Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának eddigi igazgatója, kerülhet az új névvel futó Nemzeti Innovációs Hivatal élére - értesült a Magyar Hírlap.

Birkner Zoltán tizennyolc évet töltött el a felsőoktatási intézmény élén. Munkáját idén a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésével ismerték el, amelyet többek között az innovációmenedzsment elméleti és gyakorlati területén folytatott kutatásaiért vehetett át.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter múlt héten a lapnak adott interjúban már jelezte, hogy rövidesen megtörténhet a július elsején felmentett Pálinkás József utódának kinevezése és azt is rögzítette: az a célja, hogy a hivatal a jövőben alapvetően az innovációval és kevésbé a kutatással foglalkozó hivatalként működjön.

Ehhez olyan vezetőre van szükség, aki maga is érti azt, hogy mit jelent a vállalati innováció vagy a start up vállalkozás, továbbá ismeri a vállalatok és az egyetemek kapcsolatát, amellett, hogy kutatói tevékenységet is folytatott
- fogalmazott akkor.

A Palkovics László miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia között a kutatásfinanszírozás témájában kibontakozott vitáról, annak tartalmáról alábbi cikkeinkben írtunk:

2018.07.06 11:42 Palkovics: nem jó az MTA javaslata, jön az eredményhirdetés az innovációs pályázatoknál
2018.06.29 10:00 Magyar Tudományos Akadémia: Tudós Társaság vagy baráti társaságok Barátságos Mulató Háza?
2018.06.22 09:55 MTA: közel a megegyezés?
2018.06.15 15:02 Az MTA tárgyalni szeretne a kormánnyal
2018.06.15 13:52 Az MTA elnöke nem lát garanciákat arra, hogy megőrizhetik a függetlenséget
2018.06.14 18:05 Az innovációs minisztériumhoz kerülnek a kutatóintézeti pénzek