Ingatlan

El sem hiszed, melyik ma a világ legnagyobb beruházása

Portfolio
A világon egyidőben számos óriásberuházás zajlik, melyek között repülőterek, hatalmas gátak, metróépítések egyaránt szerepelnek. Bár az összehasonlítás nem könnyű, hiszen egymástól teljesen eltérő projektekről van szó, a The Balance Small Business cikke alapján megnéztük, melyik lehet ma a világ 10 legnagyobb beruházása. Az összehasonlítás alapja a beruházás tervezett költségvetése, jóllehet ez menet közben gyakran változik, a nagyságrendet és az egyes projektek jellegét mégis jól mutatja.

1 2 3

10-7..

10.

Jubail II - Szaúd-Arábia A Jubail nevű iparvárost az 1970-es években alakították ki Szaúd-Arábiában, aminek 2014-ben kezdték el felhúzni a második ütemét. A tervek szerint a városrész, 2024-es átadásakor 100 különböző ipari üzemnek ad majd helyet, többek között a világ egyik legnagyobb sólepárlója, valamint egy napi 350 ezer hordó kapacitású olajfinomító is itt lesz. Az építkezés teljes költsége 11 milliárd dollár.

El sem hiszed, melyik ma a világ legnagyobb beruházása
Forrás: Shutterstock

9.

Nemzetközi repülőtér - Peking Kína fővárosának globális felértékelődésével ugrásszerűen nő a város légiforgalma is. A jelenlegi repterek pár éven belül nem lesznek képesek kiszolgálni a hatalmas utasmennyiséget, ezért 2014-ben a város egy új - 7 kifutópályával rendelkező - nemzetközi repülőtér építésébe kezdett. A projekt befejezése 2025-ben várható, a reptér kapacitása pedig 100 millió utas lesz évente. A Zaha Hadid által tervezett utasterminál a legnagyobb lesz a világon, az építkezés teljes költsége pedig eléri a 13 milliárd dollárt.

El sem hiszed, melyik ma a világ legnagyobb beruházása
Forrás: Shutterstock

8.

Crossrail - London 42 kilométer hosszú és 40 állomásból áll majd a brit fővárosba tervezett föld alatti vasút. Az építkezést 2009-ben kezdték és több ütemben adják át. Az első vonatok 2019-ban indulhatnak el, a végleges átadást eredetileg 2020-ra mondták, de feltehetően valamennyit csúszás ebben is lesz. A projekt költségvetése eléri a 23 milliárd dollárt.

El sem hiszed, melyik ma a világ legnagyobb beruházása
Forrás: Shutterstock

7.

Great Man-Made River - Líbia Líbia 1985 óta dolgozik a "Great Man-Made River" (GMR) projekten, ami a legnagyobb öntözési projekt a világon. Az átadásával 350 ezer hektárnyi területet lehetne öntözni, és elérhető ivóvizet biztosítana az ország városi területei számára. A projekt átadását 2030-ra tervezik, költségvetése pedig 25 milliárd dollár.

El sem hiszed, melyik ma a világ legnagyobb beruházása
Forrás: Shutterstock
Ez a cikk folytatódik
1 2 3
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1