Üzlet

Most kiderül, melyik a legmenőbb gyár Magyarországon

Vajon melyek Magyarország legjobb gyárai? A gyártóipar szereplőinek ritkán van lehetőségük megmutatni magukat, pedig itt is bőven találni kiemelkedő teljesítményeket: innovációk, elégedett dolgozók és vevők, energiahatékonyság és digitális fejlesztések. Ez csak néhány az Év Gyára verseny 9 kategóriája közül, amelyre idén ismét nevezhetnek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok. Az egyik tavalyi győztest kérdeztük arról, hogy hogyan került a legjobbak közé, és tulajdonképpen mit nyert a cége az elismeréssel.
A GyártásTrend technológiai magazin idén harmadszor hirdeti meg az Év Gyára versenyt, amelynek nyertesei egy évig viselhetik a címet. A gyártó- és feldolgozóipar szereplőinek ritkán van lehetőségük, hogy ilyen típusú szakmai versenyben megmérettessék magukat, ezért ez egyedi lehetőség.

Főleg a vállalat ismertségének növelésében játszott fontos szerepet a versenyen elért helyezés: számos későbbi vevő és partner vette fel velünk a kapcsolatot, de a munkaerőtoborzás hatékonyságát is növeli

- mondta el a Portfolio-nak a tavalyi győztesek egyike, Varga József, az Adu Alba csomagolástechnikai Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.

Most kiderül, melyik a legmenőbb gyár Magyarországon
A 3 milliárd forint nettó árbevétel kategóriában odaítélt Év Gyára 2016 díjat Vándor Ágnes, a PPH Media ügyvezetője adja át Varga Józsefnek, a nyertes Adu Alba Kft. ügyvezetőjének.

Mit tud az év gyára?

A díjat külön ítélik oda a 3 milliárd forint alatti, 3 és 10 milliárd forint közötti, és 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek legjobbjának. 9 kategóriában nevezhetnek a magyarországi üzemmel rendelkező vállalatok, és az nyerhet, amely több kategóriában a shortlistre kerül, és legalább egyben az első helyen végez.

A pályázók között eddig minden évben szerepeltek kisebb, magyar tulajdonú családi vállalkozások, közepes méretű gyártók és nagy nemzetközi gyárak, nagyvállalatok gyártóegységei is.

Tavaly a 3 milliárd forint alatti cégek között az "Innováció" kategória győztese volt az Adu Alba Kft., amely fából és műanyagból, ipari habokból készült csomagolóanyagok tervezésével, fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A 2003-ban alapított fehérvári családi vállalkozás 2015-ben beruházást valósított meg a termelési kapacitásának bővítése érdekében, de a díjat egy innovációnak köszönhetően nyerte el.

Olyan vákuumformázott habtálcát fejlesztettünk, amelynek a célja a termékvédelem a szállításnál, például festett, fényezett, lakkozott alkatrészek esetében ez nagyon fontos az iparban. Nagyságrendileg néhány millió forintos beruházásról van szó, és a jövőben ennek a továbbfejlesztésével szeretnénk újdonságot bevezetni a világpiacon

- mondta el a tulajdonos-ügyvezető.

Komoly ismertséget kaptak

A vállalat exportra is gyárt, főleg Ausztriába és Németországba, de nem titkolt célja az export fejlesztése, az Év Gyára díj által hozott ismertség ezen célok megvalósításához is hozzájárulhat. Varga József és üzlettársa, illetve felesége Vargáné Csikós Tímea elmondása szerint nem számítottak ekkora visszhangra:
  • megugrott a helyi és országos média érdeklődése a cég iránt;
  • az első helyre kerültek a Google találati listájában;
  • számos későbbi partner és vevő vette fel velük a kapcsolatot.

Nemcsak a vevőszerzésben segített, hogy a cég neve bekerült a köztudatba: a hatékonyabb munkaerőtoborzáshoz is hozzájárul, utóbbi ugyanis ahogy az ágazatban a legtöbb cégnek, az Adu Alba Kft.-nek is nehézséget jelent.

Elsősorban a minőségi munkaerő megtalálása nehéz, épp ezért igyekszünk a munkakörülményeket is minél kedvezőbbé tenni. Úgy látom, hogy a fizetés mellett ez is rengeteget számít a munkavállalóknak

- véli a tulajdonos, aki azt is hozzátette, hogy a tervek szerint hamarosan egyedi robotrendszerrel váltják le az embereket a raklapok összeszerelésnél (a nem műanyagos részlegen), mert erre különösen nehéz megfelelő munkaerőt találni. A hangsúly épp ezért hosszabb távon várhatóan eltolódik a gépgyártás és fejlesztés irányába az operatív gyártásból.

Az Év Gyára verseny célja, hogy összetett szempontrendszer alapján megtalálja az év gyártó vállalatát, és a meghirdetett kategóriák győzteseit. Az összetett, Év Gyára díjat külön ítélik oda a 3 milliárd forint alatti, 3 és 10 milliárd forint közötti, és 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek legjobbjának. A versenyre 9 kategóriában nevezhetnek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok, a díjat pedig az a gyártóegység nyerheti, amely több kategóriában a shortlistre került, és legalább egyben az első helyen végzett. További információk és jelentkezés a linken. A verseny médiatámogatója a Portfolio.

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
bét