Kínában egy kapcsolat lezárása már nemcsak abból áll, hogy a felek erőt vesznek magukon, és egy utolsó találkozás alkalmával visszacserélik az egymásnál hagyott holmikat: egyre gyakoribb ugyanis, hogy a szakító fél díjat fizet - írja a BBC.

Az úgynevezett szakítási díj összegét általában a kapcsolatba fektetett idő, energia és pénz határozza meg, de van olyan is, aki inkább az okozott érzelmi kár mértéke alapján szabja ki. Többnyire a férfiak fizetnek a nőknek - bűntudatból vagy azért, hogy megpróbálják kiengesztelni a sértődött volt partnert. Azonban a nők körében is egyre gyakoribb és elfogadottabb, mert hagyományosan a kínai párkapcsolatban a férfi hívja meg a nőt, ha étterembe mennek, illetve gyakran ajándékokkal is meglepi.

Néhány szélsőséges eset a médiába is bekerül, valamelyik azért, mert szinte nevetséges, más példák pedig azért kapnak figyelmet, mert bonyolult jogi eljárásba torkollanak. Áprilisban például egy nő annyira komolyan vette a dolgot, hogy leltárt készített minden hotelről és étteremről, ahová korábbi partnere elvitte, komoly kutatómunkát végzett, hogy kiderítse, mennyit költöttek rá, és azt mind visszatérítse. Szintén idei történet, hogy egy férfi kártérítést követelt a volt barátnőjétől, aki azért, hagyta el őt, mert kopaszodott. Vannak persze komoly esetek is, például 2014 novemberében egy férfi azért kért kompenzációt, mert kiderült, hogy a barátnője más férfiakkal is találkozgatott.

Most azért kapta fel a világsajtó az új kínai trendet, mert Hangzou város egyik bárjában nemrég rejtélyes bőröndöt találtak, amiben 2 millió jüan, azaz több mint 83 millió forint lapult. Végül kiderült, hogy a táska tartalma egy nőnek szánt szakítási díj volt, amit a nő inkább ott hagyott a bárban, mert túl kevésnek találta.


Egyesek szerint a szakítási díj fizetése, mint egyre terjedő jelenség a nagyvárosokban az erősödő fogyasztóközpontúság következménye. Mások úgy látják, hogy ez távolodást jelez a hagyományos kínai szemlélettől, ami szerint a nők anyagilag teljes mértékben a férfiaktól függenek, illetve a randizás gyakorlatias felfogásától, miszerint annak a házasság irányába kell mutatnia. Az új szokás persze Kínában is nagyon megosztó, főleg az országot sújtó nőhiány idején, amiről nemrég hosszabban is írtunk. Nem beszélve arról, hogy a pénz és a szerelmi élet ilyen szintű összefonódása távol áll mindenféle romantikus elképzeléstől.

Ezt pedig azoknak, akik esetleg tényleg ma szakítanak <3