Ingatlan

Budapest kezd visszakerülni a térképre

Csűrös Csanád, Cannes
Óvatosak, de határozottan optimisták a magyar ingatlanfejlesztők. Budapest kezd visszatérni a nemzetközi befektetők térképére, amit minden bizonnyal erősít a tény, hogy a magyar fővárosnak hosszú évek után újra önálló standja van a világ első számú ingatlanos eseményén. Tudósítás a MIPIM-ről, Cannes-ból.
Hosszú évek után újra van saját standja Budapestnek a világ legfontosabb ingatlanpiaci kiállításán, a MIPIM-en. Ezzel Budapest legalább részben visszakerült a befektetői térképre, hiszen a kiállításon hagyományosan mindegyik jelentős közép-európai nagyvárosnak saját standja van. A stand egy hármas együttműködés végeredménye: a Fővárosi Önkormányzat, a HIPA (Hungarian Investment Promotion Agency, Nemzeti Befektetési Ügynökség) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) közösen állítottak ki Cannes-ban a Budapest márkanév alatt.

A magyar főváros még biztosan nem tart ott a befektetői figyelem megszerzésében mint Varsó, de a magyar ingatlanpiaccal kapcsolatos befektetői hangulat jól érzékelhetően sokat javult az elmúlt időszakban, ez Cannes-ban is tapasztalható.

A budapesti standon megrendezett ingatlanfejlesztői panelbeszélgetés résztvevői is határozott optimizmussal beszéltek a piac jelenlegi állapotáról. A fejlesztők kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy amennyiben valamilyen erős külső sokk nem befolyásolja a piacot, úgy a következő néhány évben szép fejlődésnek lehetünk tanúi Budapesten mind a hozamokat, mind a bérleti díjakat tekintve. Az optimizmus ugyanakkor egyértelműen óvatossággal párosul, amit nem is titkolnak a piaci szereplők. Berki János, a Futureal projektigazgatója elmondta, hogy a válság emlékei élénken élnek még az ingatlanfejlesztőkben, ezért új projekteket csak konzervatívan, nagy előkészítés mellett indítanak el.

Budapest kezd visszakerülni a térképre
A befektetési és a finanszírozási területen is mindenki pozitív fejleményekről számolt be. Kibédi Varga Lóránt, a CBRE magyarországi ügyvezetője szerint a befektetői érdeklődés komolyan megnövekedett a budapesti piac iránt. Érdekes fejleményként kiemelte, hogy történik mindez annak ellenére, hogy a magyar piac hagyományosan domináns vevői, a német ingatlanalapok továbbra sem tértek vissza érdemben Budapestre. Vagyis helyettük megjelentek más nemzetközi befektetők, ill. sokkal aktívabbak lettek a hazai ingatlanalapok is. A CBRE ügyvezetője szerint a budapesti prémium hozamszintek a megnövekedett befektetői keresletnek köszönhetően csökkenni fognak és a német ingatlanalapok megjelenése nélkül is 7 százalék alá fognak kúszni.

Radnóty Zoltán, a HB Reavis magyarországi vezetője kiemelte, hogy az elmúlt időszakban nagyon komoly javulás volt érzékelhető a finanszírozási környezetben. A bankok sokkal nyitottabbak az új fejlesztésekkel kapcsolatban, jobb feltételekkel tudnak ma finanszírozáshoz jutni a fejlesztők mint korábban.

Budapest kezd visszakerülni a térképre
Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Zrt. tulajdonosa a lakáspiaccal kapcsolatban elmondta, hogy a budapesti lakásárak továbbra is jóval alacsonyabbak a más közép-európai fővárosokban tapasztalt árszinteknél, amiből az következik, hogy komoly felértékelődési potenciál előtt állunk. Ezt erősíti szerinte, hogy az elmúlt hónapokban nagyon erős keresletnövekedést tapasztalhattunk.

MIPIM A globális ingatlanpiac keresztmetszetének számító MIPIM idén közel 2500 kiállítóval és 89 ország részvételével került megrendezésre. A szokásos cannes-i napsütéshez képest igen borongós időben, de rendületlenül nagy számban gyűltek össze az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői a cannes-i filfesztiválnak is helyet adó Palais des Festivals-ban, és a pálmafás Croisette-n. Idén közel 24 ezer látogató és 4500 befektető jött el a kiállításra a világ minden tájáról. 2016-ban több mint ezer projekt mutatkozott be Cannes-ban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
usa new york empire state