Ingatlan

Luxusingatlanból sosem elég: térképen Matolcsyék vásárlásai

Portfolio
Amikor Matolcsy Györgyöt 2013-ban jegybankelnöknek nevezték ki, nagyon kevesen gondolták volna, hogy az általa létrehozott Pallas Athéné alapítványok révén alig néhány hónap alatt a magyar ingatlanpiac egyik legjelentősebb befektetőjévé növi ki magát a Magyar Nemzeti Bank. Bár a világban nem példa nélküli, hogy egy jegybank ingatlanvagyont halmoz fel, az alapítványok vásárlásai és az, hogy ingatlanfejlesztőként is ki szeretnék próbálni magukat, mindenképp figyelmet érdemel. Térképen mutatjuk meg a Pallas Athéné alapítványok ingatlanbirodalmát.
Az első nagy meglepetést az okozta, amikor az MNB 2014-ben lezárta az éppen éledező kereskedelmi ingatlanpiac egyik legjelentősebb befektetési tranzakcióját. Az Eiffel Palace irodaházért közel 14 milliárd forintot fizetett az MNB, ami 6 százalék alatti ‒ a budapesti irodapiacon akkor megszokottnál jóval alacsonyabb ‒ hozamszintet jelentett.

Bár az első vásárlások még közvetlenül az MNB-hez kötődtek, fokozatosan a Pallas Athéné alapítványok vették át a befektető szerepét. A jegybank még 2014-ben hozta létre őket a hazai közgazdasági képzés előmozdítására, azóta pedig jelentősen kiszélesedett a hat alapítvány tevékenységi köre. Az MNB összesen több mint 250 milliárd forintot bocsátott rendelkezésükre.

Országszerte már több mint tucatnyi különböző ingatlant birtokolnak, melyek között egyaránt találni jövedelemtermelő céllal tartott irodaházakat és kiskereskedelmi egységet, valamint rekreációs és oktatási funkcióval felruházni kívánt, illetve megőrzési célból megvásárolt műemléképületeket is.



Az MNB-alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. 2016 nyarán jelentette be az alapítványi vagyon államkötvényekből ingatlanokba történő átcsoportosítását. Ennek során olyan épületeket vásároltak meg, mint a budai Millenáris Classic és Avantgarde irodaházak, a Széll Kálmán téren lévő 18,5 ezer négyzetméteres Buda Palota nevű projektet vagy az ITSH debreceni irodaház. Az alapítványok legnagyobb dobása azonban a Váci úton lévő 7,5 hektáros terület megvásárlása volt, amelyen a következő években egy 200 ezer négyzetméter alapterületű irodakomplexum felépítését tervezik, ami ha megvalósul, a budapesti irodapiac legnagyobb volumenű beruházása lesz.

Címlapkép: Shutterstock
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
BJASZ20180925025