Erősödtek az amerikai papírok
Az amerikai részvényindexek emelkedtek csütörtökön.
A Dow Jones újabb győztes napot tudhat maga mögött, 323 ponttal, azaz 0,8 százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy a 30 részvényt tartalmazó index a hetedik egymást követő napon erősödött.
Az S&P 500 közel 0,5 százalékkal, míg a Nasdaq körülbelül 0,2 százalékkal nőtt.
Rekordot döntött a magyar tőzsde
Emelkedést láttunk ma az európai részvénypiacokon, vagyis folytatódott az a pozitív trend, amit a hét első felében is láttunk, a vezető részvényindexek közül kiemelkedően teljesített a német DAX, amely történelmi csúcsot is döntött ma, de a hazai BUX index is új rekordot tudott beállítani annak ellenére, hogy elég volatilis volt a mai kereskedési nap.
Iránykeresés az USA-ban
Iránykereséssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, a Dow stagnál, míg az S&P 500 és a Nasdaq 0,1 százalékot emelkedett. A heti munkanélküliségi segélykérelmek augusztus óta a legmagasabb szintre emelkedtek a friss adatok szerint, amelynek a hatására az állampapírhozamok visszahúzódtak, mivel az adat erősítette a várakozásokat, hogy a Fed idén kamatot vághat. Közben érkeztek további vállalati gyorsjelentések: a Warner Bros Discovery 1,9 százalékot esett, miután árbevétel- és profitsoron is alulmúlta a várakozásokat, míg a chiparchitektúrákat tervező Arm több mint 5,4 százalékot esett a gyenge bevételi előrejelzése miatt. Az Airbnb árfolyama emellett 7,3 százalékkal kerül lejjebb, miután a vállalat gyenge előrejelzése beárnyékolta a pozitív első negyedéves eredményeket.
Csúcson a német tőzsde, a magyar piac lefordult
Bár továbbra sem egyöntetű, de egyre határozottabb emelkedés látszik az európai tőzsdéken, a német DAX már 0,9 százalékos pluszban, amivel történelmi csúcsot döntött.
Mindeközben a magyar piac korábbi lendülete teljesen elolvadt, és mostanra mínuszba került a BUX. Ezt elsősorban az OTP lefordulása indokolja, hiszen a bankpapír korábban még 1 százalék körüli pluszban van volt, mostanra viszont már kisebb mínusz látszik. A magyar blue chipek közül a Magyar Telekom emekedik ki (+1,4%), amely ma 24 milliárd forintos részvény-visszavásárlási aukciót jelentett be.
24 milliárd forintos részvény-visszavásárlási aukciót hirdetett meg a Telekom
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót indít, amelynek során legfeljebb 24 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a részvényesek javadalmazása céljából – tette közzé a vállalat.
Újabb gyengülési hullám vár a forintra?
Az április a korrekció hónapja volt a világ tőzsdéin, de a magyar piac már ledolgozta az esést, a BUX történelmi csúcsokat döntöget május elején. A Portfolio rendszeres havi felmérésében ismét megkérdezte a hazai alapkezelőket a részvénypiac és a forint kilátásairól, valamint hogy jelenleg melyek a kedvenc részvényeik és a legkevésbé kedvelt papírjaik a BÉT-en.
Óvatos emelkedés
A délutáni kereskedés első szakaszára ráfordulva mérsékelt emelkedés látszik az európai tőzsdéken, a szektorokat tekintve az energiaszektor vezeti az emelkedést, míg az autóipari részvények és a biztosítók gyengélkednek.
A magyar piac közben visszaadta a délelőtti erősödésének nagy részét, miután az OTP lendülete fogyni kezdett, az Mol és a Richter pedig lefordultak.
Friss elemzés érkezett a Richterről: 30 százalékkal többet érhet a papír
12 640 forintos célárat adott a Richterre a K&H Értékpapír anyavállalatának számító Patria Finance, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest több mint 30 százalékos felértékelődési potenciált jelent – derül ki friss elemzésükből.
Felpörgeti a létszámleépítéseket Kínában a Tesla
A Tesla Kínában folytatja a munkahelyek leépítését, válaszul a globális elektromos járműpiac lassulására és az erős helyi versenyre, miközben Elon Musk igyekszik visszaszerezni a cég piaci részesedését a világ legnagyobb autópiacán - számolt be a Bloomberg.
Pattan a magyar tőzsde
A reggeli iránykeresés után határozott emelkedés kezd kialakulni a magyar tőzsdén, elsősorban az OTP felpattanásának köszönhetően. Pénteken hajnalban érkeznek az OTP friss számai, amelyhez kapcsolódóan az elemzői konszenzusól ebben a cikkben írtunk. A befektetők többek között arra figyelnek, hogy organikusan hogyan növekednek a hitelállományok, tovább javult-e a nettó kamatmarzs, és a 2023-as veszteség után eljött-e már a profitfordulat a tavalyi szerzeménynél, az üzbég banknál.
Ezért emelkednek a piacok: ám a jókedv nem lehet felhőtlen
Az áprilisi esés után visszatért a jókedv a piacokra, múlt hét óta ismét emelkedést látunk. A piaci fordulatot ezúttal is az amerikai makrogazdasági helyzetre vonatkozó várakozások váltották ki, újabb hiedelem van kialakulóban a piacokon. Épp ezért ahogy eddig, úgy most is érdemes óvatosnak lenni: egy várakozásoktól eltérő fontos adat nagyon gyors és jelentős változást hozhat, és bár kezd körvonalazódni a nagy kép, a makrogazdasági kilátások továbbra is vegyesek.
Jön az OTP nagy napja – Érik az újabb rekordprofit
Pénteken hajnalban érkeznek az OTP friss számai, a befektetők többek között arra figyelnek, hogy organikusan hogyan növekednek a hitelállományok, tovább javult-e a nettó kamatmarzs, és a 2023-as veszteség után eljött-e már a profitfordulat a tavalyi szerzeménynél, az üzbég banknál.
Vegyes nyitás Európában
Vegyes mozgások látszanak az európai tőzsdéken, a DAX 0,3 százalékot emelkedett, míg a CAC stagnál, a FTSE 100 pedig 0,1 százalékot erősödött. A milánó börze feljebb került 0,2 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,6 százalékot esett.
Nem találja az irányt a magyar tőzsde
A hét elején látott pozitív momentum lelassult a tőzsdéken, iránykeresés látszik Európa-szerte, ami alól a magyar piac sem képez kivételt.
Ellenséges felvásárlásra készül Spanyolország második legnagyobb bankja
A spanyol BBVA bank csütörtökön 12,23 milliárd eurós ellenséges vételi ajánlatot tett a versenytárs Sabadellre közvetlenül a részvényeseknek, annak ellenére, hogy a Sabadell igazgatótanácsa a héten elutasította az egyesülési javaslatot - írja a Reuters.
Óvatos mozgásokkal indulhat a nap
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,4 százalékot emelkedett, a S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq stagnált.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,12 százalékot esett, a Hang Seng 1,15 százalékos pluszban van, míg a CSI 300 0,39 százalékos mínuszban van.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,3 százalékot emelkedhet, a CAC 0,01 százalék mínuszban nyithat, míg a FTSE 0,3 százalék pluszban nyithat.
- Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,08 százalékot eshet, a S&P 500 0,1 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,16 százalék mínuszban nyithat.
Mi várható makro fronton?
Ma megismerjük, hogyan alakult az államháztartás számai áprilisban, az év első három hónapjában jelentős hiányt hozott össze a kormány. Külföldön a brit kamatdöntésre kell figyelni, leginkább azoknak, akiknek font kitettsége van. A kínai külkereskedelem is érdemel egy említést, de ennek szinte zéró piacmozgató hatása van.
2024. május 6-május 12. Makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
május | 6. | hétfő | 8:30 | KSH | Külkereskedelem (első becslés) | márc. |
május | 7. | kedd | 8:30 | MNB | Értékpapír-statisztikák | márc. |
május | 7. | kedd | 8:30 | KSH | Kiskereskedelem | márc. |
május | 7. | kedd | 16:00 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
május | 8. | szerda | 8:30 | MNB | Nemzetközi tartalékok | ápr. |
május | 8. | szerda | 8:30 | KSH | Ipar (első becslés) | márc. |
május | 9. | csütörtök | 11:00 | PM | Előzetes ÁHT | ápr. |
május | 10. | péntek | 8:30 | KSH | Infláció | ápr. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
május | 6. | hétfő | 3:45 | Kína | Ciaxin BMI | ápr. |
május | 7. | kedd | 8:00 | Németo. | Gyáripari megrendelések | márc. |
május | 7. | kedd | 11:00 | EU | Kiskereskedelem | márc. |
május | 8. | szerda | 8:00 | Németo. | Ipari termelés | márc. |
május | 9. | csütörtök | 5:00 | Kína | Külkereskedelem | ápr. |
május | 9. | csütörtök | 13:00 | UK | BoE kamatdöntés | |
május | 10. | péntek | 8:00 | UK | GDP | Q1 |
május | 10. | péntek | 16:00 | USA | Michigan-index | máj. |
május | 10. | péntek | 16:00 | USA | 5 éves inflációs várakozások | máj. |
május | 11. | szombat | 3:30 | Kína | Infláció | ápr. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 14,2 százalékos elmozdulással a Nikkei index áll az élen, a sereghajtó 3,6 százalékos emelkedéssel a Dow Jones index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 34,3 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 8,4 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 13,3 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 39 056,39 | 0,4% | 3,0% | 0,4% | 3,6% | 16,2% | 50,4% |
S&P 500 | 5 187,67 | 0,0% | 3,4% | -0,3% | 8,8% | 25,4% | 80,2% |
Nasdaq | 18 085,01 | 0,0% | 4,4% | -0,1% | 7,5% | 36,1% | 137,4% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 38 202,37 | -1,6% | -0,2% | -2,9% | 14,2% | 32,0% | 76,8% |
Hang Seng | 18 313,86 | -0,9% | 3,1% | 9,4% | 7,4% | -9,8% | -36,9% |
CSI 300 | 3 630,22 | -0,8% | 0,7% | 2,7% | 5,8% | -10,6% | -1,0% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 498,38 | 0,4% | 3,2% | 1,0% | 10,4% | 16,0% | 51,9% |
CAC | 8 131,41 | 0,7% | 1,8% | 0,1% | 7,8% | 9,3% | 50,1% |
FTSE | 8 354,05 | 0,5% | 2,9% | 5,2% | 8,0% | 7,4% | 14,9% |
FTSE MIB | 34 151,41 | -0,3% | 1,2% | -0,5% | 12,5% | 24,5% | 61,1% |
IBEX | 11 153 | 0,7% | 2,8% | 2,2% | 10,4% | 21,1% | 20,9% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 68 900,5 | 0,0% | 1,1% | 3,5% | 13,7% | 47,7% | 66,6% |
ATX | 3 634,69 | -0,3% | 2,1% | 1,2% | 5,8% | 11,5% | 17,7% |
PX | 1 548,65 | 0,0% | 0,0% | 1,0% | 9,5% | 11,4% | 45,6% |
WIG20 | 86 888,69 | 0,5% | 2,7% | 2,6% | 10,7% | 37,6% | 51,1% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 335 | -1,4% | 0,7% | 7,9% | 16,0% | 63,8% | 46,9% |
Mol | 3 064 | 2,1% | 1,8% | -0,1% | 8,4% | 10,8% | -1,0% |
Richter | 9 550 | 0,8% | 2,2% | 2,1% | 9,1% | 14,5% | 65,9% |
Magyar Telekom | 916 | -0,7% | -1,1% | -0,3% | 34,3% | 109,1% | 99,1% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 80,57 | 0,8% | -0,2% | -7,6% | 12,1% | 10,1% | 29,7% |
Brent | 83,51 | 0,4% | -0,8% | -7,2% | 7,5% | 8,4% | 18,1% |
Arany | 2 313,75 | -0,1% | 0,4% | -0,7% | 12,0% | 14,3% | 80,4% |
Ezüst | 27,48 | 0,6% | 3,5% | -0,9% | 13,3% | 7,2% | 84,9% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 388,6250 | 0,0% | -0,3% | -0,2% | 1,7% | 4,3% | 19,9% |
USDHUF | 361,5284 | 0,2% | -0,9% | 0,8% | 4,5% | 6,9% | 25,0% |
GBPHUF | 451,9651 | -0,2% | -0,9% | -0,5% | 2,5% | 5,9% | 19,9% |
EURUSD | 1,0750 | -0,3% | 0,6% | -1,0% | -2,7% | -2,4% | -4,0% |
USDJPY | 154,4250 | 0,0% | -2,1% | 1,7% | 9,5% | 14,5% | 40,1% |
GBPUSD | 1,2494 | -0,5% | 0,0% | -1,2% | -2,0% | -1,1% | -3,9% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 61 181 | -1,8% | 5,0% | -14,6% | 38,5% | 120,9% | 929,8% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,5 | 0,9% | -2,9% | 1,7% | 16,3% | 27,9% | 81,1% |
10 éves német állampapírhozam | 2,44 | 1,7% | -4,7% | 0,9% | 22,1% | 5,2% | -5 406,5% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,7 | -0,3% | -5,6% | -4,3% | 13,0% | -15,2% | 97,1% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: Getty Images
Címlapkép forrása: Shutterstock