11 °C Budapest

Pörögnek a pesti bérletautomaták: kaszálnak az ügyeskedők is

2018. október 16. 05:54

Lassan, de biztosan a gépek veszik át a dominanciát a jegyértékesítésben. A BKK-tól kapott adatokból az is kiderült, hogy az utasok egyre szívesebben vásárolnak bankkártyával az automatákból, amelyek éves szinten több tízmilliárdos forgalmat bonyolítanak. A nagy pénzforgalom meghozta a bűnözők kedvét is, akik előszeretettel fosztogatják az automatákat. A BKK igyekszik hatékonyan védekezni.

A BKK vásárlóinak csaknem hatvan százalékát már a jegyautomaták szolgálják ki. A közlekedési vállalat a Pénzcentrum kérdésére közölte, tavaly bruttó 40,95 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le az automaták.

2018 szeptemberének végéig 33,57 milliárdért vásároltak ilyen formában az utasok. Ezek értékének a nagyobb hányada, majdnem 66 százalék bankkártyás tranzakció volt.

Idén nyáron a vonaljegyek voltak a legkelendőbbek, augusztusban 1,37 millió darabot vásároltak belőlük az automatákból - ez az összes eladott jegy 58 százaléka.

A jelek szerint az utasok egyre inkább rákaptak az automatás vásárlásra: míg 2017 augusztusában a különböző díjtermékek értékesítésének 52,1 százalékát bonyolították a készülékek, 2018 augusztusában már 56,7 százalék volt ez az arány.

Bővül a hálózat

Budapesten és az agglomerációban jelenleg nagyjából 370 darab - ebből Budapesten több mint 340 darab - jegy- és bérletkiadó automata található. Ezek közül az első 300 darabot 2013-ban vásároltak meg, akkor egy darab nettó 10,941 millió forintba került. A később megrendelt automaták darabját a 2015-ös keretmegállapodás értelmében 12,485 millió forintért helyezték ki.

"Ezek az árak a gyártáson kívül tartalmazzák a készülékek szállítását, telepítését és üzembe helyezését is. Az automaták üzemeltetési költsége a vonatkozó  közbeszerzési eljárás keretében megkötött szerződések szerint maximum 162 ezer forint lehet havonta, azonban a tényleges kifizetés számos tényezőtől függ, például attól, hogy egy hónapban mennyi meghibásodás történt az adott készüléken" - áll a tájékoztatásban. Arra a kérdésünkre nem tudtak választ adni, hogy megtérült-e a készülékek ára, de szerintük az biztos, hogy a korábbinál eredményesebb és gördülékenyebb lett a jegy- és bérletértékesítés.

Nem kell a sorban állni

Az automaták megjelenésével átalakultak a BKK értékesítési lehetőségei: a gépek kiváltottak több alacsony forgalmú,  korlátozott nyitvatartási idővel rendelkező "élőemberes" jegyárusító pontot. Így a vásárlóknincsenek az eladók munkaidejéhez kötve, hiszen az automatákból éjjel-nappal, gyorsan lehet jegyet venni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Emellett a közlekedési vállalat adatai szerint az automaták bevezetésével már ott sem kígyóznak a sorok, ahol korábban ez jellemző volt, a gépek lényegében tehermentesítették, kiegészítették az ügyfélpontokat, pénztárakat.

A bűnözők fantáziáját is felkeltették

A forgalom növekedésével a tolvajok is egyre többet kaszálhattak az automatákkal: az egyik legszervezettebb bűncselekmény Budapesten a BKK-automaták fosztogatása. Bevált módszer, hogy eltömítik a pénzvisszaadó nyílást, hogy később maguk a csalók vegyék el a visszajárókat. Mások a megvásárolt bérleteinkre utaznak, ugyais azokat a jegypénztárnál vissza lehet váltani - igaz némi kezelési költséget felszámolnak érte, de így is több ezer forint juthat a tolvajokhoz egy havi bérletből.

Ugyanakkor a papírpéntzt már nem tudják olyan könnyen ellopni, mivel a közlekedési cég bevezette, hogy az automaták húzzák vissza az el nem vett visszajárót. Így azt a nyílást már nem érdemes eltömíteniük a tolvajoknak. Emellett a BKK a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal is együttműködik a visszaélések visszaszorítása érdekében.

Emellett egy új érzékelő-rendszert is beszereltek a gépekbe, a fejlesztés eredményeként amennyiben az érmecsatornába idegen tárgy kerül, akkor az automata az idegen tárgy eltávolításáig letiltja a készpénzfizetési funkciót, megakadályozva azt, hogy az eltömítés eltávolításáig további ügyfelek károsuljanak. Ebben az esetben az automatánál a bankkártyás fizetésre továbbra is van lehetőség.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm