Szűkszavú közlemény jelent meg a minap a hivatalos uniós pályázati oldalon, amely arról tájékoztatott, hogy visszavonták a "Hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációjának segítése helyi eszközökkel" című felhívást. Az EFOP-1.1.7-17 kódszámú pályázatot tavaly márciusban hirdették meg 6 milliárd forintos kerettel és azt tervezték, hogy 60-200 darab projektet támogatnak majd belőle 30-100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatással.

A visszavonásról szóló indoklás első ránézésre furcsa, hiszen mindössze az 1037/2016. (II.9.) kormányhatározatra hivatkozik, márpedig a pályázatot is éppen erre a kormányhatározatra hivatkozták hirdették meg. Az ellentmondást az oldja fel, hogy a jogszabály az Emberi Erőforrás Operatív Program éves pályázati menetrendjére hivatkozik, márpedig ennek legutóbbi frissítésekor (tavaly november eleji dátummal, de karácsony előtti közzététellel) már kihagyták ezt a pályázatot a menetrendből. Ebből tehát már sejteni lehetett, hogy ezt a pályázatot törölni fogják, most pedig ez meg is történt.

A pályázat egyébként a kevésbé fejlett régiókban székhellyel vagy telephellyel
rendelkező nonprofit szervezeteknek adott volna támogatást a hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációjának segítése érdekében. A cél az volt, hogy a szervezetek a projektjük megvalósításával járulnak hozzá a foglalkoztatás területi különbségeinek csökkentéséhez, valamint a társadalmi felzárkózás folyamatához, a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzetének javításával.