Előfizetői tartalom

Ötszörös pénz kellene Közép-Magyarországnak, az egész országot húzná

Elindult a közép-magyarországi régió lecsúszása a kevés uniós támogatás miatt, ezért a régiónak szánt 80 milliárd forintos magyar költségvetési forrást akár ötszörözni is lehetne, ami nagyot lendítene a térségen, és az országot is húzná - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, illetve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke szerint nincs veszélyzónában a vállalati hitelezés, a kkv-k tőkehelyzetének megerősítését pedig sürgős feladatnak látja. Megítélése szerint mivel az építési-kivitelezési árak 30-50 százalékkal ugrottak másfél év alatt, így a korábban beadott tervek mentén most jóváhagyott projektek "jelentős része félő, hogy nem, vagy nem az eredeti tervek szerint valósítható meg", amely probléma megoldására már letettek javaslatokat az asztalra.

Portfolio: Hogyan látja a kkv-k finanszírozási helyzetét, hitellel való ellátottságát? Úgy tűnik, hogy az MNB egyik célkitűzése teljesült, hiszen a hitelállomány növekedése meghaladja a kitűzött 5-10 százalékot. Mit hall a vállalkozóktól? Krisán László: Abszolút egyetértünk az MNB céljával, nekünk is hosszú évek óta a kkv-szektor élénkülő hitelezése a fókusz....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés