Uniós források

Döntött a kormány: fellélegezhet Budapest az új félgyűrű megépítése után

Portfolio
Budapesttől nyugatra mintegy 100 km-es távolságban épülne meg egy újabb körgyűrű fele, hogy a Magyarországon áthaladó nagyszámú kamionos tranzitforgalmat elterelje az M0-s déli szektorából - jelezte a már megszületett kormánydöntést a Magyar Nemzetnek Mosóczi László. Az államtitkár egyébként a minap azt is jelezte, hogy idén még mintegy 200 km-nyi gyorsforgalmi és főutat fognak átadni:
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára által elmondott főbb információk:
  • Az újdíjat fizető teherautók több mint fele tranzitszállítást végez Magyarországon, azaz észak-nyugati irányból dél-keleti irányba minél hamarabb akarja átszelni az országot és ezért az M1-es autópálya felől az M5-ös felé közlekedik, de ezt csak a fővárosi M0-son keresztül tudja megtenni, így a déli szektort erősen megterheli
  • Egy északnyugati-délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná az ő céljukat, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának, ezért döntött arról a kormány, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között
  • Az M8-as keleti szakasza az M7-esből válik ki Enyingnél, és az M6-ost érintve Dunaújvárosig, majd a már korábban megépült autópályahídon át Kecskemétig vezet; ott kapcsolódik az M5-öshöz, illetve a már épülő M44-eshez, amely Békéscsabára, majd Gyulára, illetve a magyar-román határra vezet.
  • Az M1-M8-as összekötésének megvalósíthatóságát segíti, hogy a 13-as út az M1-es és Kisbér, valamint a 81-es út Kisbér és Székesfehérvár közötti szakaszai jelenleg is településeket elkerülő nyomvonalon haladnak. Emellett Székesfehérvárnál új csomópont segítségével kell átvezetni a forgalmat az M7-es felett, majd a 63-as úton a leendő M8-as csomópontig. A fenti fejlesztések, mivel a meglévő út bővítéséről van szó, viszonylag kisebb költségből és gyorsabban megvalósíthatók, így utolérhetik az M8-as beruházását, amely új nyomvonalon halad.
  • Előkészületben van az M1-es Győr és Budapest közötti szakaszának teljes felújítása, valamint a jelenlegi kétszer két sáv kétszer három sávosra bővítése, de ha a nemzetközi tranzit nem terheli majd a Budapest környéki utakat, nem lesz szükséges vagy csak később válik elkerülhetetlenné az M1-es sávbővítése.


Döntött a kormány: fellélegezhet Budapest az új félgyűrű megépítése után
Javítják az útburkolatot az M1-es autópályán Tatabányánál 2019. március 13-án.
Kép és címlapkép forrása: MTI/Bodnár Boglárka
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás