Üzlet

A hideg futkosott a hátunkon a robotpóktól

Nagy Viktor, Barcelona
Az elmúlt években csak beszéltünk róla, idén azonban megérkezett az 5G, elkezdődött ugyanis a mostaninál gyorsabb, 5G-hálózatok kiépítése, és egyre több az olyan készülék, amely támogatja az új hálózatokat. Az 5G-vel rengeteg lehetőség nyílik meg, többek között felhőből vezérelhetünk robotokat, amelyeknek a mozgása részben az új hálózat által nyújtott alacsony késleltetés miatt lesz folyamatos. Az Ericsson standján jártunk a barcelonai mobilkiálltáson, a Mobile World Congressen.
Az Ericsson szerint az idei MWC-n a legfontosabb üzenet egyértelműen az, hogy amíg az elmúlt években csak beszéltünk az ötödik generációs mobilhálózatokról, addig idén már elmondható, hogy sok szempontból megérkezett az 5G, hiszen világszerte több országban, régióban, például az Egyesült Államokban vagy Kelet-Ázsiában is elindult a hálózatok fejlesztése, mondta el Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója. Azokon a hálózatokon, ahol az Ericsson elmúlt években telepített eszközeit használják, relatíve gyors lehet az átállás, hiszen az Ericsson 2015 óta üzembe helyezett eszközei mind 5G-képesek, ez pedig azt jelenti, hogy elég egy szoftverfrissítés ahhoz, hogy az 5G hálózatok igényeit kiszolgálják. Magyarországon idén tavasszal frekvenciaakukcióra kerül sor, amelyen olyan frekvenciákat értékesítenek, amelyeken szélessávú vezeték nélküli szolgáltatások jelenhetnek meg.
Mobile World Congress Barcelona
A GSMA Mobile World Congress a világ legnagyobb mobilkommunikációs seregszemléje. A kiállításon és a hozzá kapcsolódó konferenciákon a világ vezető mobilcégei, készülékgyártók, szolgáltatók vesznek részt és mutatják be legújabb fejlesztéseiket. Az idei eseményen több mint 2400 vállalat vesz részt, a szervezők több mint 107 ezer látogatóra számítanak. A 2019-es MWC-n többek között Dieter Zetsche, a Daimler elnöke, Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, Nick Read a Vodafone és Timotheus Höttges a Deutsche Telekom vezérigazgatója tart előadást.
Az 5G egyébként inkább evolúció lesz, mint forradalom, a korábbi hálózatok még sokáig együtt fognak működni az új, 5G hálózatokkal, a becslések szerint 2023-ban a globális mobil adatforgalom közel 80 százalékát még mindig a negyedik generációs, LTE hálózatok fogják bonyolítani. A jövőben a számítási kapacitás már egyre inkább a felhőbe költözik, és nem az eszközökben lesz, ez viszont gyors hálózatot igényel, ami nem csak nagy átviteli sebességet, hanem gyors válaszidőt is jelent, ezt nyújtják majd az 5G-hálózatok.

És hogy mire jó az 5G? Szinte már evidencia, hogy az új mobilhálózatok például az önvezető autózást, a távgyógyászatot vagy az Ipar 4.0-át szolgálják majd ki, de a lakossági felhasználók számára is nyújt előnyöket: tegyük fel, hogy rövid időn belül több száz, 5G-készüléket használó mobilozó jelenik meg egy helyen, például egy koncerten vagy kiállításon, az 5G hálózat nem csak sebességet kínál a felhasználóknak, de képes arra is, hogy néhány tizedmásodperc alatt dinamikusan sávszélességet nyújtson azoknak az eszközöknek, amelyek azt abban a pillanatban igénylik.

A hideg futkosott a hátunkon a robotpóktól
Hogy az 5G fantasztikus távlatokat nyit, arról eddig sem volt vita, az elmúlt években azonban mindig az volt a nagy kérdés, amikor szóba került az 5G, hogy vajon hogy lehet azt monetizálni, a hálózatok fejlesztési költségei hogyan térülnek majd meg a mobilcégeknek. Az egyik válasz most abból a statisztikából indul ki, hogy például Európában a háztartások felében még mindig nincsen vezetékes szélessávú internet, és nagyon valószínű, hogy ezekben a háztartásokban a lefedettséget már nem is például optikai hálózattal, hanem 5G mobilhálózattal fogják elérni, ez az egyik olyan terület, ahol megtérülhetnek az 5G beruházások. Egy másik terület az automatizált gyártás lesz, komoly költségmegtakarítást lehet elérni azzal, ha a gyártósoron a gépeket 5G hálózaton keresztül a felhőben lévő irányító szoftverekkel működtetik, ugyanis egy új termék gyártásának megkezdésekor jelenleg sok esetben át kell alakítani a kábelezést, újra kell programozni a robotokat, ami rendkívül idő- és pénzigényes, a felhő + 5G megoldással viszont jelentősen lerövidül az átállás.

Ahhoz, hogy a lefedettség és a sávszélesség optimális legyen, a jövőben újszerű antennákat is készítenek majd az eszközgyártók, ebből mutatott be egy kis ízelítőt az Ericsson: egy vékony műanyag szalagra gyakorlatilag mint egy nyomtatott áramkört viszik fel az antenna részegységeit, az így kapott szalagot pedig akár épületen belül, a szőnyegbe, lámpába, gyárépületekben akár a kábelkötegeket összefogó műanyag alagutakba is beépíthetik, így gyakorlatilag nem látható, de nagyon hatékony, és jól skálázható, magas frekvenciájú hálózat építhető ki. Magának az antennaszalagnak a költsége minimális, azokat azonban (vezeték nélküli) hálózatba kell kötni, és a rendszer további hálózati eszközöket igényel, így összességében nem feltétlenül olcsóbb, de a korábbinál jóval hatékonyabb hálózatot kapunk. Ráadásul az így kialakított hálózat nagy előnye, hogy a hagyományossal szemben itt nincs site akvizíció, nem kell engedélyezésre várni, ez pedig felgyorsítja a fejlesztéseket.

A hideg futkosott a hátunkon a robotpóktól
Arra, hogy miben különbözik a 4G- és az 5G-hálózat késleltetésben, jó példa volt az Ericsson standján az a robotpók, aminek mind a hat lábában lévő motorokat felhőben tárolt programok irányították. Másodpercenként közel 200 vezérlő információt kapott a robot, ezért a folyamatos mozgáshoz rendkívül fontos, hogy alacsony késleltetéssel érkezzenek az adatok, hiszen így lesz folyamatos a mozgás. 5G-hálózaton 5 milliszekundumos késleltetés mellett tökéletesen mozgott a robotpók, azonban a késleltetést a 4G hálózaténak megfelelő 100 milliszekundumra állítva a mozgás teljesen szétesett, a robot lábai remegtek, ez történik, ha nem szinkronban mozognak a robot alkatrészei, az 5G tehát kiemelt szerepet kap időkritikus alkalmazások támogatásában.

A hideg futkosott a hátunkon a robotpóktól
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nő tőzsde