Ingatlan

Újabb részletek a falusi CSOK-ról: mi lesz most a lakáspiacon?

Portfolio
A korábbi szabályozáshoz képest kedvezőbb feltételt jelentett be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely a falusi CSOK kapcsán, hiszen a támogatás minden olyan 5000 fő alatti településen érvényes lesz, ahol a vizsgált időszakban népességcsökkenés következett be, függetlenül attól, hogy az az országos átlagot meghaladó volt-e. A bejelentés kapcsán megnéztük, milyen hatásai lehetnek ennek a lakáspiacra nézve.
A falusi CSOK kritériumainak módosításával jelentősen bővül a támogatható települések köre. Míg korábban a kormány nagyjából 2000 településsel számolt, mi pedig a saját nem hivatalos számításaink szerint 1799 települést kaptunk, addig a mostani bejelentés hatására a támogatás már 2373 településen vehető majd igénybe. A korábbi - szigorúbb feltételek mellett általunk kiszámolt - lista ebben a cikkben olvasható:

A falusi CSOK kapcsán egy másik módosítást - egyúttal fontos korlátozást - is bejelentett azonban a Miniszterelnökség vezetője: az indokolatlan áremelkedések elkerülése érdekében arról is határoztak, hogy lakásvásárlásra a 10 millió forintos összeg legfeljebb fele fordítható, a másik fele pedig felújításra, bővítésre.

További változás a hagyományos CSOK-hoz képest, hogy az alapterület esetén nem lesz felső négyzetméterkorlát, alsó viszont a gyerekszám függvényében továbbra is lesz, noha arra egyelőre nem derült fény, hogy ezek az eddigiek mintájára 40-50-60 négyzetmétert tesznek-e ki, vagy ebben is várható majd változás.

Lakáspiaci hatások

A korábbi feltételek egyik hátulütője épen az volt, hogy többnyire a nagyobb városoktól távolabb eső településeken tette lehetővé a támogatás igénylését, ahonnan a mindennapi ingázás már jelentős idő és költségráfordítást eredményez, így ha helyben kevés a munkalehetőség, akkor az ösztönzés ellenére sem fog nőni az adott település népességszáma.

A mostani módosítás hatására például Pest megyében a korábban - saját számításaink szerint - becsült 21 település helyett már 46-ra nő a támogatásra alkalmas települések száma. Igaz azonban, hogy még ezek is a fővárostól távolabb helyezkednek el, mivel az elmúlt évtizedekben a fővároshoz közelebbi települések mindegyikének nőtt a népességszáma a kiköltöző családok miatt. Ebből a megközelítésből tehát a nagyobb városokból kiköltözők feltehetően továbbra sem fogják ezeket a településeket választani, de az pozitív, hogy szélesedik azok köre, akik a támogatást potenciálisan igénybe tudják majd venni.


Újabb részletek a falusi CSOK-ról: mi lesz most a lakáspiacon?
Részletekért kattints a képre!
A Lakás Klub Extra programjára azokat a látogatókat várjuk, akik első kézből, a piac szakértőitől szeretnék megtudni az újlakás-piaccal kapcsolatos aktuális fejleményeket, külön körbejárva az elérhető fizetési konstrukciókat, az engedélyezési folyamatokat, a CSOK várható átalakításával kapcsolatos lehetőségeket, akárcsak azt, hogy a mostani piaci környezetben mik jelentik a legnagyobb kockázatokat és kihívásokat a kivitelezés vagy a lakások értékesítése során.


Ami a másik változást illeti, az, hogy 10 millió helyett csak 5 millió forintot lehet vásárlásra fordítani, feltehetően mérsékelni fogja annak az esélyét, hogy az érintett településeken egyik napról a másikra drasztikus áremelkedés induljon el, jóllehet az átlagnál olcsóbb kistelepüléseken még 5 millió forint is jelentős összeg az ottani lakásárakhoz képest. Véleményünk szerint a mostani változtatások finomítják az intézkedés lakáspiaci hatásait és kiegyenlítettebbé tehetik a támogatás társadalmi hatásait is.

A július 1-jei indulásig ugyanakkor még sok idő van hátra, így elképzelhető, hogy lesznek még további finomítások a szabályozásban. A településekre most külön nem készítettünk újabb számítást, amint a kormány hivatalosan is kiadja a teljes listát, mi is közzétesszük azt.
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1