Megdöbbentő, mi mindent hagytunk el tavaly a buszokon, villamosokon

2016. január 2. 07:02

Bár minden évszaknak meg van a maga slágere, szinte mindent képesek vagyunk ott felejteni a buszokon, villamosokon. 2014-ben mintegy 12 ezer tárgyat adtunk le a talált tárgyak osztályán, ebből pedig csak valamivel több, mint 3000 került vissza az eredeti tulajdonosához.


Nagy forgalma van a BKV Zrt. által az Akácfa utcában működtetett "Talált tárgyak Kezelőségének" - azaz a közösségi közlekedést használók értékeiért felelős társaságnak. 2014-ben csaknem 12 ezer tárgy került leadásra, ebből pedig csupán 3 300 tulajdonos örülhetett a visszakerült értékeknek.

Bármit képesek vagyunk elhagyni

A megtalált tárgyak köre rendkívül széles skálán mozog. Mindennapos esemény a ruhaneműk, hivatalos iratok, egyéb kisebb személyes tárgyak elvesztése, de már az is előfordult, hogy valaki egy zsák építési törmeléket "felejtett" a buszon.

A talált tárgyak változatosságában azonban nagy szerepe van annak, hogy éppen az év milyen időszakában járunk. Az iskolakezdéskor például megnövekszik a gyerekek által elhagyott ruhaneműk, tornazsákok, diákigazolványok, iskolaszerek aránya. Nyáron pedig, a turisztikai szezonban gyakori az útlevél vagy a valuta elveszése, míg a fesztiválszezonban sok sátrat és egyéb utazó kellékeket hagyunk a buszon vagy a villamoson.

Mi lesz az elhagyott holmikkal?

A BKV Zrt. Talált tárgyak Kezelősége a budapesti járművein, valamint a társaságok területein elvesztett iratokért, vagyontárgyakért, holmikért egy személyben felel. Feltéve, ha valaki megtalálja és leadja azokat.

Sok esetben szerencsésebb, ha a járművön elhagyott dolgokat járművezetők, jegyellenőrök, takarítók találják meg, hiszen a BKV Zrt. szigorú törvényi előírásoknak megfelelve alakította ki belső szabályozását a talált tárgyak leadására, kezelésére és megőrzésére

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére e BKV Zrt. sajtóosztálya.

Hol keressük az elhagyott holmikat?

A talált tárgyakat sok helyen: a forgalmasabb csomópontokban, a végállomásokon, valamint a forgalomirányító helyszíneken is leadhatjuk. Az elhagyott értékeket pedig az elvesztés napján a helyszínhez legközelebbi csomóponton díjmentesen átvehetjük. Amennyiben pedig nem jelentkezik a tulajdonos, akkor az elhagyott holmi az Akácfa utcába kerül, a kiadáshoz pedig már személyi igazolványra és lakcímkártyára bemutatása is szükséges.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A központi Talált tárgy Kezelőségre szállított tárgyak átvételéhez még társul egy egyszeri kezelési költség, amely egy előreváltott vonaljegy mindenkori ára.

Mi a legértékesebb elhagyott tárgy?

A talált tárgyként leadott csomagok, értékcikkek részletes leírás alapján kerülnek a társaság nyilvántartási rendszerbe, azonban ezeknek a holmiknak az értékét nem jegyzik fel. Leginkább azért, mert az elhagyott tárgyaknak az érékét sokszor csak a tulajdonosa által határozható meg, mert mindenkinek más számít értékesebbnek.

Az elhagyott tárgyak közül leginkább a személyes iratok az igazán értékesek, a legdrágább kategóriába pedig feltehetően a hangszerek és a laptopok tartoznak.

Mennyi az esélye, hogy visszakapjuk, amit elhagytunk?

A járműveken, valamint szolgálati helyeken leadott talált tárgyak 24%-a kerül vissza tulajdonosához a tulajdonos érdeklődését követően, ebből 13% még a végállomásokon, metróállomásokon, 11% pedig az Akácfa utcában. További 26%-ot tesznek ki azok az iratok, melyeket az azokat kiállító hatóság részére küldünk meg - így összességében közel 50%-os a visszakerülési arány.

A talált tárgyak 3 hónapos megőrzése után törvény lehetőséget biztosít azok értékesítésére. A nem értékesített holmikra pedig a tulajdonosnak további 9 hónapig van jogosultsága tulajdonjogának érvényesítésére, azután elveszti ezt a jogát. Eddig azonban nem volt rá példa, hogy a 3 hónapos megőrzési idő után talált volna rá a tulajdonos elvesztett értékcikkére.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem