Ingatlan

Kínaiak nyithatják meg a fővárosi Rác fürdőt

Portfolio
Egy kínai nagybefektető nyithatja meg a hat éve zárva tartó Rác fürdőt és a mellette lévő hotelt - írja a Napi.hu. Az épületet hat éve felújították, de azóta is zárva tart. A kínaiak a vételárat már átutalták.
Egy kínai befektetési holding kívánja megvásárolni az évek óta zárva tartó Rác fürdőt a mellette álló hotellel együtt. A turisztikai érdekeltségekkel is rendelkező befektető a vételárat már ügyvédi letétbe helyezte, csak a főváros jóváhagyására vár, hogy tulajdont szerezzen.

A Napi.hu információi szerint a befektető, ügyvédeken keresztül tárgyalásokat is folytatott a főpolgármesterrel, de a döntésre az augusztus végi közgyűlésig várni kell.

Annyi azonban biztosnak látszik, hogy a kínai szakmai befektető megjelenése áttörést jelenthet a hosszú évek óta tartó, egyre reménytelenebb ügyben. Ha ugyanis a főváros jóváhagyja a vásárlást, a befektető jelentős pénzt fizetne az önkormányzatnak és viszonylag rövid időn belül megnyithatná az épületet. A fürdő, a mellette lévő 67 szobás hotellel együtt ugyan már hat éve megkapta a használatbavételi engedélyt, de egy napot sem volt nyitva. A sokmilliárdos rekonstrukción átesett fürdő és az új hotel állaga mára sokat romlott, így a megnyitáshoz becslések szerint további egymilliárd forintos beruházás szükséges.

A rekonstrukció és a hotelépítés mintegy 11 milliárd forintba került, ehhez a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 6,4 milliárd forintos hitelt biztosított, 750 millió forint pedig az uniós Széchenyi terv támogatásából érkezett. A főváros az MFB-s hitelt harmadáron vehette át, s jelenleg az önkormányzatának minden lehetősége megvan arra, hogy döntsön a Rác fürdő jövőjéről.
Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
európai bizottság, eu, európai unió, uniós források, uniós vizsgálat