A vártnál nagyobb mértékben bővült a japán gazdaság a második negyedévben a lakossági fogyasztás és a vállalati kiadások erős növekedésének köszönhetően, de a globális kereskedelmi feszültségek beárnyékolják a kilátásokat, mivel jelentős kockázatot jelentenek az exportra és a beruházásokra.

A japán kormány pénteken közzétett előzetes adatai szerint a második negyedévben 0,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz képest, míg éves összevetésben 1,9 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP).

Az adatok jóval kedvezőbbek a várakozásoknál, elemzők negyedéves összevetésben 0,3 százalékos, éves szinten pedig 1,4 százalékos növekedést vártak az első negyedévi visszaesés után. Január-márciusban negyedéves szinten 0,2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 0,9 százalékkal csökkent a japán gazdaság teljesítménye.

A második negyedévben alapvetően a hazai kereslet hajtotta a növekedést. A GDP mintegy 60 százalékáért felelős lakossági fogyasztás 0,7 százalékkal bővült, jóval meghaladta az elemzők által várt 0,2 százalékos emelkedést, illetve az előző negyedévben mért 0,2 százalékos visszaesést. Bár a japán jegybank számára kedvező fejlemény, hogy a fogyasztás élénkült, a növekedési ütem valószínűleg nem elégséges annak a monetáris politikai irányvonalnak a megváltoztatásához, hogy a kamatlábaknak nagyon hosszú ideig alacsonynak kell maradni a deflációs gondolkozás megtöréséhez.

A tőkeberuházások 1,3 százalékkal nőttek április-júniusban, 2016 utolsó negyedéve óta a legerősebb ütemben, meghaladva a 0,6 százalékos elemzői várakozásokat. A külkereskedelem viszont a várakozásokkal ellentétben lefelé húzta a növekedési ütemet, 0,1 százalékpontot vitt el a várt 0,1 százalékpontos hozzájárulás helyett.

Elemzők arra számítanak, hogy a világ harmadik legnagyobb gazdasága a fellendülés útján halad tovább a következő negyedévekben. Többen azonban attól tartanak, hogy a globális kereskedelmi viták kárt okoznak a japán feldolgozóiparnak és exportnak, amelyek a gazdasági növekedés ugyancsak fontos pilléreit képezik.