13 °C Budapest

Rég húztak ekkorát a Tescóban, Sparban: ezért most megéri sorban állni

2018. február 22. 14:33

Múlt héten tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hogy miként változtak a fogyasztói árak az előző évi árakhoz képest. A jelentésből kiderül, hogy több, alapvető élelmiszer ára is drasztikusan nőtt. Ezek közül legdurvábban a tojás és a vaj, vajkrém termékek ára növekedett, előbbi 48 utóbbi 13,6 százalékkal. Emellett jelentősen többet kell fizetni manapság a száraztésztáért, tejtermékekért, kenyérért és a kávéért is. Az árnövekedések okán a Pénzcentrum most annak járt utána, hogy mekkora akciókkal várják e termékek esetében a nagy áruházláncok vásárlóikat.

Tavaly januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 4,4 százalékkal emelkedett - közölte friss kutatásában a KSH, ezen belül

a tojás 48,0, a vaj, vajkrém 13,6, a száraztészta 8,7, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,1, a tej 5,8, a kávé 5,1 százalékkal kerül többe manapság a boltokban.

Az élelmiszerek mellett átlagosan a szeszesitalok és a dohányáruk ára növekedett jelentősen, ebben a szegmensben ugyanis 6,5 százalékos volt a drágulás.

Ha azonban a januári árakat összevetjük a 2017-ben tapasztalható decemberi árakkal, akkor azt is látjuk, hogy a friss zöldségekért is jelentősen többet kell fizetnünk. Ezek a termékek ugyanis 14,6, százalékkal drágultak. A jelentős áremelkedések okán a Pénzcentrum, most annak járt utána, hogy a nagy áruházak milyen akciókkal várják a leginkább megdrágult élelmiszereket kereső vásárlókat.

Tesco

A Tesco legújabb akciós kiadványának címlapján hirdeti a narancsot és a tejet. Előbbi kilója 449 forint helyett 249 forintba, míg 1 liter Riska UHT tej 159 forintba kerül. Egy kg Tesco kristálycukorért pedig 175 forintot kell fizetni. Az áruházban több zöldség is gyümölcs is kedvezményes áron kerülhet a bevásárló kosárba, ilyen például a kelkáposzta (249 ft/kg), piros burgonya (fél áron 99 ft/kg) és a hegyes erős paprika is (69 ft/db). A Tigris vekniért sem kell teljes árat fizetni a 8. héten, annak darabja ugyanis 23 százalékkal olcsóbban 99 forintba kerül. A Tesco tojás olcsóbban landolhat a szatyrokban 369 forint helyett 349-be kerül egy csomag.

KATT: Ennél is több akcióért lapozd át a Tesco legújabb kiadványát!

Lidl

A Lidl 8. heti akciós kiadványában gyümölcsökkel támad a címlapon. A burgonya kilója 95 forintba kerül, a zöld alma 289-be, a vérnarancs 279-be, míg a kivi 449 forintba kerül csütörtöktől vasárnapig. A bolt Vita D’or light margarinja is akciós, 23 százalékkal olcsóbban 129 forintért lehet megvásárolni. A diszkont egyéb tejtermékei is kedvező áron érhetők el vasárnapig, így például a Pilos gyümölcsös reggeli ital 139, a Müllet tejital 249, míg a francia Brie sajt 299 forintba kerül.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

KATT: Még több Lidl akcióért lapozd át a diszkont 8. heti akciós kiadványát!

Spar

A Sparban a 20 százalékos Riskta teljföl kapható kedvező, 199 forintos áron ezen a héten. A tejfölön túl az Ammerland márkázott vaja, és az összes Lavazza kávé is akciós. Az említett vaj 599 forint helyett 499-be, míg a kávémárka különböző termékeinek összes kiszerelése 20 százalékkal olcsóbb. A laktózérzékenyek is örülhetnek, hiszen a Riska laktózmentes UHT teje is 29 százalékkal olcsóbban, 269 forintért érhető el. Az olasz konyha szerelmesei is örvendhetnek, ugyanis a Don Francesco durum száraztésztái 369 forint helyett 269-ért landolhatnak a kosarakban. Ha kenyér nem is, de a graham zsemle a hétvégén 49 helyett 29 forintért ajánlkozik szendvicsnek valónak.

KATT: További Spar akcióért fusd át az áruház legfrissebb kiadványát!

Aldi

Az Aldiban az Alpenmark Ementáli sajtja 499, a Jogobella joghurtok 105, míg az Amarey őrült kávéi 999 forintos áron érhetők el. Ezek mellett a vödrös Kokárdás joghurt 419 helyett 279-be, míg ugyanezen márka zsírszegény túrója 319 forintba kerül. Vizes zsemle és tejes kifli örök párosa is kedvező, 15 forintos áron várakozik a pékáru részlegen. A gyümölcsök és zöldségek kedvelőinek sem kell szomorkodniuk. A diszkontban az avokádó 299/darab, a narancs 229/kiló, míg a Monte Rosa paradicsom 699 forint helyett 499 forintba kerül. Ezen felül a sárgarépa is jelentősen, 44 százalékkal olcsóbb ezen a héten, mely okán 1 kg 99 forintba kerül.

KATT: Ennél is Aldis akcióért mindképp nézd át a bolt aktuális akciós újságját!

Interspar

Az Intersparban a Riska séf vaj 100 grammja 229 forintba kerül. A Pöttyös túró rudiért 89, a Danone Oikos joghurt desszertjéért 299, míg a Mizo 2,8 százalékos zsírtartalmú tejéért 219 forintot kell kiperkálni az áruházban. A boltban a burgonyás cipó 400 grammja 169-be, míg az S-budget Caffé Classico őrült kávéja 2 darab vásárlása esetén 50 százalékkal kerül kevesebbe (összesen 389 forint).

KATT: Ha ennél is több Intersparos akció is érdekel, nézd meg az áruház friss kiadványát!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem