. szellemisége alapján kizárólag időarányos önkéntes túlóráról lehet megállapodni, tehát december hónapban a 150-ből 12 óráról."



(Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi)