Prémium

Continental: a valódi vonzerőt a vállalat értékei jelentik (x)

Portfolio
A magyar autóipart is komolyan sújtja a munkaerőhiány, ezért a hazánkban jelenlévő gyártók kiélezett versenyt folytatnak a minőségi munkaerőért. Nemcsak a fizikai munkásokról van szó: ebben az ágazatban is fokozatosan középpontba került az IT-tudás, aminek köszönhetően egyre több szoftverfejlesztőre van szükség. Hogyan kerülhet ma fel egy autóipari vállalat a legvonzóbb munkahelyek listájára, és mit tehet a munkaerő-krízis enyhítése érdekében? Ezekről beszélgettünk Markus Strothjohann-nal, a Continental nemzetközi autóipari beszállító magyarországi HR-vezetőjével.
Egyre súlyosabb munkaerőhiányra panaszkodnak a legnagyobb autóipari vállalatok, amelyek hosszú ideje a gazdaság húzóerejének számítanak. Már nemcsak a mérnökökért és a jól képzett szellemi dolgozókért, hanem a betanított munkásokért is komoly verseny folyik a cégek között. A probléma nemcsak Magyarországon van jelen, hanem Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában is, illetve Románia is egyre inkább érintett. Ezekben az országokban a munkanélküliségi ráta folyamatosan a nullához közelít, ami megnehezíti a jelenlévő cégek dolgát. Markus Strothjohann, a Continental magyarországi HR vezetője a Portfolio-nak elmondta, hogy a német autóipari vállalat a rugalmasságot helyezi előtérbe annak érdekében, hogy vonzó munkáltató legyen, de más megoldásokkal is igyekszik enyhíteni a feszült munkaerőpiaci helyzeten.

Continental: a valódi vonzerőt a vállalat értékei jelentik

A fizikai munkásoknak is jár a rugalmasság

A Continental most futó, rugalmasságról szóló kampánya a fehér galléros munkásokat szólítja meg, akiknek a cég olyan lehetőségeket biztosít, mint:
  • az alkotói szabadság (sabbatical);
  • a távmunka;
  • és a részmunkaidő.

Ezeket a sztenderdeket világszerte igyekeznek harmonizálni a vállalaton belül Európától kezdve, az Egyesült Államokon át, Ázsiáig.

A közeljövőben az lesz a fő cél, hogy a fizikai munkásoknak is rugalmasabb munkafeltételeket biztosítsunk, a magánélet és a munka közötti egyensúly megteremtése érdekében

- tette hozzá a HR-vezető, aki szerint a 2018-as év erről szól majd a vállalatnál munkaerő-politikai szempontból. A cél, hogy nyitott és kíváncsi szakembereket tudjanak felvenni, akiknek az első számú választás a Continental. Markus Strothjohann szerint tévhit, hogy ennek a béremelés lenne a kulcsa, mert bár úgy gondolja, hogy egyik munkáltató sem lehet igazán vonzó anélkül, hogy valóban versenyképes fizetést nyújtana, a valódi vonzerőt a vállalat értékei jelentik, amikhez a dolgozók hosszú távon kötődni tudnak.

Ennek a része többek között a vezetői hozzáállás vagy a munkahelyi környezet, de valójában ez összetett kérdés, ezért folyamatosan monitorozzuk az igényeket, hogy megtehessük a szükséges lépéseket azért, hogy a régió legvonzóbb munkáltatójává váljunk.

A cég olyan értékeket állít középpontba, mint a bizalom, a cselekvés szabadsága és az együttműködés. Ennek része, hogy a munkavállalókat együttműködő partnerekként kezelik, a személyzeti munkát pedig ennek jegyében "Emberi Erőforrások“ helyett "Emberi Kapcsolatok“ névvel illetik.

Egyre több szoftverfejlesztő kell az autóiparban



Continental: a valódi vonzerőt a vállalat értékei jelentik

A Continental 5 divízióval végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarország több városában, illetve hat gyárral, és egy gumiabroncs logisztikai és kereskedelmi központtal van jelen, ami összesen közel 9 ezer állást jelent. Munkáltatói szempontból több térségben is kiemelkedő a cégcsoport jelenléte és pozíciója.

A fentiek alapján szembetűnő, hogy sokféle készségre és tudásra van szüksége a cégnek Magyarországon: nemcsak mérnöki-műszaki, hanem pénzügyi, HR-, logisztikai és informatikai területen is rendszeresen toboroz minőségi szakembereket. Markus Strothjohann szerint főleg az IT-terület jelent kihívást az utóbbi időben:

Globális szinten nehezen tart lépést a munkaerőpiac a technológiai változásokkal, mert az átalakulás sokkal gyorsabb, mint az új informatikai szakemberek kitermelődése és piacra lépése. A jövőben azonban - főleg az önvezető autók kapcsán - alapvetővé válik az olyan technológiák készségszintű ismerete, mint a big data vagy a mesterséges intelligencia

- véli a HR-vezető. A Continental világszerte technológia fókuszú vállalatként működik, számos tevékenysége egyre erősebben kapcsolódik a digitalizációhoz, és az intelligens gyártási rendszerekhez. 20 évvel ezelőtt még csak 5-10%-ot jelentett az IT-alapú tudás a cégen belül, de mára ez jelentősen megváltozott: egyre több szoftverfejlesztőre van szükség, és ez várhatóan tovább fog nőni a jövőben.

A cégcsoport folyamatosan invesztál az IT-infrastruktúráiba, aminek kiemelt része a budapesti gyárban nemrég megnyílt gyártási rendszereket támogató szoftverfejlesztő központ. A technológiai fejlődés azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy kevesebb gyári munkást foglalkoztatna a vállalat: például a robotika kiemelt területté vált a cégen belül az elmúlt években, amihez kapcsolódóan rengeteg munkásra van szükség, hiszen nem lehet mindent 100%-ig automatizálni.

Continental: a valódi vonzerőt a vállalat értékei jelentik

Képzéssel a szakemberhiány ellen

A vonzó vállalati értékek, a korrekt bérek és juttatások mellett a Continental számos továbbképzési-, és fejlődési lehetőséget kínál a munkavállalóinak: például belső képzések keretében a lean vállalatirányítási filozófia módszereiről vagy szoftverfejlesztésről, bizonyos esetekben pedig külső szakértők tartanak oktatást a munkavállalóknak. Ahhoz, hogy egy cég piacképes tudással rendelkező szakembereket vehessen fel, nélkülözhetetlen a megfelelő oktatás, és ebben a Continental is egyre nagyobb szerepet vállal.

Bár csak nemrég költöztem Magyarországra, az eddigiek alapján pozitív a benyomásom a magyar oktatási rendszerről. Amin fejleszteni lehetne, - és ehhez a cégünk is hozzá tud járulni - az a szakképzésből kikerülők továbbképzése

- mondta a HR-vezető. Ennek jegyében nemrég képzési központot nyitottak Budapesten diákok és saját dolgozóik számára, ahol az alapvető technikusi szakmai ismeretek mellett az ipar 4.0 újdonságaival kibővített, versenyképes tudás megszerzésének lehetősége a cél. A képzésen részt vevőket tanulmányi eredményeik függvényében ösztöndíjjal támogatja a vállalat, a kialakított tanrend pedig a középiskolai nappali képzés, illetve a többműszakos munkarend szempontjait is figyelembe veszi.

A cégcsoportnál nem újdonság a középiskolákkal való együttműködés: a veszprémi Ipari Szakközépiskola gépész szakmacsoportos technikus tanulóinak több éve zajlik elméleti és gyakorlati oktatás a Continental támogatásával, de intenzív középiskolai kapcsolatokkal bír a szegedi, a váci, a makói és a nyíregyházi telephely is.

A jövőre nézve is vannak tervek arról, hogy a szakemberhiány és a világ autóipari fejlődése által diktált, folyamatosan átalakuló munkaköröket betölteni képes szakembergárda képzésében részt vegyen a vállalat. Egy úgynevezett Sofware House építéséről van szó, ahol a jövőben szükséges készségek elsajátításán lenne a hangsúly.

(x)
RSM Blog

Mit kockáztatunk HR nélkül?

A vállalatok jelentős részének életében meghatározó szerepe van a HR tevékenységnek, mert a jól átgondolt HR stratégia támogatja a munkatársak, megtartását, motiválását, fejlesztését,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Bif_PR_aprilis_nyitokep