„A 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél meglévő egyes nyílt forráskódú technológiákra épülő szoftverlicencek (továbbiakban: nyílt technológiákra épülő licencek) megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó szolgáltatások biztosítása tárgyában, az alábbi 3 részben hirdettek meg:
- rész: Red Hat Linux és ahhoz kapcsolódó egyéb licencek, valamint kapcsolódó szolgáltatások (DKM01OSWL23),
- rész: SUSE Linux licencek és kapcsolódó szolgáltatások (DKM02OSWL23),
- részben egyéb nyílt technológiákra épülő licencek és kapcsolódó szolgáltatások (DKM03OSWL23).
A Delta Systems Kft.-t az 1. részben konzorciumvezető közös ajánlattevőként, a 2. és 3. részben konzorciumi tag közös ajánlattevőként - a Delta Systems Kft.-től az 1. részben további négy, a 2. részben további három, a 3. részben további két független ajánlattevő konzorciummal együtt - nyertesként hirdették ki.
A fenti három részben megkötött keretmegállapodás esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó, ajánlatkérő által meghatározott keretösszege:
- az 1. rész esetében 10 3 milliárd forint,
- a 2. rész esetében 3 milliárd forint,
- a 3. rész esetében pedig 3,2 milliárd forint.