Előfizetői tartalom

Létezik egy szervezet Magyarországon, amely 9 milliót ad minden jó ötletért

"Az a legfontosabb küldetésünk, hogy évi 100-200 új startup megalapítását segítsük" és Európa-szerte elmondjuk a magyar fiataloknak, hogy nemcsak a multik léteznek az egyetem után, hanem a saját cégalapítás is elérhető lehetőség - hangsúlyozták az MFB Csoporthoz tartozó HiVentures Kockázati Tőkealapkezelő vezetői a Portfolio-nak. Egy éves működésük alatt egyébként már több mint 1000 projektötlettel keresték meg őket, közülük 130-at ki is választottak befektetésre és mintegy 100 céggel le is szerződtek már. Kisgergely Kornél vezérigazgató és Katona Bence vezérigazgató-helyettes jelzése szerint az összesen 57 milliárd forintos keretből 7,7 milliárdot már kiutaltak a cégeknek és már idén jöhet sikeres exit is. A legelső fázisban elérhető 9 milliós, illetve a későbbi fázisokbeli akár több százmilliós tőkebefektetéshez vezető lépéseket is bemutatták és elárulták: fordított helyzetben ők is aláírnák azokat a befektetési szerződéseket, amiket most ők tesznek a pénzt kérő cégek vezetői elé.

Portfolio: Egy éve indult el a Hiventures, így kézenfekvő a kérdés, hogy milyen eredményeket sikerült eddig elérniük? Kisgergely Kornél (K. K.), vezérigazgató: Tavaly február elsején lépett be a jelenlegi munkavállalóink 90 százaléka, és akkor indult el operatívan is az a munka, ami viszonylag rövid idő alatt látványos eredményeket hozott. 2017-ben összesen több mint...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés