Uniós források

Levágták a keretét és végleg bezártak két gazdaságfejlesztési EU-pályázatot

Portfolio
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program elmúlt napokbeli forrásátcsoportosításaival és az eddigi pályázói érdeklődéssel összefüggésben pénteken érdemben csökkentették a keretösszegét két uniós pályázatnak. Mivel az új keretösszegek megegyeznek a már eddig is jóváhagyott támogatási igényekkel, lényegében arról van szó, hogy ezeket a pályázatokat végleg bezárták.
A pénteken megjelent egyik gazdaságfejlesztési pályázati hír arról szólt, hogy 18,65 milliárdról 8,654 milliárd forintra módosult a "Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása" című (GINOP-1.2.7-17 kódszámú) felhívás keretösszege, illetve az uniós adatvédelmi rendelettel (GDPR) összefüggésben vannak teendői a pályázóknak. Maga a pályázat egyébként már lezárult és ránézve a pályázati adatbázis aktuális állására, az látszik, hogy 44 projektre nyújtottak be 10,9 milliárd forintnyi támogatási igényt, amelyek közül 32 projektet támogattak 8,65 milliárd forint összegben.

Mivel a hatályos szerződések összege csaknem megegyezik ezzel, így tehát a mostani keretvágás a már egyébként is jóváhagyott támogatási igényekhez való igazodást jelenti és egyúttal azt, hogy ezt a pályázatot már végleg bezárták.

A támogatott projektkereső szerint a 32 nyertes projekt közül a legnagyobb, kereken 500-500 millió forintnyi elnyert támogatásnak az alábbi négy cég örülhet a nyertes projektcímek alapján:
  • "Eszközbeszerzés a QP Zrt.-nél"
  • "A Doherty Hungary Kft. beszállítói részesedésének növelése vevői esetében"
  • "Gyártási kapacitás komplex fejlesztése a GÉMTECH Kft.-nél"
  • "Komplex fejlesztés megvalósítása a CAADEX Kft. új, komlói fióktelepén"


Az, hogy most végleg bezárták a fenti Gazella-pályázatot, érthető, hiszen az utódait már meghirdették a Magyar Multi Program I. és II. néven. Amint megírtuk: a GINOP frissített pályázati menetrendje szerint "Magyar Multi Program II. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítése, értékhozzáadó tevékenysége és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztése" című pályázat júniusban várható. Ennek GINOP-1.1.8-19 a kódszáma és 1 milliárd forintos a keretösszege, illetve egyszerűsített a pályázat meghirdetési módja (a jogosult pályázók széles köre indulhat rajta). Ezen a vonalon tovább haladva szintén 2019. júniusában jelenik meg a "Magyar Multi Program III. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása" című, GINOP-1.2.7-19 kódszámú pályázat, amelynek keretösszege 11,9 milliárd forint. Ennek a pályázatnak szintén egyszerűsített a meghirdetési módja.

Egy pénteki másik GINOP-os pályázati hír arról szólt, hogy 6,1 milliárdról 3,653 milliárd forintra módosult a "Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása" című (GINOP-1.2.8-17 kódszámú) felhívás keretösszege, illetve a GDPR-rendelettel összefüggésben mire kell figyelnie a nyerteseknek.

Ez a pályázat is bezárult már, és ránézve a pályázati adatbázis aktuális állására, itt az látszik, hogy erre a pályázatra 16 projektet nyújtottak be 3,73 milliárd forintos támogatási igénnyel, amelyek közül 15-öt jóvá is hagytak 3,65 milliárd forint támogatási összeggel. Így itt is az történt, hogy a mostani keretvágással igazodtak a már jóváhagyott támogatási igényekhez és ezzel véglegesen bezárták ezt a pályázatot is.

A támogatott projektkereső szerint a három legnagyobb támogatást az alábbi cégek kapták a projektcímek alapján:
  • "IPAR 4.0 megoldások fejlesztése a SZEPLAST Zrt-nél.", 497,6 millió forint,
  • "Termelési folyamatok hatékonyságának és a versenyképességének növelése Ipar 4.0 alkalmazásokkal az UniTurn Kft-nél", 494,5 millió forint
  • "Gyártáshoz kapcsolódó autóipari IPAR 4.0 fejlesztések a TOM-FERR Zrt-nél", 338,5 millió forint.


A héten jelent meg egy dokumentumcsomag, amely minden Operatív Programbeli pályázó számára fontos az uniós adatvédelmi rendelettel (GDPR) összefüggésben, illetve előtte néhány nappal a GINOP-pályázók számára is megjelent egy külön iránymutatás:Címlapkép forrása: MTI Fotó Máthé Zoltán
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás