Venezuela, a világ legnagyobb nyersolajkészletével rendelkező országa egyre kevésbé képes saját termeléséből fedezni belföldi üzemanyag-fogyasztását, ahogyan a hitelért olajat program keretében kötött szállítási szerződéseit sem tudja teljesíteni Oroszország és Kína felé.

Januártól novemberig a PDVSA napi átlag 19 ezer hordó nyersolajat vásárolt nagyrészt curacaoi finomítója ellátására, ezen túl napi 234 ezer hordó finomított terméket is importáltak, egyebek mellett benzint, dízel és üzemanyag-komponenseket az üzemanyaghiányt enyhítendő. Az összesen napi 253 ezer hordós eddigi idei olajtermék-behozatal történelmi rekord, és mintegy 40 százalékos bővülést jelez a tavalyi napi 180 ezer hordós szinthez képest. Decemberben pedig már több mint napi 300 ezer hordó finomított olajterméket terveznek importálni - derül ki a venezuelai állami olajvállalat (PDVSA) Reuters által idézett dokumentumaiból.

A krónikus beruházáshiánnyal küzdő venezuelai olajszektornak ugyanis nem csak az olaj-, de a finomítói termelése is csökken. A finomítói aktivitás szintén történelmi mélypontra esett technikai hibák, a karbantartások elmaradása és az elégtelen nyersolajellátás miatt.

A PDVSA pénzhiányos állapotára tekintettel az olaj- és üzemanyag-importot csaknem teljes egészében csereügyletek keretében tárgyalták le az üzemanyag-szállítókkal és tréderekkel, akik venezuelai nyersolajhoz és finomított termékekhez juthatnak majd. A társaság február óta nem fizetett készpénzzel a szállítmányokért, amelyek egyebek mellett az orosz Lukoiltól és Rosznyeftytől, illetve a kínai CNPC-től érkeztek a dél-amerikai országba.

A súlyos recesszióval küzdő országban az üzemanyag-kereslet is zuhan. A jelenlegi napi 325 ezer hordós szint csak körülbelül a fele az egy évtizeddel ezelőtti csúcsértéknek, de az állami olajvállalat így sem képes ellátni a benzinkutakat, repülőtereket, erőműveket és ipari ügyfeleket. Az év első 11 hónapjában a PDVSA napi átlag 270 ezer hordó üzemanyagot szállított a belföldi piacnak, ami 17 százalékkal elmarad a kereslettől.

Címlapkép: shutterstock