Moszkva megfigyelőbázisok hálózatát építi ki a távol-keleti Kuril-szigeteknél, amely egyértelműen a térség felértékelődését jelzi. Információk szerint olyan adatgyűjtésre alkalmas berendezéseket telepítenek az új központokba az oroszok, mint amilyeneket korábban Ukrajna ellen vetettek be a Fekete-tengernél. Ezek alkalmasak a föld-levegő rakéták célpontjainak azonosítására, valamint a drónok követésére. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter még pénteken jelentette be az építkezéseket, amelyek mindössze néhány kilométerre fekszenek Hokkaidó szigetétől. A vitatott szigeteket a második világháború legvégén foglalták el az oroszok, emiatt pedig máig nem született békeszerződés a két ország között, erről itt írtunk részletesebben:
Az elemzők szerint Moszkva fejlesztése világos üzenetet küldenek Tokióba: ez egy alig burkolt fenyegetésként értelmezhető, hogy Japán forduljon el Ukrajna támogatásától. James Brown, a Temple Egyetem tokiói kampuszának orosz ügyekre szakosodott nemzetközi kapcsolatok professzora úgy fogalmazott, hogy:
Moszkva meg akarja mutatni Japánnak, hogy az Ukrajna támogatására tett lépéseknek ára van, és hogy ezek a költségek nem Japán érdekeit szolgálják.
Hozzátette azt is, hogy az orosz fővárosban minden lehetséges módot igyekeznek megtalálni, amellyel keresztbe tudnak tenni Kijev támogatásának, így betiltották a szigetországból importált tenger gyümölcseit is.
A Kuril-szigetek jelentősége viszont túlmutat egy egyszerű nyomásgyakorláson, különösen, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ambiciózus terveket vázolt fel országa szerepét illetően a Csendes-óceán térségében.
A Kurillák biztosít stabil kijáratot Moszkvának kelet felé, a földrajzi fekvése miatt pedig egyszerre remek megfigyelőállomás és előretolt bástya egy esetleges támadás esetén.
Ez utóbbi azért fontos, mert az orosz katonai vezetés félelme állandó azzal kapcsolatban, hogy nyugati tengeralattjárók nyomulnak be az Ohotszki-tengerre, amelyet Oroszország a saját beltengerének tart.
A mostani fegyvertelepítések viszont egyelőre visszafogottnak minősülnek, mivel sokkal inkább védelmi berendezésekkel erősítik a bázisokat. Tokió számára jóval aggasztóbb lenne, ha támadó eszközöket tennének a határától pár kilométerre, de erről egyelőre nincs szó.
Címlapkép forrása: Sasha Mordovets/Getty Images