Továbbra sem sikerült meghoznia a végső döntést Szaúd-Arábia kormányának, valamint a szaúdi koronahercegnek arról, hogy hol történjen meg a Saudi Aramco állami olajvállalat 5 százalékos részvénycsomagjának tőzsdére vitele. A témához legutóbb hozzászóló Nasdaq-CEO, Adena Friedman ugyanakkor egyfajta kompromisszumos megoldásként a duális, vagyis a két tőzsdén történő bevezetést is opciónak tartja.

A szaúdi terv szerint a kibocsátás 2018 második felében valósulhat meg, azonban az előkészületek mintha megakadtak volna az utóbbi időben, aminek az az oka, hogy a szaúdi kormányzat, illetve a döntésre erős befolyással rendelkező koronaherceg egyelőre egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy ez a világ melyik meghatározó tőzsdéjén történjen meg.

Az óriási nyilvános részvényibocsátásért folyó versenyfutásban a legesélyesebb jelöltek továbbra is New York, London és Hongkong. A háttérben vélhetően nagyban tart a szóba jöhető helyszínek és a kapcsolódó kondíciók értékelése, erre utalt korábban Amin Nasszer, a Saudi Aramco elnök-vezérigazgatója is.

A dilemmát feloldhatná az úgynevezett duális bevezetés, amely azt jelentené, hogy a részvénycsomagot nagyjából egy időben két különböző meghatározó tőzsdén dobnák piacra - utalt a lehetőségre Adena Friedman, a Nasdaq vezérigazgatója a CNBC-nek. A társaság így ugyanis nagyobb likviditást lenne képes bevonzani azáltal, hogy kis eltéréssel több, eltérő időzónákban elérhető befektető számára is elérhetővé teszi a részvényeket.

A kérdésben valószínűleg jelentős különbség alakulhatott ki Mohammed bin Szalman koronaherceg, valamint Khalid al-Falih, az Aramco elnöke, egyben az ország energiaminisztere között - számolt be korábban a portál a The Wall Street Journal nyomán. Míg a herceg az értesülések szerint New York-ot preferálná a kibocsátás helyszíneként, addig többen, - így a miniszter is - figyelmeztettek: a tengerentúli helyszín nehézségekkel járhat, miután annak idején jogi eljárás indult több szaúdi tisztségviselő ellen a 2001. szeptember 11-i, WTC elleni merényletekben feltételezett támogató szerepük miatt. Ezért al-Falih és más tisztviselők inkább Londonba vinnék a gigászi IPÓ-t.

Bonyolítja a helyzetet, hogy tavaly ősszel az országban átfogó korrupcióellenes intézkedéssorozat indult, amelyben a királyi család több tagját is őrizetbe vették, vélhetően Mohammed bin Szalman koronaherceg utasítására, aki valószínűleg nagyrészt hatalma megszilárdítása érdekében határozhatott a lépésekről. Mindez azt jelenti, hogy a potenciális kibocsátási dátum egyre távolabb kerül az időben, noha az továbbra is megvalósulhat 2018-ban.

Előzmények

A Saudi Aramco részleges tőzsdére vitelének elképzelése az olajárak 2014-es összeomlását követően vetült fel, ami érthető módon rendkívül érzékenyen érintette az olajbevételekre épült országot. A részvénykibocsátás központi szerepet tölt be az ország erősen olaj- és olajiparfüggő gazdaságának diverzifikálási terveiben. A jó ideje belengetett részvénykibocsátás várhatóan a valaha volt legnagyobb IPO lesz, mivel általa mintegy 100 milliárd dollárnyi befektetői tőkét remélnek bevonzani a szaúdi döntéshozók, ami értelemszerűen 2000 milliárd dollár körül árazná be a társaságot.