Orbán Viktor fontos intézkedéseket lengetett be az év első Kormányinfóján, amit ezúttal ő vezényelt le Gulyás Gergely helyett. Előrevetítette: február elején esedékes szokásos évértékelő előadásában bemutatja a kormány új családpolitikai intézkedéseit, amelyeket a nemzeti konzultáció alapján dolgoz ki. Emellett arról is beszélt, hogy a kormány látja, megvan a lehetősége annak, hogy 4% alatt alakul az idei GDP-növekedés, ezért azon is dolgoznak, hogy új növekedéstámogató lépések valósuljanak meg még idén.
  • A 2018-as évről fontos makroszámokat közölt a kormányfő.
  • 4,6% lehetett a GDP-növekedés tavaly, a 2018-as költségvetést 4,3%-os növekedéssel terveztek meg.
  • A GDP-arányos költségvetési hiány a tervezett 2,4%-kal szemben 2% lehetett tavaly.
  • Az adósságráta 71%-ra csökkenhetett.
  • Matolcsy György jegybankelnök márciusban lejáró mandátumának kérdésére kifejtette: semmilyen meglepetés nem várható. Ezek alapján mi azt valószínűsítjük, hogy a kérdés még nem dőlt el, de az alapforgatókönyv (amit csak Orbán Viktor ismerhet pontosan) az, hogy a jegybankelnök marad március után is.
  • Szerinte a Munka Törvénykönyv módosítása (túlóratörvény) semmilyen összefüggésben nincs a munkaerőhiánnyal.
  • Kifejezetten eltiltotta a pénzügyminisztert, hogy a kormány állapítsa meg az idei évre vonatkozó béremelés mértékét.
  • Az euróbevezetésben marad a kivárás politikája, a megállapodás nélküli Brexit nem hat jelentősen a magyar gazdaságra.
  • Orbán szerint a jó gazdasági teljesítmény önmagában cáfolja, hogy nagy lenne a korrupció Magyarországon.

1. oldal

Megfejtjük, mi lehet Orbán Viktor legújabb csomagjában 2019.01.10 16:15

Új demográfiai lépések és rövid távon a gazdasági növekedést segítő intézkedések is várhatók a közeljövőben - tudtuk meg a kivételes Kormányinfón, amit Orbán Viktor tartott. A miniszterelnök mondatai alapján megkíséreljük beazonosítani a várható intézkedéseket és hogy honnan lehet mindezekre pénz.

tovább a cikkhez...

Budapesti ügyek 2019.01.10 12:19

Lánchíd felújítása, 13. kerületi nagy csatornafelújítás, 7 helyen sportparkokat hozunk létre - fejtette ki a fővárosi döntések kapcsán a kormányfő. Ez utóbbi 2 milliárd forint. Emellett áttekintették, hogy mi kerül hamarosan a napirendre, ilyen a 3-as metró felújításának folytatása.

Ami a kelleténél is jobban bántja Orbán Viktort 2019.01.10 12:16

Arra a kérdésre, hogy korábban több nemzetközi elemzőház is sokkal rosszabb növekedést jósolt Magyarország számára Orbán Viktor kifejtette: "ha még csak ők lőttek volna mellé, hosszú listám van erről". A pénzügyminiszter tegnap bemutatta, hogy kik hányszor, és hogyan tévedtek. Tanulságos lista szerinte.

Elmondta: 13. évben vagyok miniszterelnök, választási években az elemzők politikai eszköznek tekintik az elemzést. "Ez kicsit a kelleténél is jobban bánt" - árulta el.

Mini kormányátalakítás lesz? 2019.01.10 12:05

Azzal, hogy Trócsányi László uniós biztos lesz, felvetődik a kérdés, hogy ki lesz az új igazságügyi miniszter. Orbán Viktor szerint azonban ez idén szeptemberig nem lesz időszerű.

Sport tao 2019.01.10 11:58

A sport tao nem lesz kevesebb - hangsúlyozta egy kérdésre válaszolva. A működésre vonatkozó összegek nem változnak, a fejlesztésekre vonatkozó összegekre hoztak szabályt.

A pénzügyminiszter jelentése szerint 300 milliárd forint áll bent a tervekben tao-fejlesztésben. Ez előre megítélt, de még nem valósult meg - fejtette ki. Ezeket kell minél nagyobb arányban megvalósítani - mondta.

Ki kérte a túlóratörvényt? 2019.01.10 11:56

Tekintettel arra, hogy a törvényt most fogadtuk el, és a vitákat a törvény elfogadása előtt kell lefolytatni, a módosításra már nincs lehetőség - fogalmazott.

Magyarországon mindenki elvégezte a munkáját, akkor a következő hónap elején a bérét teljes egészében meg kell kapnia. Az emberek ki lesznek fizetve, a rendes bére és a túlóra pénze is - mondta.

Illiberális állam 2019.01.10 11:38

A fontos kérdésekben a magyar emberek illiberális embereket fogadnak el - mondta.

  • Bevándorlás.
  • Család, házasság.
  • Országon belüli különböző kultúrákat meg lehet-e különböztetni. Szerintünk igen.

Magyarországon illiberális többség van

- húzta alá.

Az alkotmányrevízió kezdetlegesen áll - ismerte el Orbán Viktor.

Brexit 2019.01.10 11:37

Egy megállapodás nélküli Brexit jelentős hatást nem gyakorol a magyar gazdaságra - fejtette ki. Azt is hozzátette, hogy a brit miniszterelnöktől garanciát kapott a kormány arra, hogy a kint élő magyarok számára ez semmilyen hátrányos helyzetet nem okoz.

Manfred Weber 2019.01.10 11:32

Van úgy, hogy az ember barátját bepalizzák - utalt arra, hogy Manfred Weber néppárti csúcsjelöltet megvezették a CEU ügyében és a néppárti képviselő ezért szavazta meg a Sargentini-jelentést.

Euróbevezetés 2019.01.10 11:30

Két okból nincs céldátumunk - fejtette ki az euróbevezetésre vonatkozó kérdés kapcsán:

  • Nem látjuk az euró jövőjét.
  • Nem az az eurózóna volt akkor, amikor vállaltuk a bevezetést.

Senki sem tudja, hogy az Európai Unió és az eurózóna hova fog fejlődni a következő időszakban, úgyhogy én itt a kivárás és az óvatos duhaj politikáját követem.

Folyamatosan vizsgálnunk és értékelnünk kell a kérdést - mondta.

Béremelkedés 2019.01.10 11:28

Elfogadhatónak tartja-e a tavaly év végén megállapított béremelkedés ütemét - hangzott a kérdés. Orbán Viktor kifejtette: kétféképpen lehet bért emelni: a kormány azt mondja, ennyi legyen. Ezt az utat mi nem járjuk, mert nem kalkulál a gazdaság teljesítőképességével. A másik úton járunk mi, rátestáljuk a szereplőkre a megállapodást - fejtette ki.

Kifejezetten eltiltottam attól a pénzügyminisztert, hogy mi állapítsuk meg a béremelés mértékét. Ezért volt fontos, hogy megállapodás jöjjön létre a munkavállalók és a munkáltatók között. Mert ha túl nagy a béremelés, akkor vállalkozások mehetnek tönkre - fűzte hozzá.

A vállalkozók és a szakszervezetek tűzhetnek ki bércélokat, de ne a kormány, mert annak nagy kockázata van

- hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. január 10-én. Kép és címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Korrupció 2019.01.10 11:23

Nincs elfogadható szintje a korrupciónak. Érdemes elgondolkodni az életnek annak a természetes szintjein, hogy mi volt 2010 előtt. Nem volt növekedés, csökkent a közvagyon, emelkedett az adósság, részben azért, mert a pénz nagy részét ellopták - fogalmazott.

Most nőnek a bérek, növekszik a gazdaság. Nem gondolom, hogy ebben a helyzetben nagy méretű lehetne a korrupció. Ez önmagában cáfolja azt az állítást, hogy az EU-átlagnál magasabb lenne a korrupció - magyarázta. Folyamatosan kell intézkednünk az ügyben, mert ez még nem menti fel a kormányt - mondta.

Az egyszereplős tenderek aránya csökkent 2010 óta, ez is például fontos mutató a közbeszerzéseknél - mondta.

Az adócsalást is idesorolnám a korrupcióhoz, bár nem szokták. Az adóújításokat ki kell emelni, ugyanis fehéríti a gazdaságot és ennek eredményét még az uniós szervek is elismerik - emelte ki. A legutóbbi intézkedés, az online számla hatásáról itt írtunk legutóbb részletesen.

Tiborcz, Orbán, Mészáros, Garancsi és Simicska 2019.01.10 11:17

Nem válaszolhat üzleti kérdésekre a kormány, mert üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Ebben a kereskedelmi kamarát, a tőzsdét vagy a cégbíróságot kell keresni. Az üzleti érdekeltségeket és a politikát el kell választani - felelte arra a kérdésre, hogy volt-e szerepe Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Simicska Lajos gazdagodásában.

Migráció újra 2019.01.10 11:14

A migráció lesz a következő 15-20 év legfontosabb sorskérdése. A demográfiai tendenciák nem változnak meg, Afrika népessége nőni fog, Ázsia népességmegtartó ereje nem tud úgy nőni, mint a népessége - fejtette ki az AFP hírügynökség azon kérdésére, hogy egyes felmérések szerint a választópolgárok számára nem elsődleges fontosságú a bevándorlás kérdése. Ez egy uralkodóan állandó politikai téma lesz a következő időszakban.

Munkaerőpiac 2019.01.10 11:02

A cseheket le akarjuk hagyni a foglalkoztatottak számában, de ez nehéz lesz, mert egy zseni áll a cseh kormány élén - utalt Andrej Babisra.

Megváltoztattuk a beruházásösztönzési intézkedéseinket - emlékeztetett.

Elfogytunk - jelentette ki a munkaerőpiacra utalva Orbán Viktor.

Nincs elegendő munkaerő. Az a kérdés, hogy ez negatív-e a gazdaság szempontjából. Szerintem ez nem negatív. Az alku urai nem a vállalkozók, hanem a dolgozók. Ilyenkor egy dolgot lehet csinálni: magasabb képzettséget és magasabb fizetést kell adni - fejtette ki.

4,5-5 millió munkavállalóban gondolkozik a kormány.

A jelenlegi helyzetet kívánatos jó helyzetnek tekintem a munkavállalók szempontjából - tette hozzá.

A Munka Törvénykönyv módosítása semmilyen összefüggésben nincs a munkaerőhiánnyal.

Azért kellett módosítani, mert sok ember szenved attól elsősorban a kkv-szektorban, hogy stikliket kell alkalmazni, ha túlórát akar elrendelni. Ebben segít a változás - fejtette ki.

Új növekedésösztönző lépések jöhetnek 2019.01.10 10:58

Könnyű lenne széttárni a karunkat és azt mondani, hogy amelyik a GDP-jével azonos arányú exportra képes, az a nemzetközi gazdaság hullámveréseinek átlagosnál jobban ki van téve. De én ezzel nem akarok takarózni - mondta arra a kérdésre, hogy lehet-e annak személyi következménye korábbi kijelentése alapján, ha az elvárt 4%-tól elmarad idén a GDP-növekedés üteme. A 4%-os gazdasági növekedést egy kedvezőtlen környezetben is meg kell célozni. A jegybank előrejelzése kicsit marad el a kormány előrejelzésétől.

Ezt én úgy fogalmaznám, hogy ha nem hozunk új gazdaságnövekedést támogató intézkedéseket, akkor 3,9% lehet az idei növekedés. Ez a pénzügyminiszter álláspontja - mondta.

Ezért össze is hívtam a tanácsot január második felére, ahol ezek a kérdések napirenden lesznek. Mindent meg fogunk tenni, hogy legyen 4%-os gazdasági növekedésünk. Hiszünk abban, hogy az akaratnak is szerepe van a gazdasági növekedésben, nemcsak a környezetnek - emelte ki.

Matolcsyra rákérdeztek még egyszer 2019.01.10 10:57

Jelölni fogja újra Matolcsyt? - kérdezte a Bloomberg tudósítója.

Ahogyan mondtam ez azt jelenti, hogy semmilyen meglepetés nem várható

- ismételte meg.

Orbán Viktor válasza arra utal, hogy - ahogyan az lenni szokott - az utolsó pillanatig nyitva akarja hagyni a lehetőségeket az ilyen kérdésekben. Ezért ezt a választ megítélésünk szerint úgy kell értelmezni, hogy még nem dőlt el a kérdés (főleg azután, hogy két alkalommal is határozottan válaszolta ugyanazt és mindkét alkalommal visszautasította, hogy megnevezze Matolcsy Györgyöt). Feltételezhető, hogy az alapforgatókönyv az, hogy Matolcsy György marad a jegybankelnök, de ezt csak Orbán Viktor ismeri.

Paksi beruházás 2019.01.10 10:54

A legutóbbi hírek szerint nem lett beadva a létesítési engedély. Mikor várható ennek a benyújtása? - kérdezte a Reuters tudósítója.

Orbán Viktor kifejtette: tegnap meghallgatta a minisztert a kormány ebben az ügyben is. Ez egy olyan beruházás, ahol az oroszok egy kulcsrakész erőművet adnak át.

A csúszás, amely már előállt az előkészítésnél, minél rövidebb legyen. Késés kétségkívül van. De a szerződés módosítása nem tűnik szükségesnek - mondta.

Budapest Bank eladása 2019.01.10 10:53

Van egy megállapodásunk az EBRD-val, ebben szerepel, hogy a Budapest Bankot visszaadjuk a magánszektornak.

Matolcsy marad a jegybankelnök élén? 2019.01.10 10:52

Matolcsy György jegybankelnök mandátuma márciusban lejár. Marad Matolcsy György az MNB élén - hangzott el a kérdés a Reuters-től.

Orbán Viktor válasza: semmilyen meglepetés nem várható!

2. oldal

Végezetül 2019.01.10 10:48

Hibátlanul le tudja bonyolítani Magyarország az EP-választásokat. A felek jól haladnak előre a programjaik ismertetésével - mondta, utalva az ellenzéki erőkre.

Jönnek a kérdések!

EP-választások 2019.01.10 10:42

A cél, hogy a Fidesz legyen a legnépszerűbb párt a választásokon. Szeretnénk, ha a választások után is a legerősebb európai párt lennénk - fogalmazott.

Az EP-listát az a személy vezeti, akit később európai uniós biztosként szeretnénk látni - jelentette ki Orbán Viktor utalva ezzel Trócsányi Lászlóra.

Úgy vélekedett, hogy a migráció mélységében alakítja át az európai politikát. A pártok felosztása átadja a helyét egy fontosabb dimenziónak: egy bevándorláspártiak és -ellenesek táborára. Ez a vita újraértelmezi a viszonyunkat a kereszténységhez - magyarázta.

Szerinte két civilizáció lesz a világon: egy vegyes civilizáció, iszlám és kereszténység együtt, és lesz egy másik civilizáció, a kereszténységet támogató.

Nemzeti konzultáció a demográfiáról 2019.01.10 10:37

1,382 millió kitöltött kérdőív, 8%-a internetes - ismertette a demográfiai konzultáció eredményeit a miniszterelnök. Ez volt a harmadik legnagyobb részvételű konzultáció, vagyis az egész országnak fontos, ha nem a legfontosabb kérdés a családok helyzete, a gyermekvállalás kérdése és a demorgáfia.

A kormány álláspontja: a magyar történelem folytatásának esélye a családokban van. További lépéseket várnak a választópolgárok a kormánytól, erre készül is a kormány.

A program kidolgozása megkezdődött, február elején az értékelő előadásomban tudom majd ismertetni a nemzeti konzultáció alapján hozott új demográfiai intézkedéseket

- vetítette előre.

Mindez azt jelenti, hogy a kormány valóban új családpolitikai intézkedések megtételére készül, ahogyan azt az év végi anyagunkban valószínűsítettük.

4,6% lehet a 2018-as GDP-növekedés 2019.01.10 10:35

Az államadósság 71%-ra csökkent, a hiány 2%-nál megáll meghaladva a reményeinket, a háztartások fogyasztása 6%-kal nőtt, a bruttó bértömeg növekedése meghaladta a 11%-ot - emelte ki Orbán Viktor. A gazdaság stabil és ez várható az idei évre is - mondta.

Ez a pénzügyminiszter és a jegybankelnök munkáját dicséri - fogalmazott.

Ezzel indít Orbán Viktor 2019.01.10 10:34

Néhány kormánydöntést oszt meg Orbán Viktor. Az ülésen részt vett a főpolgármester is, ugyanis a fővárost érintő döntéseket is hozott a kormány.

Meghallgatta a kormány a 2018-as pénzügyi év teljesítéséről - folytatta.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kezdődik az esemény 2019.01.10 10:33

Kovács Zoltán azzal indította: tegnap kormányülés volt.

Orbán Viktor ilyet még nem csinált 2019.01.10 10:01

A kormányfő ritkán tart sajtótájékoztatót általánosságban a kormány ügyeiről, ezúttal viszont ő áll a sajtó képviselői elé csütörtökön. A Kormányinfót élőben közvetítjük a Portfolio-n.

A miniszterelnök a szokásos "Mit, miért tesz a kormány?" címmel tartja meg a Kormányinfót, amit egyébként a szokások szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bonyolított le a kormányszóvivővel. A mai tájékoztatót azonban kiemelt figyelem övezi, hiszen nem kizárt, hogy az eseményt a kormányfő fontosabb bejelentésekre használja fel így az év elején.

A jelek szerint a miniszterelnök is izgatottan várja az eseményt, ugyanis hivatalos Facebook oldalára ezt posztolta:

Hahóóó, Facebookosok! 127. kormányinfó. Ma Gulyás helyett velem kell beérnetek. Élőben ma 10.30-tól itt, a Facebookon!

Címlapkép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs