Előfizetői tartalom

Ilyen sikerre nem nagyon volt eddig példa Magyarországon!

Portfolio
Hihetetlen, ami a Váci úton zajlott le az elmúlt nagyjából negyed században, az egykori gyártelep igazi irodanegyeddé változott, és mára az irodában dolgozók jelentős része jár ide dolgozni. A terület korábbi munkáskörnyék imidzse is megváltozott, ma már a lakásvásárlók körében is az egyik legnépszerűbb helyszínnek számít. A változáshoz több tényező együttállása kellett, a gyáripari környék jelleg magával hozta, hogy bőven volt tér barnamezős beruházások megvalósítására, ráadásul az önkormányzat is a fejlődést kívánta elősegíteni a szabályozási tervekkel. Az első irodaházépítési hullám a rendszerváltást követően kezdődött, majd a válság ugyan némileg parkolópályára tette a terveket, hogy aztán új erővel vessék bele magukat a fejlesztésekbe a beruházók. A válság utáni időszak aztán a Váci út eddigi legsikeresebb korszaka lett. A fejlesztések pedig most is dübörögnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint például a Dózsa György út és az Árpád híd között egy négyzetméterre jutó óriásdaruk aránya, ahogy azt az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal a Váci úti irodafolyosót bemutató kiadványa összegzi.

A Váci út környéke hatalmas átváltozáson ment keresztül, és ipari övezetből változott át menő irodanegyeddé. Az átalakulás a II. világháború után megindult, de a Váci út gyári jellege megmaradt. Közben azonban a népesség jelentős növekedésnek indult, és a közlekedési infrastruktúra is jelentősen megváltozott. A 60-as évektől kezdődően lakótelepek épültek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés