Az eddigi 137 milliárd forint helyett mai árfolyamon mintegy 154 milliárd forintnyi vissza nem térítendő uniós támogatást ad a Kohéziós alapból az Európai Bizottság - jelentették be a mai déli sajtótájékoztatón Brüsszelben. A közlemény egyelőre csak angolul ismerteti a projektet és magának a hármas metró felújításának jelentőségét ezen a linken.

Tarlós István főpolgármester néhány hete már jelezte, hogy rövidesen megjön Brüsszelből az a támogató levél, amelyben eldől, hogy mennyivel több pénzt ad a Bizottság a megemelkedő költségek miatt a hármas metró projektjére. A különbség tehát mintegy 17 milliárd forint (a 473,4 millió euró ugyanis a mai 325-ös euróárfolyammal 154 milliárd forintot ad ki).

Corina Cretu regionális politikáért felelős román biztos a közlemény szerint többek között azt emelte ki, hogy az EU által adott támogatás segítségével naponta több mint félmillió ember utazási körülményei javulnak és ez egy konkrét példája annak, hogy az EU igenis törődik az állampolgárai jólétével, hiszen gyorsabb és modernebb lesz a metró. Amiatt is örül, hogy a hármas metró teljes vonalhosszúságában megközelíthető lesz majd a mozgáskorlátozottak számára is.

Az uniós pénzből megvalósuló fejlesztések nyomán megújul a vasúti pálya és a rögzítő elemek is, továbbá mind a 20 állomás és annak világítása is, így kellemesebbé válik az utazás a 17 km-es teljes szakaszon. A felújítás várhatóan 2021-ben fejeződik majd be és a megnövelt szállítási kapacitás miatt azzal is számol a terv, hogy 13 ezerrel több autós hagyja majd a parkolókban a gépjárművét és vált a metróra a városba való utazása során.

A 137 helyett 154 milliárd forintnyi uniós forrás felhasználása kapcsán az Index megkereste Tarlós Istvánt, aki azt közölte: a támogatás összegéről már egyeztetett Orbán Viktorral, és mivel a főváros hozzáteszi a maga részéről az akadálymentesítésre szánt 6 milliárd forintot, bízhatnak abban, hogy ha kell, a kormány részéről is meglesz a pénz a befejezésre.

A felújítás tavaly kezdődött el: szeptember 4-én írták alá a metróvonal északi szakaszának megállóira és az alagút felújítására vonatkozó vállalkozói szerződéseket. Az állomások felújítására vonatkozó szerződés értéke 24,1 milliárd forint, az alagúti munkákra vonatkozó értéke 47,8 milliárd forint.

A középső szakaszra is megérkeztek a kivitelezői ajánlatok, amik magasabbak a várt összegnél. Jelenleg a BKV tárgyalásos eljáráson próbálja lejjebb szorítani az árakat. A harmadik szakasz se lesz olcsó, szinte biztosra vehető, hogy a teljes bekerülési összeg túlszárnyalja nemcsak az eredetileg tervezett 137 milliárd forintot, hanem a 154 milliárd forintos uniós támogatási keretet is - mutat rá a lap.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba