bankok

Három bank igazán jól jár majd Trumpék adócsomagjával

Eddig úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban a pénzintézeti részvények Donald Trump győzelmének legnagyobb nyertesei, egyes elemzők szerint a szárnyalásnak pedig közel sincs vége. Jeffrey Harte, befektetési szakember konkrétan meg is nevezte azt a három bankot a CNBC műsorán, amelyek szerinte a republikánus elnök adócsökkentésének legnagyobb nyertesei lesznek: a Bank of Americát, a Morgan Stanleyt és a JP Morgant.

Teljes erőbedobással számolnak le az árnyékbankokkal Kínában

A kínai jegybank teljes erőbedobással akar leszámolni az ország gazdaságára leselkedő egyik legnagyobb kockázattal: a rosszul értékesített, tőkeáttételes, gyakran mérlegen kívüli befektetési termékekkel. Megtiltanák többek közt, hogy garantált hozamot, illetve minimum elvárt hozamot kommunikáljanak termékeikre a bankok, korlátot tennének a maximum felvehető tőkeáttételre, valamint előírnák, biztonsági tartalékot képezzenek a szolgáltatók a bevételeik 10%-ából.

Londonból leginkább Frankfurtba költözne a Citigroup

Az amerikai Citigroup London után Frankfurtot választhatja befektetési banki tevékenységeinek székhelyéül - ezt a bank európai vezére mondta a német Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

Gyorsabban hízik a kínai árnyékvilág, mint a bankszektor

A kínai bankok tavaly év végére több mint 26 000 milliárd jüannyi vagyonkezelési terméket (WMP) halmoztak fel a mérlegükön kívül, amely a 2015-ös év végi adathoz képest 30% emelkedést jelent.

Sorra nyeri az MNB a pereket - Milliárdokat kapnak vissza az ügyfelek

Az elmúlt időszakban a jegybank sorra nyerte meg a bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit jogsértően módosító pénzügyi intézményekkel szembeni pereket, így azoknak a hitelintézeteknek is vissza kell fizetniük az ügyfelektől jogsértően elvont pénzeket, amelyek bíróságon vitatták a Magyar Nemzeti Bank erre vonatkozó felügyeleti döntését - nyilatkozta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke.

Már megint bankot venne az OTP

Az idén újabb bankakvizícióra készül Romániában az OTP, miután korábban a portugál Millennium Bankot vásárolta meg, nyilatkozta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

Menekülnek az adóelkerülők Svájcból, és inkább törlesztik a tartozásukat

2016-ban a svájci bankok vagyonosabb ügyfelei 30 milliárd dollárnyi adózatlan eszközt menekítettek ki a világ három legnagyobb privátbankjaiból: a UBS-ből, a Credit Suisse-ből és a Julius Baerből. Az ügyfelek elsősorban azért veszik ki a pénzüket, mert a különféle amnesztia-programok keretein belül kifizetik belőlük azt az adót, amit az elmúlt években megpróbáltak a svájci bankokon keresztül elkerülni és inkább hazaviszik a pénzt.

Ha bejön a bankok lobbija, könnyebb lesz pénzt mosni Amerikában

Az Egyesült Államok bankjai elkezdtek lobbizni a Trump-kormánynál azért, hogy enyhítsék a pénzmosásra és más gyanús büntetőjogba ütköző tevékenységre vonatkozó jelentési kötelezettségüket. A nagybankok úgy vélik, hogy azok a szabályok, amelyeket a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után vezettek be és az Obama-kormány megerősített, túl szigorúak és nem elég hatékonyak.

Orosz segítséggel vett fel lakáshitelt Donald Trump?

Mintegy 300 millió dollárnyi hitelt nyújtott korábban a Deutsche Bank az USA mostani elnökének, Donald Trumpnak. A hatóságok most azt vizsgálják, hogy volt-e bármilyen orosz pénzügyi garancia a Trumpnak nyújtott hitelek mögött - írja a Guardian.

Ébred a piac, amely még a devizahiteleknél is nagyobb bajt hozott

Üresen maradt telkek, épülettorzók és banki kézbe került szállodák fémjelezték évekig a magyar nagybankok válság előtti egyik legnagyobb baklövését, a nyakló nélküli projekthitelezést. A CIB, az MKB, a Raiffeisen és az Erste tulajdonosának több száz milliárd forintnyi tőkét kellett leánybankjába raknia 2009 és 2015 között, hogy a balul elsült ingatlanprojekteken elszenvedett hitelezési veszteségeket túléljék. Manapság ismét éledezik ez a hitelpiaci szegmens is, remélhetőleg már a válság tanulságaival gazdagodva. Az új finanszírozás legnagyobb szereplői közül az UniCredit és a Raiffeisen illetékesével, valamint a hitelfelvevő Diófa Alapkezelő vezetőjével beszélgettünk.

Elstartolt a 20 milliárd eurós olasz bankmentés

Az olasz parlament jóváhagyta azt a decemberben bejelentett törvényt, amely alapján 20 milliárd eurót öntenének az ország bajba jutott bankjaiba, mint például a Banca Monte dei Paschi di Sienába.

Az OTP Jelzálogbank is versenybe száll a befektetőkért

Intézményi befektetők számára százmilliárdos nagyságrendben bocsát ki új jelzáloglevelet az OTP Jelzálogbank - közölte a társaság. A vonatkozó MNB-rendelet alapján csak korlátozottan számíthatók bele a csoporton belül lejegyezett jelzáloglevelek a bankok minimum 15%-os jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutatójába. Ez magyarázhatja a bank lépését, ugyanis az OTP Jelzálogbank leveleit eddig jórészt saját anyacége, az OTP Bank Nyrt. jegyezte le.

Vádat emelnek az egyik becsődölt takarékszövetkezet vezetői ellen

A Pest Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emelt az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet két vezető tisztségviselője és két alkalmazottja ellen szabálytalan hitelügyletek miatt, amelyek a pénzintézet fizetésképtelenségéhez vezettek - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Pörög a brókerszakma, mégis ezreket tesznek az utcára a bankok

Donald Trump és a Brexit miatt az amerikai és európai bankok kereskedési szobáiból szerzett jutalékbevétel jelentősen megnőtt, de még a közelébe sem kerül ez azoknak az időknek, amikor még focistadion méretű kereskedési szobákat töltöttek be a brókerek.

Ujjong az elemző: Trump elhozta az amerikai bankok aranykorát

A pénzügyi szektor Donald Trump által elkezdett deregulációjának köszönhetően még tovább emelkedhet a bankrészvények árfolyama - prognosztizálja Richard Bove neves bankelemző. Danial Tarullo Fed-kormányzó hétvégén bejelentett távozása "nagyon nagy plusz" szerinte a bankoknak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.