12 °C Budapest

Nem kell az ingyenáram a magyaroknak: csúnyán lemaradtunk Európától

2018. szeptember 25. 18:00

2016-ban a megújuló energiaforrásokból származó villamos energia 30 százalékát tette ki az Európai Unió teljes bruttó villamosenergia-fogyasztásának. Az EU tagállamok közül ugyanakkor mindössze 5 olyan volt, ahol a megújuló energia több mint a felét adta a teljes megtermelt energiának. Ezzel szemben voltak olyan országok is, ahol a megújulók aránya még a 10 százalékot sem érte el. Ilyen volt Magyarország is, ami az összesített európai listán hátulról a harmadik helyen végzett, a maga 7,2 százalékos részarányával.

2016-ban a megújuló energiaforrásokból származó villamos energia 30 százalékát tette ki az Európai Unió teljes bruttó villamosenergia-fogyasztásának - derült ki az Eurostat frissen publikált statisztikájából. A megújuló energiahordozók közül a vízenergia volt a legmeghatározóbb, amit nem sokkal lemaradva a szélenergia követett. A napenergia a megújuló energiaforrások 11,6 százalékát, míg minden - mást - egyéb nem fosszilis energiahordozó a 19,7 százalékát tette ki a teljes egésznek. 

Bár az EU-ban egyre nagyobb szerep jut a megújuló energiahordozóknak, a tagállamok közül csupán 5 olyan ország van, ahol a teljes áramfogyasztás több mint felét megújuló energiaforrások fedezik. Ezek Ausztria (73%), Svédország (65%), Portugália és Dánia (54-54%) és Lettország (51%). Ezzel szemben bőven akad olyan ország - szám szerint négy -, ahol a megújulók még csak a 10 százalékát sem teszik a teljes éves termelésnek.

Ahogy az az ábrán látszik Máltán csupán 5,6 százalék a megújulók aránya, míg Luxembourgban 6,7. Magyarország az összesített lista harmadikja hátulról, ami jelen esetben azt jelenti, hogy az ország teljes villamos energia felhasználásának csupán 7 százaléka származott megújuló forrásból. Pedig Magyarország megújuló energiaforrások tekintetében meglepően gazdag ország. A Magyar Tudományos Akadémia Megújuló Energia Albizottságának korábbi felmérése szerint

a teljes hazai megújuló potenciál 2600-2700 PJ/évre becsülhető, amely a jelenlegi primerenergia-felhasználásunk körülbelül 2,5-szerese (ez az elvi potenciál). Mivel megújulók tekintetében hazánkban potenciálisan a napenergiából nyerhető a legtöbb energia (~1850PJ/év), így a rendelkezésre állás tekintetében a hazai lehetőségek egyelőre aligha képezik felső korlátját a felhasználásnak.

Az elkeserítő számok mögött tehát a hosszú távú állami szerepvállalás (pályázatok, támogatások, stb.) hiánya (bár az is igaz, hogy most épp elérhető 0%-os hitel energiahatékonyság növelésére és megújuló energiaforrás telepítésére), illetve a lakosság ellenállása húzódik meg. Utóbbi kapcsán érdemes viszont megemlíteni, hogy egy friss felmérés nemrég megállapította, hogy bár a saját tulajdonú családi házban vagy ikerházban élők elsöprő többsége, 84 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy napelemet szereltessen a házára; az érdeklődést azonban mérsékli, hogy ugyanennyien vélekednek úgy, hogy ez a technológia egyelőre túl sokba kerül.

(...) pénzügyi tudatosság terén még mindig van hova fejlődnünk. A környezettudatosság jelentősége mellett egyelőre kevesen ismerik fel, hogy a napelemes rendszer pénzügyileg jövedelmező beruházás is egyben, melyhez támogatást is lehet igényelni. Így közel sem szükséges hozzá olyan nagy kezdőtőke, mint ahogy azt sokan gondolják

- mondta el Lugos Roland, az Optimum Solar Kft. ügyvezetője.

Mennyi az annyi?

Ami egy családi házas rendszer bekerülési költségét illeti, ma általánosságban elmondható, hogy egy 3,6 kW-os rendszer - amely egy átlagos magyar háztartás éves villamos energia igényét fedezni tudja - munkadíjjal és engedélyeztetéssel 1,5-2 millió forint között mozog. Ez jó alap ahhoz, hogy kiszámítsuk, mennyi idő alatt térülhet meg egy napelemes beruházás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A példa kedvéért, ha az energetikai számítás alapján 150 ezer forint az éves villányszámlád, akkor 1,5 milliós beruházási összeggel 10 év a megtérülési idő. Sőt, minél inkább nőnek a jövőben az energiaárak, illetve a szabályozási környezet átalakulása, valamint a technológia fejlődése (a piaci versenyről már nem is beszélve) miatt tovább csökken a napelemek ára, annál rövidebb idő alatt lesz nyereséges egy-egy beruházás.

A fenti gondolatmenetet követve viszont nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a megtérülési időszakot követően a napelemes rendszer egyenesen pénzt termel majd a háztartásnak. Tehát hosszabb távon akár hitel felvétele mellett is jó döntésnek bizonyulhat a beruházás, hiszen a megspórolt rezsitételek hoszabb távon refinanszírozzák a hitelt. Előre szólunk, a jelenlegi kamatkörnyezetben ez még inkább valós alternatíva lehet, de azért nézzünk néhány konkrét példát.

Hogy kiderítsük, hol, és mennyiért tudunk most pénzhez jutni, a Pénzcentrum kalkulátorához fordultunk. A beállításoknál elsőre 1 millió forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a K&H Bank nyújtja, náluk 20 033 forintos törlesztőt ígér a 8,81%-os THM; de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében 20 252 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB Bank, a Budapest Bank, a Cofidis, az ERSTE Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióját is.

Kíváncsiságból elvégeztük a kalkulációt 3 millió forintos hitelösszeggel is (komplex energetikai korszerűsítéshez - például szigetelés, nyílászárócsere - szükség lehet ekkora összegre), a beállításoknál pedig 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 51 798 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank (THM 8,27%) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (51 856 Ft/hó; THM 8,10%); illetve a Budapest Bank (52 219 Ft/hó; THM 7,90%) ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm