Előfizetői tartalom

Nyílt levélben kéri Lázárt öt szakmai szervezet

Portfolio
Múlt hét végéig kettő, ma pedig nyílt levél formájában már öt szakmai szervezet adott ki közösen egy állásfoglalást, amelyben arra kérik Lázár Jánost, a Miniszterelnökség vezetőjét, hogy legyen állami, illetve uniós támogatás a magyar otthonok rezsicsökkentő felújításához. Az öt szervezet képviselői megjegyzik, hogy értetlenül állnak Lázárnak éppen a Portfolio konferenciáján tett bejelentése előtt, hiszen előtte számos kormányzati lépés, illetve döntés és megszólalás mutatott abba az irányba, hogy lesznek lakossági energiahatékonysági pályázatok a 2014-2020-as programozási ciklusban. Az öt szervezet ezért és a Lázár által megjelölt 2% feletti gazdasági növekedés elérése érdekében egyeztetésre hívja a kormány képviselőit, hogy a magyar otthonok rezsicsökkentő és energiahatékonysági felújításaiból fakadó gazdasági előnyöket megvitassák, illetve a lehetséges utakat bemutassák. Az alábbiakban az öt szervezet levelét tesszük közzé.

Vállalati Növekedés 2015 A 2014-2020-as EU-s pályázatok jellemzőiről és a gazdaságpolitikai prioritásokról is szól a Portfolio november 3-i Vállalati Növekedés 2015 című konferenciája. További részletek: Információ és jelentkezés Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ, Magyar...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés