Ingatlan

Nyílt ingatlanalapok Németországban: alacsony hozamok alacsony kockázattal

Az ingatlanbefektetések németországi szervezett formáiba történő írásunk 2. részében a Magyarországon is növekvő népszerűségnek örvendő formákhoz hasonló nyílt ingatlanalapok világába vezetjük be kedves olvasóinkat. A befektetési forma jelentőségét az adja, hogy az alacsony hozamok ellenére 64 milliárd euró koncentrálódott benne, amely a teljes alappiac 15%-át teszi ki. A német ingatlanalapok esetében a nyíltság a befektetési időtávra vonatkozik, s nem a résztvevők körére.

Bokrétaünnep a Duna-parton

A GTC Hungary egyik budapesti beruházásában megvalósuló Riverside Apartmanház építési munkálatait 2001 októberében elkezdő Strabag az eredeti terveknél gyorsabban halad a kivitelezésben. Korábban, már júniusra befejezte az A és B épület szerkezetépítési munkálatait, és a két épületszárny elérte legmagasabb pontját. Július 4-én tartották az építkezés tövében az ilyenkor hagyományos bokrétaünnepet.

10 év a Paradicsomban - egy piac, amit elkerül a medve

Az elmúlt két évben a klasszikus értelemben vett befektetési lehetőségek tárházában alig akad olyan befektetési forma, mely ne sérült volna jelentősen, ne okozott volna igen komoly veszteségeket. Az egyik - vagy talán egyetlen - ilyen befektetés az ingatlan piac, pontosabban az amerikai ingatlan piac. Írásunkban ezen befektetési szegmens egyedülálló sikerének titkait próbáljuk meg feltárni és bemutatunk néhány véleményt, mely a jövő áralakulásával kapcsolatos lehetőségeket boncolgatja. Ezen túlmenően ismertetjük az ingatlan piac és a markogazdasági szinten jelentkező lakossági kereslet közötti összefüggést. (Jelen cikkünkben nagy részben a Barron's-ban publikált átfogó elemzésre támaszkodunk.)

Mielőtt valaki még túl távolinak érezné az amerikai ingatlanpiacot két tényezőre hívjuk fel a figyelmet; (1) amerikai ingatlan befektetéseket ajánló társaságok hazánkban is léteznek, (2) az amerikai piac ártrendjei mögött meghúzódó, keresleti és kínálati oldalt alakító tényezők a magyar ingatlanpiac szempontjából is tanulságosak lehetnek.

Szakértők az ingatlanpiacról - hol várható még áremelkedés?

Bár az elmúlt időszakban az áremelkedés elkerüli a magyar ingatlanpiacot, továbbra is reális kérdésként merülhet fel, hogy a nagy árrobbanás után milyen szintre kerültek a hazai árak, s milyen területeken lehet még növekedésre számítani középtávon. Kérdéseinkre a Biggeorge's International szakembereitől kaphattunk választ.

Az ingatlanbefektetések szervezett formái Németországban

Az Európa legnagyobb gazdaságaként ismert Németország rendelkezik a kontinens talán legnagyobb ingatlanvagyonával is. A magas megtakarítási hajlandóság, az inflációtól való félelem, a viszonylag konzervatív befektetői magatartás hosszú évtizedekig az ingatlanokat az egyik legfontosabb befektetési instrumentumként tekintette. Nincs ez máskép ma sem, legfeljebb a direkt befektetésektől az indirektek irányába mozdul el a piac. Írásunk első részében az általános jellemzőkön túl, a zárt ingatlanalapok világába vezetjük be az olvasót, míg cikkünk következő részében a nyílt alapokról, illetve az ingatlanbefektetési részvénytársaságokról esik szó.

100 ezer m2 iroda és lakásfejlesztés Budapesten

A GTC Hungary Ingatlanfejlesztő Rt. a GTC International Group tagja, amely 1994 óta tevékenykedik fejlesztőként a közép- és kelet-európai ingatlanpiacon. A GTC Group máig több mint egymillió négyzetméter területet fejlesztett, illetve fejleszt jelenleg is a régióban.
A cég portfolióját kereskedelmi és lakossági fejlesztések alkotják, melyek többsége Lengyelországban található.

A GTC Hungary 2000. év elején kezdte meg működését azzal a céllal, hogy hasonló sikereket érjen el hazánkban is, mint Lengyelországban. A cégnek két igen jelentős beruházása van folyamatban, a Center Point irodaház és a Riverside Apartmanház. A két projekt nagysága együttesen meghaladja a 100 ezer m2 területet. Mindkét fejlesztés a főváros XIII. kerületében folyik, Budapestnek ezt a kerületét tartja a legdinamikusabban fejlődőnek a GTC.

Hátralékrekordot dönthetnek idén a földhivatalok

Várhatóan rekordot dönt idén a földhivatali ügyhátralékok száma - írja mai számában a Népszabadság. A hátralékok jelentős része az utóbbi hónapokban felfutó, állami támogatásokra és kölcsönökre épülő ingatlanügyek közé tartozik. A kényszerű várakozás különösen a lakáshitelek felvételéhez szükséges széljegyek tulajdoni lapra vezetése és az érdemi bejegyzés esetében nőtt meg több helyen, márpedig e lépés nélkül - ahogy arról a Portfolio.hu is beszámolt - a jelzáloghitelt nyújtó bankok nem folyósítják a kölcsönt.

Az ingatlanpiaci konjunktúra alakulása (2002. első negyedév)

A GKI Gazdaságkutató Rt. az ingatlanpiaci konjunktúra feltérképezésére 2000 elején Budapestre vonatkozóan elindított ingatlanpiaci kutatását előbb Pest megyére, majd az ország egész területére kiterjesztette. A felmérés kérdőíves adatgyűjtése a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és az ingatlanforgalmazók, valamint a lakosság válaszain alapul - célja a piaci folyamatok jellemzése és előrejelzése, a konjunkturális változások kimutatása. Az ingatlanpiaci elemzés és ennek fő eredményeit összegző mutató, a GKI-Wallis Ingatlan Rt. ingatlan index negyedévente kerül publikálásra.

Lakástámogatási kedvezmények: nincs változás (egyenlőre)

Tegnapi sajtóértesülések szerint, melyekről a Portfolio.hu is beszámolt, elképzelhető, hogy az új kormány a lakáshitelek törlesztése után járó adókedvezményt csak a kamattörlesztésre vonatkoztatná, a tőketörlesztésre nem.
Csabai Lászlóné, az MSZP szociálpolitikai kabinetjének vezetője a Napi Gazdaság mai számában ugyanakkor elmondta, hogy az MSZP továbbra sem tervezi, hogy ebben az évben bármilyen változást is végrehajtana a lakásfinanszírozás rendszerén.

Ingatlanpiac: kalandozás a logisztika területére

A saját céggel raktároztatni vagy logisztikai szolgáltatásokat bérelni? kérdés egyre több, főleg fogyasztási cikk kereskedelmével foglalkozó cégnél merül fel az utóbbi időben. Míg a rendszerváltás után jellemzően raktárt bérelő és ott a logisztikai feladatokat saját maguknak elvégző cégek voltak megfigyelhetők, addig az utóbbi néhány évben egyre több cég vesz igénybe profi logisztikai szolgáltatót. A felmerülő kérdésre kíván választ adni a Biggeorge's International az alábbi írásban.

Vonza András a termőföld eladásról

A földvásárlással kapcsolatos versenytárgyalásokról szóló első hirdetmények valószínűleg már kedden, de mindenképpen napokon belül megjelennek - mondta Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Nagykőrösön egy szakmai tanácskozáson az MTI-nek.

Szakszerűen az ingatlanpiacról: telkek, használt és új építésű lakások (2)

Tanulmányának 2. részében a Biggeorge's International ingatlan-tanácsadó cég a telek, a használt és az új lakások piacának 2001. évének második félévét elemzi. A Biggeorge's előrejelzése alapján a fejlesztési telkek piacán 2002. első félévében sem változnak jelentősen az eladási árak, az enyhébb áremelkedés inkább a belvárosban még fellelhető foghíjtelkekre lesz jellemző. Az ingatlan-tanácsadó szerint 2002-ben változatlanul nagy érdeklődés fogadja majd a megjelenő új fejlesztéseket a lakáspiacon, ám a projektek sikeres lebonyolításához mindinkább szükség lesz a több éves értékesítési tapasztalattal alátámasztott szakértői véleményre.

A Biggeorge's tanulmányának az első része: az iroda, ipari és befektetési ingatlanok piacáról

Szakszerűen az ingatlanpiacról: iroda, ipari, befektetési ingatlanok

Az ingatlanpiac 2001. évének második fele került összegzésre a Biggeorge's International legfrissebb elemzésében. A neves ingatlan-tanácsadó cég jelen írásban az iroda, ipari és befektetési célzatú ingatlanok piacát veszi górcső alá, miközben a következő rész a telek, a használt és az új lakások területén fejti ki a társaság tapasztalatait és véleményét.

A Biggeorge's International szerint az irodapiacon a fejlesztői aktivitás számottevő bővülésére nem lehet számítani 2002-ben, ugyanakkor a piac felszívása javulhat, az előbérleti szerződések hiányában későbbi időpontra halasztott fejlesztések miatt, miközben a 2002-es évben a használt raktáringatlanok bérleti díj színvonalának további csökkenését prognosztizálja az új logisztikai területek további dinamikus bővülése mellett.

Itt az első fund of funds: K&H Ingatlanpiaci Alap

A K&H Alapkezelő új terméket vezet be várhatóan május 21-től, a K&H Ingatlanpiaci Alapot, melyet országszerte közel 170 fiókban kínál. Ez az első olyan alap, amely nemzetközi ingatlanalapokhoz ad hozzáférést. Egyben ez a magyar piacon újszerű befektetési forma, mert az új alap ingatlanpiacokon tevékenykedő társaságok részvényein keresztül valósítja meg befektetéseit, és alapok alapjaként működik nagy külföldi alapkezelők szaktudását közvetítve. A befektető számára ez alacsonyabb kockázattal jár, mintha ingatlanvásárló, vagy részvényalapba fektetne. A K&H Alapkezelő a magyar piacon egyedülálló befektetési termékével tovább erősíti az elmúlt fél év nagymértékű növekedési ütemét, amellyel a nyílt alapokban kezelt vagyont 63 mrd forintra, piaci részesedését pedig megduplázva, 7.3%-ra növelte. Így harmadik helyet vívott ki magának május elejére a befektetési alapkezelésben.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának