Ingatlan

Megéri felújítani a lakást eladás előtt?

Portfolio
A vásárlók általában nem szeretik a felújítandó ingatlanokat, inkább a jó állapotú lakásokat keresik. Erre építve sok eladónak megfordul a fejében, hogy eladás előtt még kicsit kipofozza az ingatlanját. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy pontosan milyen ingatlanról van szó, illetve, hogy milyen munkákat szeretnének elvégezni. Míg ugyanis a fürdőfelújítás plusz pénzt hozhat, addig a konyhabútor cserélje már nem igazán, legalábbis ez derül ki a ZILLOWSZTORIK című könyven olvasható számításokból.
Amikor eldöntjük, hogy eladjuk a lakásunkat, természetesen szeretnénk minél magasabb összeget kapni érte. Sokaknak a fejében megfordulhat ekkor, hogy még mielőtt a piacra lépne, egy kis ráncfelvarrást nem ártana elvégeznie az adott ingatlanon. Valójában azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen állapotban és hol lévő lakást akarunk pofozgatni. Egy romos épületnél csodát nem lehet várni attól, ha kifestünk, de ugyancsak ez igaz arra az esetre is, ha egy eldugott kis településen - ahol a vevő ritka, mint a fehérholló - szeretnénk eladni egy ingatlant.

Alapvetően az igaz, hogy a magyar vásárlók nem szeretik a felújítandó ingatlanokat, vélhetően azért, mivel túl sok utánajárást illetve energiát igényel a felújítás levezénylése, illetve talán kevesen is látják meg egy lepusztult lakásban a lehetőségeket. Bármennyire is szeretjük azonban a felújított otthonokat, ott sem feltétlenül vannak könnyű helyzetben a vásárlók. Sokszor kompromisszumot kell kötni a burkolatokban és az elrendezésben. Egy felújított ingatlan esetében ugyanis "kifizetjük" a tulajdonos korábbi erőfeszítéseit, így a magas ár miatt már kevéssé valószínű, hogy újra szétverjük a fürdőszobát.

A felújítandó ingatlanokat kerülő vásárlói magatartásra sokan építenek vállalkozást, rossz állapotban lévő, de jó adottságokkal rendelkező ingatlant vásárolnak meg, amit aztán felújítanak és értékesítenek. Ezt azonban, mint említettük vállalkozásszerűen űzik, így komoly tapasztalattal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy még milyen áron érdemes megvásárolni egy felújítandó ingatlant, illetve azt körülbelül milyen költséggel lehet felújítani. Ezzel az információval azonban kevesen rendelkeznek azok közül, akik az ingatlanuk eladás előtti ráncfelvarrásán gondolkodnak el. Jellemzően a költségeket alulbecsülik.

A ZILLOWSZTORIK című könyv egyik fejezete éppen azt boncolgatja, hogy mennyire éri meg felújítási munkák végezni egy lakás eladása előtt. Ebből kiderül, hogy jelentős különbség lehet az elvégzett munkálatok esetében az adott lakás értéknövekedésében. A könyvben leírt kutatás szerint például a leginkább a fürdőt lehet érdemes felújítani, de még a nappali rendbetételével sem járunk rosszul, míg például a konyhabútor cseréje kevesebbet hozhat annál, mint amennyit befektettünk.

A ZILLOWSZTORIKHOZ mellékleteként megjelent Lakáspiaci Mozaik már a magyar adatokon igyekezett képet adni arról, hogy mennyivel érhetnek többet a felújított lakások a felújítandóaknál. Ebből kiderül, hogy Magyarországon a jó állapotú és felújítandó lakások között 25-50 százalékos lehet az árkülönbség, Budapesten a panellakások esetében 28, míg téglalakások esetében 26 százalékos ez az értékdifferencia, vagyis ennyivel érnek többet a felújított ingatlanok a felújítandóaknál.

Mielőtt tehát bárki felújításba vágna bele az eladás előtt, alaposan járja körül a felmerülő költségeket, a felújítással járó kellemetlenségeket, illetve térképezze fel azt is, hogy a munkálatok elvégzése mennyit hozhat a konyhára.

Szemezgess az Ingatlan Adatbázisba frissen feltöltött lakóparkok között



Megéri felújítani a lakást eladás előtt?
Novus Házak



Megéri felújítani a lakást eladás előtt?
Forest Hill Lakópark



Megéri felújítani a lakást eladás előtt?
MyCity Residence



Megéri felújítani a lakást eladás előtt?
Revicky Liget Lakópark


Megéri felújítani a lakást eladás előtt?
Divinus Lakópark



Megéri felújítani a lakást eladás előtt?
Petneház Társasház

Új lakást vásárolnál? Találd meg a a Portfolio Ingatlan adatbázisában álmaid otthonát, ami átláthatóan könnyen összehasonlító formában ad információt az egyes projektekben lévő lakások méreteiről, árairól és elhelyezkedéséről.

A cikk a szakmai tartalmon túl, saját termék népszerűsítését is szolgálja.
Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Baleset a reptérre vezető gyorsforgalmi úton