Van egy ország, ahol a legnagyobb mobilszolgáltató hálózatát a leállás fenyegeti, ha nem jut sürgősen dízelhez. Van egy ország, ahol a repülőgépek nem tudnak felszállni, vagy a környező országokba mennek tankolni, hogy el tudjanak indulni, pedig Afrika legnagyobb olajtermelője. Ez az ország Nigéria.

A válsághelyzet már hónapok óta tart az afrikai országban. Nigériában ugyanis az elektromos áram termelése nagyrészt dízel-generátoroktól függ. Ami nem is meglepő egy olyan országban, ami ekkora olajkitermelő, hiszen naponta 2 milliárd hordó nyersolajat termelnek ki. Viszont mivel nem tudták fenntartani a finomítókat, így hiába a nagy mennyiségű olajtermelés, a finomított termékekből, mint az áramtermelésre használt dízel, vagy a repülőgépek által használt kerozinból importra szorul.

A nehézségek akkor kezdődtek, amikor tavaly az olajkitermelők közölték, hogy 1 milliárd dollárral tartozik nekik az állam. Az ország vezetői azonban ezt nem ismerik el, szerintük a kitermelők azt a veszteséget szeretnék megtéríttetni, amit a devizaárfolyam változások miatt szenvedtek el. Ez pedig sztrájkokhoz vezetett.

A helyzet olyan súlyos, hogy félő, hogy le kell állítani a legnagyobb mobilszolgáltató hálózatát. Néhány rádióállomás már most is áldozatul esett. Az MTN Nigeria több mint 50 millió ügyféllel rendelkezik. A szolgáltató már figyelmeztette a felhasználóit, hogy a következő 24 órában a szolgáltatás minőségének romlására készüljenek fel, ha nem jutnak dízelhez - írja a CNBC.

Melyik az az ország, ahol ha nincs dízel, nincs mobiltelefonálás sem?

Olajkút Nigéria partjainál, forrás: Europress / Getty